vasárnap, július 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Újra lesz sorkatonaság Horvátországban

A horvát kormány elfogadta a védelmi törvény módosításait, ami a sorkatonaság visszaállítását is tartalmazza.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Andrej Plenkovic kormányfő a kabinet ülésén elmondta: az említett a dokumentumok mindenképpen szükségesek a jelentősen megváltozott globális biztonsági körülmények miatt.

Kiemelte: Horvátország még 2008-ban eltörölte a kötelező sorkatonai szolgálatról szóló törvényt. A jelenleg kiigazított és átdolgozott jogszabállyal megteremtik az előfeltételeket a fiatalabb generációk számára, hogy olyan készségeket szerezzenek, amelyeket 17 vagy 18 generáció nem sajátított el, és ezzel is erősítik a horvát hadsereget – fogalmazott.

A két hónapig tartó alapkiképzésnek, az úgynevezett kötelező sorkatonai szolgálatnak 2026 januárjában kellene kezdődnie.

Minden 18. évét betöltött férfi behívót kap, az újoncokat pedig abban a naptári évben küldik alapkiképzésre, amelyben betöltik 19. életévüket. A sorkatonai szolgálatra 19-től 30 éves korukig önkéntesek is jelentkezhetnek, köztük nők is. Utóbbiak számára nem kötelező a szolgálat.

Miután a sorkatonai szolgálatra a hadkötelesek behívót kapnak, orvosi vizsgálaton kell átesniük, hogy kiderüljön, alkalmasak-e katonai szolgálatra. Amennyiben valaki nem jelenik meg az orvosi vizsgálaton, előállítására elfogatóparancsot ad ki a rendőrség, továbbá 250 és 1320 euró (megközelítőleg 100 ezer és félmillió forint) közötti pénzbírsággal is sújtható.

A felkészítés két hónapig tart majd Kninben, Slunjban és Pozsegán, az ottani laktanyákban, és évente összesen öt generáció kiképzését tervezik, azaz generációnként 800 sorkatonáét.

A sorkatonák 1100 euró (mindegy 450 ezer forint) fizetést is kapnak havonta, és a szolgálat miatt nem lesznek elbocsáthatók a munkahelyükről. A kéthónapos kiképzés beleszámít majd a nyugdíjra jogosító szolgálati időbe, és a sorkatonai szolgálatot végzett fiatalok elsőbbséget fognak élvezni az állami vagy közszolgálati munkakörök betöltésénél.

Akik lelkiismereti okokra hivatkozva elutasítják a fegyveres szolgálatot, azok két modell szerint polgári szolgálatot teljesíthetnek a belügyminisztérium polgári védelmi szervezeteiben, vagy a lakóhelyük szerinti helyi közöségekben. A polgári védelem keretében a szolgálat három hónapig tart – folyamatosan, minden nap -, míg a helyi tűz- és polgári védelem, környezetgazdálkodás, településgazdálkodás és közútfenntartás egységeiben a szolgálat négy hónapig tart majd, heti öt napon át, nyolcórás munkaidőben.

A fizetés itt kisebb, legfeljebb havi 250 euró, erről később fog dönteni a kormány. Ezen kívül ingyenes szállásra, étkezésre, munka- és védőruházatra, bizonyos esetekben pedig utazási költségtérítésre is jogosultak lesznek. A polgári szolgálat teljesítése során a civil sorkatonának joga van az egészségügyi ellátáshoz, a kötelező egészségbiztosításhoz, valamint sérülés, betegség vagy a betegség súlyosbodása esetén baleseti járadék és táppénz vehető igénybe.

A kiképzés – mind a katonai, mind a polgári – 29 éves korig elhalasztható hallgatói jogviszony esetén, sportolóknál egy évig világ- és Európa-bajnokságokon való részvétel céljából.

A törvény rendelkezik a halasztási lehetőségéről és meghatározza a szolgálat alóli mentességet, de a szolgálatra való behívó megtagadásának, valamint a polgári szolgálat iránti kérelem elutasításának feltételeit is előírja.


 

Ilyen lesz a sorkatonaság Szerbiában

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55