„Évek hosszú képzésébe telt, magányos gyakorlatokéba, míg megtapasztalta, hogy a harcos számára egyetlen kapu van: a halál. Amin biztosan beléphet. Hogy önnön legbensőbb természetét megismerje. Tudta, hogy a küzdelem csak eszköz. Nem a másik emberrel áll szemben, hanem saját félelmével, pusztulásával. És nem a másikat kell legyőznie, hanem önmagát.”
Mindenszentek és Halottak napján elhunyt hozzátartozóink mellett emlékezzünk meg saját halálunkról is. Ne feledjük: biztosan bekövetkezik. Mindenkivel. „Vannak, akik félnek a haláltól, s nem tudják, mit jelent visszatérni oda, ami meg sem született. Nem tudják, hogy a halál egy kivételezett pillanat, aminek tétje van: beleveszni a sötétbe, vagy olyanná válni, mint a Nap, elengedve az élet fonalát.” Ez a két lehetőség – ha nem is ennyire radikális erővel – de életünk minden apró történésében, a sorsdöntő pillanatokban pedig fokozottan fennáll. Nem apellálhatunk arra, hogy majd mintegy „magától” bekövetkezik az utóbbi. Sokkal inkább számíthatunk az előbbire, a sötétség általi elnyeletésre, amíg „évek hosszú képzésével, magányos gyakorlatokkal” (ezt értsük jól) nem tisztáztuk magunkban a halállal kapcsolatos kérdéseket. Mit veszíthetek el a halállal? Ki az aki meghal? Mi marad belőlem?
Krisztus azt mondja: „Az Isten országa tibennetek van.” Ez az, ami nem hal meg soha, mert örök. Egy harcosnak kötelessége rendszeresen, naponta maga elé idéznie saját halálát, hogy Isten országát megtalálja magában, és elejét vegye a halálfélelemnek. Kötelessége továbbá felkeresni saját határhelyzeteit, a halállal analóg szituációkat, melyekben egyszeri és azonnali döntést kell hoznia, túllendülni a holtpontokon, szemlélni az elmúlást és megtanulni elengedni. Ahogy Japán lovagjai, a szamurájok mondták: „Haljatok meg minden reggel, és nem fogtok többé félni a haláltól!” Őszintén kívánjuk tehát olvasóinknak, hogy ennek tudatában járják útjukat, földi életüket a halállal szembenézve éljék, hogy ha eljön az óra bátran áldozhassák akár életüket is Istenért, hazáért.
Szaladják István rövidfilmje a lovag utolsó útjáról kiváló alapot biztosít a halálon való elmélyedéshez. Gyönyörű fényképezés, csodás zenék, több szinten értelmezhető mély tartalom jellemzik ezt a nagyszerű alkotást. Csak ajánlani tudjuk:
(Konungen – SZKR – Puskaporos Szaru)