hétfő, október 20, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

10 ok amiért ott kell lenned a Trianon Felvonuláson II. rész

Ebben a cikksorozatban 10 olyan esetet szedtünk össze, amik miatt neked is kötelességed ott lenni a Trianon Felvonuláson és felemelni a szavad a magyar identitás és élettér védelmében.

 

Cikkünk első felében 5 olyan sovén támadást soroltunk fel az elszakított területeken élő magyarsággal szemben, amik formailag különbözőek ugyan, de mindegyik egy célt szolgál, mégpedig nemzettestvéreink hátrányos megkülönböztetését. A most következő második felvonásban pedig arra törekszünk, hogy olyan okokat mutassunk be a felvonuláson való részvételre buzdítva, amik erőt adnak és motiválóak számunkra, Csonka-országi magyarok számára.

6. – Csíksomlyói búcsú

01
A búcsú története 1567-ig nyúlik vissza, amikor a székelység katolikus hite sikeres megvédelmezéséért adott hálát. A történelem viharai soha nem tudták teljesen eltörölni az évszázadokra visszanyúló hagyományt, de az elmúlt időszakban egyértelműen többlet jelentést kapott a katolikus ünnep. A Kárpát-medence minden pontjáról érkeznek ilyenkor Székelyföldre azok a személyek, akik szerint vonalakat ugyan lehet húzogatni egy térképen, de a magyarság egy és oszthatatlan.

Ha a székelyek minden nehézség ellenére, minden évben erőről és kitartásról tanúbizonyságot téve tető alá hoznak egy ilyen kaliberű rendezvényt, akkor mi sem maradhatunk szégyenben, a Fővárosban.


Kövesd figyelemmel a HVIM tevékenységét a Facebookon is!


7. Aracsi pusztatemplom

Az Aracsi pusztatemplom a XIII. század első harmadában épült és annak ellenére, hogy a történelem viharai nem voltak kegyesek az épülethez, mégis megtartó erőként tekinthetünk rá, hiszen nem egyszerű romról van szó.
59739224

A Bánságban szimbólumértékkel bír a Törökbecse határában található román-korai gótikus építészeti stílusban készült templom, mely a térség legrégibb épített emléke. Jelentősége számunkra abban gyökerezik, hogy a délvidéki magyarság kulturális központtá tette, így pedig mind a keresztény, mind a nemzeti identitás jelképe lett.
64322-47269

Minden nemzetben gondolkozó magyar ember számára példaértékűnek kell, hogy legyen az az elszánt akarat, amit déli végeink őrzői tanúsítanak. Ha képesek voltak ismét élettel és mély-tartalommal megtölteni egy elhagyatott romos épületet, mely ráadásul a pusztában van, akkor nekünk sem eshet nehezünkre Budapest belvárosában felemelni a hangunk értük.


Csatlakozz a Trianon Felvonulás Facebook eseményéhez, hogy ne maradj le semmilyen lényeges információról!


 

8. Dunaszerdahely – A Felvidék harcosai

1488112
Cikksorozatunk második részét egy abszolút korszerű jelenséggel zárjuk, mégpedig a dunaszerdahelyi szurkolói közösség megemlítésével, hiszen esetükben jóval többről van szó, mint a legtöbb csapat drukkerei esetében. Anélkül, hogy más klubok ultráit leszólnánk, úgy érezzük, hogy a DAC köré kiépült jelenséget méltán emelhetjük be ebbe a felsorolásba, hiszen a csallóközi magyarság összetartását alapozza meg tevékenységük, sőt a gúnyhatárt ledöntve teremtettek élő kapcsolatot Csonka-országi szurkolótáborokkal, akik minden adandó alkalommal el is látogatnak felvidéki testvéreinkhez.

Ha a Felvidéken képes az a jelenség megtartó erőként fellépni, hogy magyar nyelven lehet szurkolni egy klub csapatnak, akkor viszonozzuk északi testvéreink fanatizmusát azzal, hogy a Trianon Felvonuláson minimum olyan hangulatot teremtünk a Főváros utcáin, mint amilyet ők szoktak a lelátókon!


Úgy érzed neked is kötelességed küzdeni az elszakított területek magyarságáért? Csatlakozz a HVIM-hez és vedd ki a részed a küzdelemből! – [email protected]


Emeld fel Te is a hangod a magyar identitás és élettér védelmében!
t2

Cikkünk III. és egyben befejezőrésze hamarosan következik!

(Cs.I. – SZKR)

Kapcsolódó hírek:
A Trianon Felvonulás programja és felszólalói
Interjú Incze Bélával a felvonulás főszervezőjével
Mozgósító videó a felvonulásra

Legfrissebb

Az évtized lopása – történelmi jelentőségű koronaékszereket loptak el a Louvre-ból

Kilenc történelmi jelentőségű ékszert loptak el vasárnap a franciaországi...

Kiabálásba torkollott Trump és Zelenszkij találkozója

Volodimir Zelenszkij október 17-én Washingtonban tárgyalt Donald Trump amerikai...

Bajza utca – Navalnij-emlékmű? Baranyi Krisztina átnevezné a kisföldalatti-megállót

Baranyi Krisztina, Ferencváros boszorkánya terjesztette be  az indítványt, hogy...

Megakadályozták az izraeli “diverzitásról” szóló előadás megtartását az ELTE palesztinpárti diákjai

Nem engedték megtartani az izraeli Héber Egyetem történésze, Alexander...

Kategóriák

Az évtized lopása – történelmi jelentőségű koronaékszereket loptak el a Louvre-ból

Kilenc történelmi jelentőségű ékszert loptak el vasárnap a franciaországi...

Kiabálásba torkollott Trump és Zelenszkij találkozója

Volodimir Zelenszkij október 17-én Washingtonban tárgyalt Donald Trump amerikai...

Bajza utca – Navalnij-emlékmű? Baranyi Krisztina átnevezné a kisföldalatti-megállót

Baranyi Krisztina, Ferencváros boszorkánya terjesztette be  az indítványt, hogy...

Megakadályozták az izraeli “diverzitásról” szóló előadás megtartását az ELTE palesztinpárti diákjai

Nem engedték megtartani az izraeli Héber Egyetem történésze, Alexander...

Válaszcsapás: Ki mit nyert és vesztett Gázában? Szabad-e kezet fogni Oroszországban?

Mit nyert és vesztett a Hamász? Mennyire maradtak meg...

Húsz EU tagállam közösen küldené haza az afgán migránsokat

Az EU 20 tagállama közösen kérte az Európai Bizottságot...

Egy október 7-i támadásban részt vevő palesztint tartóztathattak le az Egyesült Államokban

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda terrorizmus gyanújával vett őrizetbe...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55