A Nagy Pénzrablás című Netflixes sorozat újra slágert csinált a Bella Ciao című olasz partizándalból. A dal sajnos kifejezetten népszerű lett a fiatalok között, a remix változata az elmúlt években gyakran elhangzott szórakozóhelyeken. Korábban a Gattyán vezette Megoldás Mozgalom tagjai kampányoltak a dallal, miközben a sorozatban látható jelmezt hordtak, most pedig a kecskeméti baloldal próbálkozott hasonló akcióval. De kik is voltak azok az olasz partizánok, akiket a fél világ istenít? A második világháborús Olaszország és a kommunista partizán terroristák történetét a Hunhír szerzője foglalta össze. Ezek a terroristák ma az olasz Antifa példaképei.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Meglehetősen sokat kutattam e kérdéskört, számos tanulmányt, cikket írtam róla. Most az aktuális 80. évforduló kapcsán röviden érdemes lehet visszatekinteni az 1922-43 közötti fasiszta 20 év (ventennio) és az utolsó másfél év, az Olasz Szociális Köztársaság történelmére és kitérni a tragikus befejezésre.
Az 1922 októberében hatalomra került fasizmus gyógyulást akart adni a szabadkőműves politikai és gazdasági tényezők által uralt, a többi európai hatalomhoz képest viszonylag elmaradott Itália társadalmi-gazdasági bajaira.
Minimálisra csökkent a munkanélküliség, jelentős állami szociálpolitika épült ki. Az anya- és gyermekvédelem állami szervezet irányítása alatt hatékonyan működött, 1938-ban bevezették az 55. életévtől a női, a 60. életévtől a férfi nyugdíjkorhatárt. A dolgozók jogai jelentősen bővültek, az 1927-ben megjelent Carta del Lavoro (A Munka Alapokmánya) révén. Új városok épültek, milliók lakásviszonyai javultak, a jelentős bonifikációs munkálatok eredményeképpen jelentős művelhető területeket nyert az ország. Jelentősen bővült a középiskolai tanulók és az egyetemi hallgatók létszáma is, ezen belül szerencsés módon emelkedett a lányok, nők aránya. A kultúra területén is hatalmas előrelépés történt, a Cinecitta műtermeiben 772 film készült. A sport is fellendült, talán elég említeni az 1934-es és az 1938-as labdarúgó-világbajnokságon elért győzelmeket. A fiatalok számára a munka, vagy tanulás után megszervezték a Dopolavoro mozgalmat, mely tevékenységük hasznos és értelmes irányba terelte. A közegészségügy is jelentősen előrelépett.
A világgazdasági válságot követően jelentősen fellendült a gazdaság. Az IRI (Ipari Rekonstrukciós Intézet) és az IMI (Olasz Beruházási Intézet) lépései révén az olasz ipar mintegy 50 százalékát átvette az állam, elsősorban a hadiipar, a gépipar és a hajógyártás területén. A rendszer vezetői hangsúlyozták, nem kell a tőkét lerombolni, mint a szovjet bolsevikok, hanem megfelelő szabályozással a közjóra fordítani.
Az vitathatatlan, hogy a rendszer törekedett bizonyos hegemóniára a mediterrán térségben, viszont az is igaz, hogy bizonyos háborús fellépéseit az ellenfelei provokálták. Így történt példaként Etiópia esetében is, ahol pár nappal a háború kirobbanása utáni első jelentős siker, a szent város, Akszúm elfoglalása után kihirdették a rabszolgaság megszüntetését.
Olaszország igyekezett a méltányosság elveit követni az európai politikában, bár 1940. június 10-én Németország szövetségeseként bekapcsolódott a II. világháborúba.
Az olasz vezetés szükségesnek tekintette példaként Csehország, Lengyelország, Ukrajna önálló államiságát. Hazánk esetében jelentős pozitívum, hogy támogatták Magyarország revíziós igényeit, az etnikailag megalapozott bécsi döntéseket. Ennek is köszönhető, hogy e területeken a mai napig még létezik a magyar élet és identitás.
Az 1943 júliusi angolszász terrorbombázások és a szicíliai partraszállás megrendítették a rendszert. Ismeretes, hogy 1943. július 25-én a Fasiszta Nagytanács megvonta Mussolini pártvezetői tisztségét, ami egyben a kormányfői szerepét is jelentette. Bár a III. Viktor Emánuel király által kormányfővé kinevezett Pietro Badoglio (1871-1956) tábornok elvben kiállt az országot gyorsan megszálló németekkel való szövetség mellett, titokban tárgyalásokat kezdett a Szicíliát már szinte elfoglaló, tragikus méretű terrorbombázásokat indító szövetségesekkel. Szeptember 9-én került sor a fegyverszünet kihirdetésére, a németek azonnal megszállták Rómát, a király és Badoglio marsall kormánya Brindisibe menekült. Az ország két részre szakadt, a szövetségesek által megszállt területen az ún. Déli Királyság működött, ahol Badoglio miniszterelnök szerint bármelyik beosztott szövetséges tisztségviselő nagyobb hatáskörrel rendelkezett, mint ő.
