csütörtök, május 21, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Tombol a bosszú népe – 100 évesen szabadulhat Auschwitz könyvelője

2015-ben ítélték el Oskar Gröninget és 2016-ban emelkedett jogerőre az ítélet. A védelem azonban kérte, hogy Gröning egészségi állapota miatt halasszák el a végrehajtást. A bosszú népe azonban nincs tekintettel egy 96 éves ember állapotára.

 

Az idős úr ügyvédje azt nyilatkozta a médiának, hogy az orvosszakértő meg sem vizsgálta érdemben védencét, mindössze egy beszélgetés után egészségesnek nyilvánította.

Gröning elsődleges feladata az volt az auschwitz-birkenaui táborban, hogy a foglyok csomagjainak átvétele és az elkobzott tárgyak nyilvántartása és könyvelése megtörténjen. A tárgyalás során felhozták ellene vádlói, hogy lázadás, esetleg szökési kísérlet esetén neki is kötelessége volt fegyverrel fellépni, de nem gondoljuk, hogy ez extremitásnak minősülne egy börtönben.

1977-ben már indult egy nyomozás ellene, de akkor ejtették a vádakat. A “nácivadászok” azonban addig harcoltak, hogy egy 96 éves embert sikerült börtönbe juttatniuk. A jogerős ítélet értelmében Gröning leghamarabb 100 évesen szabadulhat.

lagergronig

(SZKR)

Legfrissebb

Vége a rendeleti kormányzásnak, újra bejöhetnek az ukrán agrártermékek

Május 13-ával hatályukat vesztették a veszélyhelyzeti rendeletek, így az...

Gaudi-Nagy Tamás válaszolt Magyar Péternek: Hagyjon fel az ellene indított gyűlöletkampánnyal

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd közleménye a K. Endre kegyelmi...

Buzilobbista egyházügyi államtitkára lehet a Tisza-kormánynak

"Ösztönösen idegenkedik" a nemzet fogalmától és az úrnapi körmenethez...

A kegyelmi ügy margójára – 9 éves kislányt meggyilkoló pedofilnak lehet kegyelmet adni?

Kétségtelen, hogy ma az úgynevezett kegyelmi ügytől és Magyar...

Kategóriák

Vége a rendeleti kormányzásnak, újra bejöhetnek az ukrán agrártermékek

Május 13-ával hatályukat vesztették a veszélyhelyzeti rendeletek, így az...

Buzilobbista egyházügyi államtitkára lehet a Tisza-kormánynak

"Ösztönösen idegenkedik" a nemzet fogalmától és az úrnapi körmenethez...

A kegyelmi ügy margójára – 9 éves kislányt meggyilkoló pedofilnak lehet kegyelmet adni?

Kétségtelen, hogy ma az úgynevezett kegyelmi ügytől és Magyar...

Nem működik az elszigetelés, egyre elfogadottabb az AfD Németországban

Annak ellenére, hogy minden eszközzel próbálják elszigetelni az AfD-t,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55