szerda, március 18, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Drogos mongol férfi késelt a miskolci vonaton

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki egy vonatfülkében szóváltásba került egy utassal, majd késsel megszúrta – közölte az Ügyészség hivatalos honlapja.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A vádirat szerint a mongol állampolgár vádlott kábítószertől bódult állapotban, 2024. október második felében, délben a Debrecenből Miskolc irányába közlekedő vonaton utazott. A férfi bement abba a kabinba, ahol egy jordán állampolgár férfi tartózkodott, és angolul panaszkodott, hogy meg akarják ölni.

A vádlott egyre agresszívabbá vált és szóváltásba került a férfival. A férfi úgy döntött, hogy elhagyja a kabint, ülőhelyéről felállt, a polcról levette a táskáját. Az elkövető azonban ettől ideges lett, és egy 11 cm pengehosszúságú késsel a sértett hasa irányába szúrt, aki védekezésül maga elé tartotta a karját, amelyet a kés eltalált.

A sértett eltolta magától a vádlottat, majd segítségért kiabált, amit a jegykezelő meghallott, ezért a sértettet kihúzta a kabinból, az ajtót rázárta a vádlottra, majd értesítette a rendőrséget.


A szúrás következtében a sértett közvetetten életveszélyes állapotba került, a közvetlenül életveszélyes sérülés elmaradása védekező mozdulatának köszönhető.

Az ügyészség a büntetett előéletű előzetes kényszergyógykezelés hatálya alatt álló vádlott felmentését indítványozta, kényszergyógykezelésének egyidejű elrendelésével.

A vér nem válik vízzé: halálosan megfenyegette nevelőszüleit a pedofil “fiatal”

Megszólalt a szigetvári postán meghalt baba rokona: tüdőgyulladásban halt meg a kicsi

(Miskolc Aktuál nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Kárpátalja visszacsatolását ünnepli az Igazságot Magyarországnak Szövetség március 22-én

A 2025 november 2-án hagyományteremtő céllal megrendezett első Hazatérés...

Magyar tanulmány bizonyítja: A másfél évesek fele naponta a képernyőn lóg, közben pedig idegronccsá válnak

Egy korábbi magyar kutatás már alátámasztotta, hogy a gyermekek...

Magyar család örököseitől kobozná el a földet a szlovák állam, a kitelepítésre és a Beneš-dekrétumokra hivatkozva

Földelkobzás sújtja egy magyar család örököseit a Beneš-dekrétumokra, illetve...

Az USA szárazföldi hadművelettel szerezné meg az iráni uránkészletet?

Hiába a folyamatosak amerikai-izraeli légicsapások, az iráni uránkészlet még...

Kategóriák

Kárpátalja visszacsatolását ünnepli az Igazságot Magyarországnak Szövetség március 22-én

A 2025 november 2-án hagyományteremtő céllal megrendezett első Hazatérés...

Az USA szárazföldi hadművelettel szerezné meg az iráni uránkészletet?

Hiába a folyamatosak amerikai-izraeli légicsapások, az iráni uránkészlet még...

Perceken múlott csak az ifjabb Hámenei élete

Irán új legfőbb vezetője, Modzstaba Hámenei túlélte az izraeli...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55