péntek, május 22, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Lengyelország lezárja határait a növekvő migrációs nyomás miatt?

A baloldali Tusk kormánynak is van annyi sütnivalója, hogy az illegális migránsok előtt le kell zárni a határokat. Csak éppen ott is azt kell nézni amit tesz és nem azt amit mond…

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A lengyelek végül is lezárják a közös határukat Németországgal. Úgy tűnik, vége a jószomszédságnak. Lengyelország nemzetvédelmi minisztere, Vladislav Kosiniak-Kamysz bejelentette, hogy az ország vezetése július 7-től ideiglenes határellenőrzést vezet be a Németországgal és Litvániával közös határokon a „Biztonságos Nyugat” művelet keretében. A két ország határán mintegy 5 ezer katona fog szolgálatot teljesíteni.

Ez az intézkedés az, amivel Donald Tusk miniszterelnök oly sokáig fenyegetőzött a német kormány liberális politikájára válaszul. Még júniusban azzal indokolta mindezt, hogy „korlátozni és minimálisra kell csökkenteni az ellenőrizhetetlen migránsáramlást oda és vissza”.

A kialakult helyzet fő oka az, hogy a német vezetés az elmúlt években fokozta a migránsok elleni küzdelmet, de ettől a lengyelek szenvednek. Volt olyan eset is, hogy német rendőrök lengyel városokban deportáltak át migránsokat.  A lengyel közösségi médiában felbukkannak ilyen folyamatokat bemutató videók, ami máris nagy aggodalmat keltett a német határ közelében élő helyi lakosság körében.

A legnagyobb probléma Lengyelországban ezzel kapcsolatban azonban az, hogy Tusk már többször is megígérte, hogy bezárja a határokat. Különösen nagy hangsúlyt kapott ez a választások előtt. De nem tette meg ezt a nagyszabású művelethez szükséges erőforrások hiányára hivatkozva, hiszen a fő erők az orosz, ukrán és belorusz határok mentén vannak bevetve.

Ezért a lengyel vezetés ilyen nyilatkozatai egyelőre nem tűnnek megvalósíthatónak, inkább a migrációs helyzet romlásának és az ebből fakadó lakossági elégedetlenségnek tudhatók be. Tusk egyszerűen csak a közvélemény hangulatára játszik, megpróbálva legalább szavakban valamilyen eredményt elérni. Ezzel persze nem áll meg a migránsáradat, csak milliókat át lehet verni vele… A jelenlegi körülmények között ennek az operációnak a végrehajtása a belarusz határ mentén állomásozó csapatok létszámának csökkentése nélkül irreálisnak tűnik. A ruszofóbia miatt pedig biztosan nem vezénylik el onnan az alakulatokat.


Lengyelországban a papok 90 százaléka nem érzi magát biztonságban, ha a plébánián kívül reverendát visel

Balliberális véleménydiktatúra: Megszüntették két konzervatív csatorna engedélyét Lengyelországban

(Rybar nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Kalányos Iramban: avagy a Kistarcsa-Nagytarcsa hajsza 140-nel

Gyuricza László, Kerepes polgármestere Facebook-oldalán osztotta meg a videót,...

Majd’ 9 milliárd eurót szán deviáns lobbira az EU

Újabb pénzcsomaggal tolja meg a deviáns lobbik szerepét az...

A Tisza-kormány mégis elfogadta a migráns-paktumot

Elfogadja a brüsszeli migrációs paktumot a Tisza-kormány, ez derült...

Sötétvörös képet festenek a Tisza-kormány első szimbolikus intézkedései

A nemrégiben megalakult Tisza-kormány első intézkedéseiről: a Mária Terézia...

Kategóriák

Kalányos Iramban: avagy a Kistarcsa-Nagytarcsa hajsza 140-nel

Gyuricza László, Kerepes polgármestere Facebook-oldalán osztotta meg a videót,...

Majd’ 9 milliárd eurót szán deviáns lobbira az EU

Újabb pénzcsomaggal tolja meg a deviáns lobbik szerepét az...

A Tisza-kormány mégis elfogadta a migráns-paktumot

Elfogadja a brüsszeli migrációs paktumot a Tisza-kormány, ez derült...

Sötétvörös képet festenek a Tisza-kormány első szimbolikus intézkedései

A nemrégiben megalakult Tisza-kormány első intézkedéseiről: a Mária Terézia...

Több mint két év után itt a Fidesz elmaradt kommunikációja a kegyelmi ügyről

Több mint két év után, utólag éledezik a fideszes...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55