vasárnap, július 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az a tizennégy esztendős magyar lány, aki csak a szerencsének és az elképesztő lelki erejének köszönheti, hogy képes volt elmenekülni egy bolgár pedofil karmai közül. Két hét telt el azóta, hogy egy zsoké kis híján megerőszakolta. A Kuruc.info kiderítette, hogy az elkövető a dunakeszi lovardában dolgozó Andrei Dimidrov.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az egyik Pest vármegyei lovardában dolgozó – immáron letartóztatott – Andrei Dimidrov június 29-én magához hívta a kiskorú lányt azzal az indokkal, hogy megmutatja neki az állatokat, illetve lovagolnak is. Miután megnézték és ellátták a lovakat, beinvitálta a szállására és fagylalttal kínálta a gyereket. Az édesség elfogyasztását követően a férfi erőszakkal az ágyra ültette, majd helyet foglalt mellette és a telefonján különböző, felnőtteknek szóló oldalakat és filmeket mutatott neki. Amikor a tinédzser közölte, hogy ezek nem érdeklik, Andrei Dimidrov megpróbálta többször „szexuális cselekményre” kényszeríteni. A lánynak végül sikerült ellöknie magától, majd sírva kiszaladt a helyiségből.

– A lányom óvodás kora óta lovagol, de csak egy éve ezen a helyen. Nagyon érdekli ez a sport, és imádja is az állatokat. Zsokénak készül, versenyezni szeretne. Miután a szomszédos lovardából kifigyelték, a férfi fordító segítségével több közösségi felületen is felvette vele a kapcsolatot. Sima beszélgetésnek indult az egész, így sikerült elcsalnia őt a saját lovaikhoz – kezdte a Blikknek az áldozat névtelenséget kérő édesanyja. – A fagylalt elfogyasztása után kezdte el agresszíven molesztálni és zaklatni. Megfogta, megszorította a nyakát, ledobta a kanapéra, fogdosta és vetkőztetni akarta. Miután ellenállt, a támadója felállt, letolta a nadrágját és a hímvesszőjét elkezdte a lányomhoz dörzsölni, és kényszerítette őt, hogy fogja meg. Szegény annyira megijedt, hogy pánikba esett, sírógörcsöt kapott. Hála az égnek, volt annyi lélekjelenléte, hogy hasba rúgta a támadóját, ezért is tudott elmenekülni.


A gyermek egészen a vasútállomásig rohant, a fővárosi otthonukhoz érve pedig még mindig látszódott a nyakán, hogy megszorongatták. Négy nappal később idegileg összeomlott, ezért mentőt hívtak hozzá. Ráadásul – az édesanyja elmondása szerint – korábban két férfi az interneten hangfelvételeket küldött neki, amelyekben azt részletezték, hogyan végeznék ki őt a családjával együtt. Ebből rendőrségi, majd bírósági ügy is lett.

Csütörtökön a helyszínen járva megtudtuk: Andrei Dimidrovnak nemrég született meg a kisbabája Bulgáriában. A hazájában korábban versenyzett is, de a Pest vármegyei lovardában úgynevezett munkalovasként és lovászként dolgozik. Ez azt jelenti, hogy egy másik, egyébként az egyik legeredményesebb versenyzőnek és idomárnak készíti fel, illetve látja el a lovát a hétköznapokban. A telephelyen a lakhatását is biztosítják.

– Korábban szatírkodott is, mutogatta magát a pályán, ezért a rendőrök is kijöttek. Egyébként majdnem mindenkire rámászott, egyeseknek pénzt is ajánlott fel szexért cserébe, és több tanulónak is „udvarolt” – mondta el munkatársunknak a bolgár pedofil egyik ismerőse a lovardából. Telefonon elértük a telepvezetőt is, de állítása szerint csak tőlünk értesült a történtekről.

Kiderítettük, a bolgár pedofil ugyan büntetlen előéletű, de szeméremsértés miatt eljárás folyik vele szemben, s gyanúsítottként idén márciusban hallgatták ki emiatt. Ezúttal tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak miatt kell majd felelnie.

A Facebookon is elérhető – még

A Kuruc.info információi szerint Andrei Dimidrovnak hívják, és a dunakeszi lovardában munkalovas a perverz bolgár, a Facebook-oldala itt található.

bolgár pedofil
Ezt a képet még 2019-ben töltötte fel kommentár nélkül, bár végül is egy szatír önképébe gond nélkül beillik

Egy 16 éves kezelhetetlen, pszichopata gyerek veri véresre társait a Hűvösvölgyi Gyermekotthonban – naponta

Pedofil úszóedző: Széchy Tamás olimpikon éveken át molesztálta tanítványait

(Blikk és Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55