szerda, március 18, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ukrajna miatt összeül a Védelmi Tanács

Orbán Viktor magyar kormányfő a Facebookon közzétett bejegyzésében közölte, hogy összehívta a védelmi tanácsot az ukrajnai kémbotrány miatt. Az ülést követően közzétett videóban úgy vélte: összehangolt lejárató akciót indított Ukrajna Magyarország ellen azért, hogy ellehetetlenítse az uniós tagságról szóló szavazási kezdeményezésüket.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A történet előzménye az, hogy az ukrán katonai hírszerzés (SZBU) múlt héten azzal vádolt meg két ukrán állampolgárt, hogy Kárpátalján a magyar honvédségnek gyűjtöttek információkat a régió védelmi infrastruktúrájáról és a közhangulatról. A vádakat a magyar külügy tagadta.

Reakcióképp Budapest kitiltott az országból két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán hírszerzőt, valamint elfogtak egy feltételezett ukrán kémet (őt később az elérhető információk alapján bizonyítékok hiányában szabadon engedték).

Az ülést követően közzétett videójában a miniszterelnök azt mondta, összehangolt lejárató akciót indított Ukrajna Magyarország ellen azért, hogy ellehetetlenítse az uniós tagságról szóló szavazást. Szerinte kiderült, hogy

az ukránok az akció végrehajtása érdekében felélesztették a magyarországi kapcsolataikat is,

és egy magyar párt (a vágóképek alapján a Tisza Párt) segítségével támadást indítottak a magyar honvédség ellen.

 


A TEK látványos akcióban elfogott egy ukrán kémet

( Portfolio nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Pécsett rendeznek drag show-t a deviánsok az “LMBT Történelmi Hónap” keretében

“Majd megunják”? Dehogy! Minél nagyobb teret engedünk az LMBTQP-lobbinak,...

A kommunista Kína minden etnikai kisebbséget bekebelez

Kína parlamenti ülésszakán egy olyan törvényt fognak szentesíteni, amely...

Kárpátalja visszacsatolását ünnepli az Igazságot Magyarországnak Szövetség március 22-én

A 2025 november 2-án hagyományteremtő céllal megrendezett első Hazatérés...

Magyar tanulmány bizonyítja: A másfél évesek fele naponta a képernyőn lóg, közben pedig idegronccsá válnak

Egy korábbi magyar kutatás már alátámasztotta, hogy a gyermekek...

Kategóriák

Pécsett rendeznek drag show-t a deviánsok az “LMBT Történelmi Hónap” keretében

“Majd megunják”? Dehogy! Minél nagyobb teret engedünk az LMBTQP-lobbinak,...

A kommunista Kína minden etnikai kisebbséget bekebelez

Kína parlamenti ülésszakán egy olyan törvényt fognak szentesíteni, amely...

Kárpátalja visszacsatolását ünnepli az Igazságot Magyarországnak Szövetség március 22-én

A 2025 november 2-án hagyományteremtő céllal megrendezett első Hazatérés...

Az USA szárazföldi hadművelettel szerezné meg az iráni uránkészletet?

Hiába a folyamatosak amerikai-izraeli légicsapások, az iráni uránkészlet még...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55