szombat, július 19, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Rakéták három műszakban, hajók az “ellenségtől”

Az oroszországi Harcászati Rakétagyártó Vállalat három műszakos munkarendbe kellett álljon, a légierő hirtelen megugrott igénye miatt.

Ez az igény a szíriai beavatkozás miatt ugrott meg, ugyanis a beavatkozás kezdete óta ugyanis minden nap több tucat célpontra mérnek csapást.

A légicsapásokban többnyire H-29L típ. precíziós rakétát és KAB-500S típ. irányított zuhanású bombákat használnak, ezek pedig a fent említett vállalat termékei.

Ezen kívül az Orosz Haditengerészet hirtelen nyolc darab teherhajót is kénytelen volt vásárolni török cégektől. A vásárlást úgyszintén a Kondor Légió a Szíriába települt orosz kontingens óriási igénye tette szükségessé; egészen egyszerűen az eddig bevont 18 teherhajó, köztük 5 darab Ropucsa osztályú deszanthajó, nem bírta az iramot.
Az új szerzemények máris katonai lajstromba kerültek. A dolog pikantériája, hogy Törökország korábban lezárta légterét az orosz repülőgépek előtt, így azoknak viszont jelentős kerülőt kell tenniük.

Mint ismeretes, Oroszország szeptember 30. napján kezdett bele a légi offenzívába, Szíria törvényes elnöke, Basszar-el Asszad kérésre.
Október 22-ig bezáróan az orosz csatarepülők és frontbombázók 934 bevetést repültek, 819 ellenséges célpontot megsemmisítve.

Gyors fordítású magyarázó térkép Nagyobb méretért kattintson a képre!

Vanek úr- Sputniknews nyomán -SZKR – Militarizált Övezet

Legfrissebb

Polgárháború törhet ki, ha betiltják az AfD-t?

Újra napirendre került a németországi belpolitikában az AfD betiltása,...

Törökország őrizetbe vette az Iszlám Állam 153 tagját

Ali Yerlikaya belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Iszlám Állam...

Megzsarolhatták a Sebestyén Józsefet boncoló igazságügyi szakértőt

Az ukrán titkosszolgálat sakkban tarthatja a Sebestyén József boncolását...

Brigitte Macron férfi vagy nő? Dagad a botrány a francia first lady körül

Még 2012-ben terjedt el egy videó, amiben két nő...

A “C” a helyes válasz? Baltával ölte meg szállásadóját a fiatal férfi

A Nyíregyházi Törvényszék nem jogerős ítéletében tizennyolc év fegyházbüntetést...

Kategóriák

Három, a kényszersorozásét felelős ukrán tisztségviselőt tiltottak ki Magyarországról

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten bejelentette, hogy...

160 ezer fős offenzívát indít Oroszország

A CNN szerint a következő hetekben, vagy akár napokban...

Szlovénia kiáll a palesztinokért: nemkívánatos személlyé nyilvánítottak két izraeli minisztert

Szlovénia az első olyan EU-tagállam, amely nyilvánosan elítélte az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55