Az iráni atomlétesítmények és katonai infrastruktúra elleni legújabb izraeli légicsapások egyre élesebb vitákat váltanak ki az amerikai külpolitikai közösségben. Míg a nemrégiben hivatalba lépett Trump-kormányzat vegyes jelzéseket küld, és a Kongresszus nagy része sietve fejezi ki szolidaritását Izraellel, egyre több amerikai veterán, közéleti elemző és médiaszereplő hangoztat éles ellenvéleményt, egyaránt megkérdőjelezve az amerikai részvétel stratégiai logikáját és etikai vonatkozásait – írja a Magyar Jelen. A képes, videós beszámolókat az izraeli-iráni konfliktusról Telegram csatornánkon lehet megtekinteni, percről percre.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
America First
Ez a kritikai hullám részben a nemzeti érzelmű „Amerika az első” (“America First”), libertárius, politikai realista és mérsékelt baloldali irányzatokból ered, amelyek a szuverenitást, a visszafogottságot és a szövetségi kötelékekbe való bonyolódással szembeni szkepticizmust hangsúlyozzák.
Scott Ritter, az ENSZ korábbi fegyvervizsgálója és nyugalmazott hírszerzési tiszt
Scott Ritter, az ENSZ korábbi fegyvervizsgálója és a tengerészgyalogság nyugalmazott hírszerzési tisztje gondosan koreografált megtévesztési kampánynak nevezte a támadásokat, amelyben izraeli és amerikai tervezők egyaránt részt vettek. A Sputnik News orosz állami hírportálnak adott interjújában, amelyre később Andrew Napolitano bíró Judging Freedom podcastjában is hivatkoztak, Ritter kifejtette, hogyan szolgáltak a diplomáciai tárgyalások füstfátyolként.
„A tárgyalások lényegében lehetőséget biztosítottak Izraelnek a maximális meglepetésre, hogy maximális károkat okozzon” – magyarázta. „Ez sohasem szólt a diplomáciáról. Ez egy csapda volt. A szándék az volt, hogy Iránt biztonságérzetbe ringassák, miközben egy összehangolt támadásra készültek.”
Ritter fegyverszakértői múltja különös súlyt ad figyelmeztetésének. Azzal érvelt, hogy a csapások egyfajta csalást jelentettek, az Egyesült Államok által közvetített tárgyalásokat használva álcaként ahhoz, hogy Izrael kis figyelmeztetéssel megbénítsa Irán parancsnoki és irányítási rendszereit, valamint atominfrastruktúráját.
„Ez nem csak izraeli agresszió volt” – mondta. „Ez amerikai–izraeli közös művelet volt, és ez stratégiailag és erkölcsileg is felelőssé tesz bennünket.”
Ritter arra figyelmeztetett, hogy az ilyen cselekedetek aláássák az Egyesült Államok hitelességét minden jövőbeli diplomáciai erőfeszítésben. „Amikor a diplomáciát a megtévesztés eszközeként használod, megsemmisíted a bizalmat. Moszkvában, Pekingben vagy Teheránban soha többé senki nem fog hinni Washington szavának” – mondta.
Jeffrey Sachs korábbi ENSZ-tanácsadó
Jeffrey Sachs, közgazdász és a Columbia Egyetem professzora, aki korábban az ENSZ tanácsadójaként is dolgozott, az utóbbi években az amerikai külpolitika egyik legkitartóbb bírálójává vált. Rendszeresen felszólal a katonai beavatkozások ellen, és hangsúlyozza a diplomácia jelentőségét a nemzetközi kapcsolatokban. Ezt a nézőpontját osztotta meg Tucker Carlson műsorában is, ahol azt állította, hogy az Egyesült Államok külpolitikai döntései egyre inkább Izrael stratégiai érdekeit követik.
„Egy idegen hatalom véget nem érő háborúinak segítőivé váltunk” – mondta. „Ez nem az amerikai nemzetbiztonság védelméről szól. Ez egy évtizedek óta forgalomban lévő forgatókönyv végrehajtásáról szól.”
