csütörtök, december 4, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Letartóztatták a kárpátaljai templom feltételezett gyújtogatóját

Elfogták a palágykomoróci görögkatolikus templom feltételezett gyújtogatóját – közölte pénteken az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kárpátaljai részlege a Facebook-oldalán. Szerintük egy 28 éves helyi férfi a tettes, aki a helyzet destabilizálása érdekében követte el ezt a provokációt.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A tájékoztatás szerint a 28 éves helyi férfit az Ukrán Biztonsági Szolgálat a rendőrséggel közösen fogta el. Az MTI híradása szerint a férfi ellen – akit azzal is gyanúsítanak, hogy magyarellenes feliratokkal meggyalázta a templom falát – büntetőeljárás indult nemzetiségek, illetve felekezetek elleni uszítás, valamint szándékos gyújtogatás miatt. A gyanúsított lakhelyén a hatóságok házkutatást tartottak, mobiltelefonokat és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le.


A nyomozás szerint július 16-án a 28 éves helyi lakos bement a templomba, felgyújtotta a bejárati ajtót, és etnikai gyűlöletkeltésre irányuló feliratokat hagyott az épület falán. Az ukrán hatóságok állítása szerint a provokáció célja az volt, hogy „destabilizálják a helyzetet” a határ menti régióban, és az ellenség számára „megteremtsék a szükséges információs képet.”

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a palágykomoróci görögkatolikus templomot szerdán késő este gyújtották fel ismeretlen elkövetők, akik a helyszínen soviniszta, magyarellenes üzeneteket hagytak hátra. A tűz szerencsére nem terjedt tovább, mivel a hatóságok gyorsan reagáltak, de a sekrestye ajtaja jelentős károkat szenvedett. Az eset így is megrázta a helyi közösséget, és újabb nyugtalanító példája a térségben időről időre fellángoló nemzetiségi feszültségeknek.

Az elkövetők két feliratot festettek a templom falára: „Magyarok, takarodjatok!” és „Késhegyre a magyarokat!”

A feltételezhető tettest őrizetbe vették, és jelenleg folyamatban van a hivatalos gyanúsítás előkészítése, valamint az előzetes letartóztatás elrendelésének mérlegelése. Az akciót az SZBU Kárpátaljai Főosztálya és az Ungvári Járási Rendőrkapitányság első számú részlege hajtotta végre a Kárpátaljai Megyei Ügyészség eljárásjogi felügyelete mellett.

Ukrán soviniszták felgyújtottak egy görögkatolikus templomot Kárpátalján

NJSZ: Meg kell védeni a kárpátaljai magyarokat és véget kell vetni a jogfosztásuknak!

Így bántak az ukrán toborzók a kárpátaljai magyar férfivel (+Videó)

(Hirado.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Zsidó magánkórházba öli Orbán Viktor a magyar adófizetők pénzét

Ha esetleg bárkinek kétségei lettek volna, hogy zsidóbérenc az...

A szószéken jelentette ki, hogy transznemű egy New York-i metodista lelkész

Istentiszteleten jelentette be egy 51 éves New York-i metodista...

Idén is jön a Vármegyés Karácsonyváró

Ahogy előző években is, a HVIM szervezésében idén is...

Kategóriák

Zsidó magánkórházba öli Orbán Viktor a magyar adófizetők pénzét

Ha esetleg bárkinek kétségei lettek volna, hogy zsidóbérenc az...

A szószéken jelentette ki, hogy transznemű egy New York-i metodista lelkész

Istentiszteleten jelentette be egy 51 éves New York-i metodista...

Idén is jön a Vármegyés Karácsonyváró

Ahogy előző években is, a HVIM szervezésében idén is...

Ma is 4 millió ember szenved a kínai munkatáborokban – Könyvajánló

Rose Hu 15 évesen keresztelkedett meg. Vallási meggyőződése miatt...

Apácát késeltek Zágrábban “Allahu Akbar” felkiáltással (Frissítve)

A késes támadás fényes nappal, a nyílt utcán, az...

Izrael hamarosan újra megtámadná Libanont

Az amerikai küldött figyelmeztette Irakot, hogy Izrael a Hezbollah...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55