vasárnap, július 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Irán rakétarendszereket telepít a Hormuzi-szoros szigeteire

Irán új rakétarendszereket telepít a Perzsa-öböl stratégiai fontosságú három szigetén – ismertette Ali Reza Tangsziri, a Forradalmi Gárda haditengerészeti erőinek parancsnoka.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A katonatiszt az állami televízióban elmondta, hogy a teheráni vezetés taktikája abban áll, hogy a kulcsfontosságú Hormuzi-szoros közelében található Nagy-Tunb, Kis-Tunb és Abu Muza szigetre fegyverrendszereket telepítsenek és ezzel bevetésre késszé tegyék őket. Ezzel az iráni erők képessé válnak „ellenséges támaszpontokat, hajókat, illetve térségbéli létesítményekre csapást mérni”.

Tangsziri felhívta a figyelmet arra is, hogy az új iráni rakéták képesek minden célt 600 kilométeres körzetben teljességgel megsemmisíteni.

A három említett sziget nyugatra van a Hormuzi-szorostól. 1971 óta vannak iráni fennhatóság alatt, ugyanakkor az Egyesült Arab Emírségek is igényt támaszt rájuk. A Perzsa-öböl szűk torkolatán keresztül bonyolódik a világ tengeri kőolajszállításának mintegy ötöde.

(24 nyomán Szent Korona Rádió)

Mennyire volt eredményes az iráni rakétazápor?

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

Kategóriák

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55