Sachs szerint ez a forgatókönyv az 1990-es években megfogalmazott Clean Break (Tiszta Szakítás) nevű stratégiai dokumentumból ered, amelyet izraeli érdekeltségű neokonzervatív körök dolgoztak ki Benjámin Netanjahu számára. A dokumentum azt javasolta, hogy Izrael hagyjon fel a békés tárgyalásokkal, és katonai eszközökkel próbálja átalakítani a Közel-Keletet. A terv kulcseleme Szaddám Huszein hatalomból való eltávolítása volt, amit Szíria és Irán destabilizálása követett volna.
„Az ötlet az volt, hogy félreteszik a tárgyalásokat, lerombolják a rivális államokat, és teljes regionális dominanciára törekednek” – magyarázta Sachs. „Ez a stratégia nem állt meg Gázánál vagy Libanonnál. Kiterjedt Szíriára, Irakra, Líbiára, és most Iránra is.”
Sachs az amerikai hírszerző ügynökségeket is bírálta, amiért – szerinte – ezek a testületek nem függetlenül cselekszenek, hanem gyakran izraeli érdekekkel összhangban tolják előre a konfliktusokat. „Ez nem a Pentagon, amely az amerikai hazát védi” – mondta. „Ez a mélyállam, amely egy évtizedek óta létező ideológiai terv alapján működik. És ismét az amerikai katonák, adófizetők és az ország hitelessége fizeti meg az árát.”
A „mélyállam” – “deep state” – kifejezést Sachs azokra a befolyásos, választott vezetőktől független szereplőkre értette, akik képesek alakítani a külpolitikát – beleértve a hírszerzési apparátust, védelmi vállalatokat és különféle lobbicsoportokat.
Douglas Macgregor ezredes, veterán harckocsizó tiszt és katonai stratégiai szakértő
Douglas Macgregor ezredes, veterán harckocsizó tiszt és katonai stratégiai szakértő, aki az első Trump-kormányzat idején a védelmi miniszter főtanácsadójaként is dolgozott, régóta kritikus hang a washingtoni beavatkozáspárti külpolitikával szemben. A Redacted nevű hírplatformnak adott interjúban történelmi párhuzamokat vont:
„Ez nagyon úgy néz ki, mint egy iráni Pearl Harbor”
– mondta. „1941-ben a japánok elsüllyesztettek néhány hajót, örültek a sikernek, majd hazatértek. De nem lett jó vége. És nem hiszem, hogy ez Izrael számára jól végződik majd.”
Macgregor szerint a mostani „siker” csak látszat, és egy veszélyes függőség elfedésére szolgál. „Izrael nem képes tartós katonai győzelmet elérni Irán felett. Abban bíznak, hogy az Egyesült Államok a segítségükre siet” – mondta. „És most, akár szándékosan, akár nem, benne vagyunk ebben. Trump döntései hadviselő féllé tettek minket – akár elismeri ezt, akár nem.”
A stratégiai elemzésen túl Macgregor a belföldi biztonság kérdésére is kitért, és az előző amerikai kormányzat idején folytatott laza bevándorláspolitikára hívta fel a figyelmet. „Milliókat engedtünk be, és fogalmunk sincs, kik ők. Ez nem idegengyűlölet, hanem stratégiai vakság” – figyelmeztetett. „Egy ilyen geopolitikai válság könnyen aszimmetrikus megtorlást válthat ki. Gondoljunk csak az áramhálózatokra, kikötőkre, vegyi üzemekre. Egyszerűen nem vagyunk felkészülve.”
Végül Trump és Izrael iránti elkötelezettsége mögötti politikai motivációkat is kétségbe vonta. „Trump nem lenne a Fehér Házban azok nélkül a pénzügyi támogatók nélkül, akik Netanjahut is támogatják” – mondta Macgregor. „És ha egyszer elfogadod azt a pénzt, elvárják, hogy a szabályaik szerint játssz.”
John Mearsheimer politikatudományi professzor
John Mearsheimer, a Chicagói Egyetem politikatudomány professzora és a realista nemzetközi kapcsolatelmélet egyik legismertebb képviselője, évtizedek óta bírálja az amerikai külpolitikát a Közel-Keleten. Munkásságában következetesen amellett érvel, hogy az Egyesült Államok nem saját stratégiai érdekei, hanem belpolitikai nyomás és az Izraellel való szoros – gyakran aszimmetrikus – kapcsolat hatására sodródik konfliktusról konfliktusra. A Judging Freedom című műsorban Mearsheimer élesen bírálta a Trump-adminisztráció szerepét a jelenlegi helyzet kialakulásában:
„Trump összejátszott Netanjahuval, hogy az irániakat hamis biztonságérzetbe ringassa. A diplomáciai színjáték csak látszat volt – a háborús terv már rég készen állt.”
Mearsheimer szerint a támadások célja nem kizárólag Irán nukleáris infrastruktúrájának gyengítése volt. „Ez egy lefejezési stratégia. Tábornokokat, Forradalmi Gárda-vezetőket és atomtudósokat vettek célba. De a rendszerváltás bombázással nem működik. Irak és Líbia megtaníthatta volna nekünk ezt.”
Úgy véli, hogy Izrael szándékosan provokálja Irán megtorlását, hogy az Egyesült Államokat mélyebbre rántsa a háborúba.
„Izrael nem tudja egyedül megsemmisíteni Irán atomprogramját. A céljuk az, hogy rákényszerítsenek minket, hogy elvégezzük helyettük”
– mondta. „Amerikai csizmákat, amerikai vért és amerikai kincseket akarnak.”
A probléma gyökerét szerinte az jelenti, hogy az Egyesült Államok képtelen kiszabadulni az Izraellel fennálló szoros kapcsolatból. „Izrael birtokolja az amerikai törvényhozást” – mondta nyersen. „Nem csak Lindsey Graham posztolja az X-en, hogy »Jöhet a harc!«. Az egész politikai elit egy emberként áll mögéjük. És támogatni fogják Izraelt a végsőkig, bármilyen árat is fizessen ezért az Egyesült Államok.”
Tucker Carlson
Tucker Carlson, aki korábban a nagy kereskedelmi televíziókban volt műsorvezető, mára az alternatív, konzervatív nézők körében vált meghatározó véleményformálóvá. Ismételten megkérdőjelezte, hogy az aktuális külpolitika az átlagos amerikaiakat szolgálná. Nemrég kiemelte a törvényhozók gyors, kritikátlan támogatását Izrael csapása után.
„Mintha a forgatókönyv előre meg lett volna írva”
– mondta Carlson. „Mindenki mindkét pártból ugyanazokat a kifejezéseket ismételgeti: »Kiállunk Izrael mellett.« Egy szó sem esik arról, hogy ez mit jelenthet a gazdaságunknak, katonáinknak vagy a jövőnknek.”
Carlson véleménye szerint hiányzik a valódi vita Washingtonban. „Nincs tényleges ellenállás, ha Izraelről van szó” – mondta. „Ez egy egységes álláspont. Aki mást gondol, azt árulónak bélyegzik meg, még akkor is, ha csak azt kérdezi, szolgálja-e ez az ország érdekeit.”
A korábbi Fox-műsorvezető rámutatott, hogyan erősíti ezt az egységes álláspontot a nagyvállalati média. „Ugyanazt a történetet hallod az MSNBC-n, mint a Fox-on. Már nincs igazi, hiteles média, mint amilyen régen volt. Csak véleménybuborékok működnek, amelyeket külföldi érdekeket követő milliárdosok finanszíroznak” – állította. „Az amerikai népnek egy újabb háborút adnak el, és a többségük nem is tudja, ki írta a forgatókönyvet.”
Carlson megkérdőjelezte Trump állítólagos háborúellenes álláspontját is. „Békére ígért kampányt, beszédeket tartott a háborúk befejezéséről. De amit most látunk, az ennek az ellenkezője” – mondta.
„Ez nem védekezés volt. Ez egy külföldi vezetőkkel közösen megtervezett csapda. És az amerikaiaknak dühöseknek kellene lenniük.”
Victor Davis Hanson történész, a Hoover Intézet kutatója nem így látja
Más nézőpontot képvisel Victor Davis Hanson, a neves “konzervatív” történész és a Hoover Intézet kutatója, aki védelmébe vette az izraeli légicsapásokat. A Daily Signalban úgy jellemezte Iránt, hogy „katonailag, diplomáciailag és gazdaságilag is meggyengült”, és a jelenlegi helyzetet „példátlan lehetőségnek” nevezte a munka befejezésére. Azzal érvelt, hogy Izrael lépései indokoltak, tekintettel Irán régóta tartó támogatására a térség különböző meghatalmazott csoportjai iránt.
„Az Aszad-rezsim eltűnt. A Hezbollah árnyéka korábbi önmagának. A Hamász Gázában el van nyomva. A húszikat leépítették. Irán regionális befolyása összeomlóban van.”
Hanson az országon belüli iráni megosztottságot hozta fel annak bizonyítékaként, hogy a rezsim sebezhető. „Az ország harminc-negyven százaléka nem perzsa. A rezsim népszerűtlen. Milliárdokat pazaroltak terrorista csoportok támogatására. Az emberek dühösek” – mondta. „Lehet, hogy nem fogják gyászolni a rezsim bukását.”
Kételyeit fejezte ki a diplomáciával kapcsolatban is. „Irán halogatni fog, halogatni fog, halogatni fog, hazudni fog, hazudni fog, hazudni fog” – figyelmeztetett Hanson. „Nem békét akarnak, hanem atomelrettentést. És ezt nem engedhetjük meg nekik.”
Hatalmas költségei lehetnek az eszkalációnak
Azonban olyan kritikusok, mint John Mearsheimer, veszélyesen naivnak tartják ezeket a várakozásokat. „Mi történik, amikor Irán megtorló csapást mér az amerikai erőkre Irakban, Szíriában vagy az Öböl-mentén?” – kérdezte. „Mi lesz, ha a globális olajellátás megszakad? Mi történik, ha a konfliktus átterjed Törökországra vagy Libanonra?”
Az eszkaláció költségei hatalmasak lehetnek. Az olajpiac már most is rendkívüli ingadozásokat mutat. A védelmi kiadások emelkedni fognak. A szélesebb körű, regionális háború kockázata napról napra nő, és az amerikai erők egyre sebezhetőbbé válnak a térségben.
Sok amerikai kezdi megkérdőjelezni, hogy ez egyáltalán olyan konfliktus-e, amelyben az Egyesült Államoknak részt kell vennie. A közvélemény-kutatások a katonai beavatkozásokkal szembeni növekvő szkepticizmust mutatnak, különösen a fiatalabb szavazók és a függetlenek körében. A gazdasági következmények pedig nem elméleti jellegűek. Az inflációs nyomás valószínűleg fokozódni fog, különösen akkor, ha a Hormuzi-szoros körüli kérdések veszélyeztethetik a fontos világkereskedelmi útvonalakat.
A gazdaságon túl az amerikai külpolitikát irányító politikusok legitimitása is megkérdőjeleződik. Mearsheimer figyelmeztetett: „Ez a leszámolás pillanata. A 9/11 utáni katonai dominancia, rendszerváltás (a hidegháború vége, amikor az Egyesült Államok egyeduralkodó világpolitikai szereplővé vált) paradigmája összeomlik. Ha nem változtatunk irányt, többet veszíthetünk a hitelességnél. Elveszíthetjük a képességünket, hogy saját érdekünkben cselekedjünk.”
Ritter hasonló következtetésre jutott:
„Ez már nem Iránról szól. Arról, hogy az Egyesült Államok képes-e meghatározni saját politikáját, vagy véglegesen alvállalkozásba adtuk-e egy másik államnak.”
Carlson számára a tét nemzetközi és belföldi egyaránt. „Válság pillanatában vagyunk, nem Irán miatt, hanem mert vezetőink elfelejtették, kinek szolgálnak” – mondta. „A kérdés nem az, hogy Izraelnek saját érdekében kellene-e cselekednie. A kérdés az, hogy Amerikának miért kellene fizetnie érte.”
Ahogy a por leszáll Teherán és Tel-Aviv felett, az Egyesült Államokban a vita csak most kezdődik. A disszonancia hangjai, amelyeket egykor a cionisták és globalisták félresöpörtek, teret nyernek. Nemcsak azt kérdezik, hogy ez a háború igazságos vagy hatékony-e, hanem hogy egyáltalán miért foglalkozunk vele. És szavaik mögött egy mélyebb kihívás rejlik: az amerikai szuverenitás visszaszerzésének sürgető szükségessége – nemcsak a távoli végeken, hanem Washingtonban is.
Tucker Carlson: Donald Trump bűnrészes az Irán elleni háborúban
(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)