Északon, Salo központtal szeptember végétől létrejött az Olasz Szociális Köztársaság (Repubblica Sociale Italiana), az RSI, miután a német egységek kiszabadították a Campo Imperatorén fogvatartott Mussolinit. Így 1943 szeptemberétől 1945 április végéig párhuzamosan két állam működött a csizmán. Felségterületük lényegében a szövetséges és a német erők hadmozdulataitól függött.
Talán zárójelben érdekes, 1943 szeptembere után Budapesten párhuzamosan működhettek a királyi és az RSI követségek.
Észak-Itáliában az ellenzéki pártok által szervezett partizánmozgalom kezdődött el. A partizánmozgalom vezetői nem vették figyelembe Badoglio miniszterelnök tanácsát, hogy ne provokálják feleslegesen a németeket és az RSI szerveit, karhatalmát. Ezzel szemben szinte terrorisztikus akciókat kezdeményeztek, melyek kiváltották a sok esetben brutális választ.
Az RSI területét brutális szövetséges légitámadások érték, rendkívül magas, a hivatalos adatok szerint 25-38 ezer főként civil közötti veszteséggel, melyből 3-5 ezer lehetett a katona.
A helyzetet bonyolította, hogy az ország északkeleti részét a kommunista jugoszláv partizánmozgalom fenyegette, a titóisták be akarták kebelezni Isztria, Dalmácia, Gorizia területeit, Fiumét, sőt Venezia-Giulia tartományt. Már 1943 szeptemberében betörtek e területre, terrorakciókat indítottak. Elkezdődött az általuk vélelmezett ellenségek – akár civilek foibákba (karsztos sziklabarlangokba) történő dobálása.
Piero Pisenti: Una repubblica necessaria RSI (Az RSI egy szükséges köztársaság) (Giovanni Volpe Editore, 1977) című könyvében azzal indokolja Salo szükségességét, hogy védte az országot e törekvésekkel szemben, és ha nem jön létre az olasz államiság, a németek teljesen alárendelt helyzetbe hozzák az országot.
Ugyanezt taglalja Nino Arena: Le forze armate della RSI Barbacane libri, vagyis Az RSI fegyveres erői című műve.
1943 szeptembere és 1945. április 25. között tehát polgárháború zajlott Észak-Itáliában az RSI és a németek és az Észak-olaszország Nemzeti Felszabadító Bizottság (CLNAI) és partizánmozgalma, a CVL (Szabadság Önkéntesei Hadtest) között. 1944 októberében a Piave és a Tagliamento folyók mellett indított offenzívával a németek és a köztársasági erők visszaszorították a partizánmozgalmat.
1945. április 19-én, a szövetséges 8. angol és az 5. amerikai hadsereg átlépte a Pó folyó vonalát. A Heinrich von Vietinghoff (1887-1952) tábornok vezette 10. és 14. német hadseregeket kivonták a hadszíntérről. E nap még felszálltak a Köztársasági Nemzeti Légierő (Aeronautica Repubblicana Nazionale) Fiat G.55 Centauro gépei és érzékeny veszteségeket okoztak a szövetséges légierődöknek egy Liberatort lelőve.
Mikor a szövetségesek elérték Milánót, az ellenállási mozgalom április 25-én meghirdette a felkelést. A Duce és az RSI vezetői elhagyták Milánót, az RSI fegyveres erőit felmentették hűségesküjük alól. A következő napokban elszabadult a partizán terror. Az ellenállási mozgalom bírósága teljesen törvénytelen eljárását követően április 28-án Giulino di Mezzegra községben kivégezték Benito Mussolinit (1883-1945), párját, Clara Petacci (1912-45) színésznőt és az RSI további 15 vezetőjét.
A partizán terror elszabadulásának mintegy 10 ezer áldozata volt, az Isztriát, Fiumét, Triesztet a britek cinikus támogatásával megszálló jugoszláv partizán haderőnek szintén mintegy 10 ezer, az etnikai tisztogatásoknak betudhatóan mintegy 2-300 ezer olasz lakos hagyta el Isztriát és Dalmáciát, Fiumét.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az ellenállási mozgalom, egyébként egymással is szembenálló és harcoló egységeinek veszteségei is 30 ezer körüli létszámban állapíthatóak meg. Természetesen nekik éppúgy kijárhat a tisztelet, mint az RSI veszteségeinek. Leszámítva a terrorakciókat végrehajtó szélsőbaloldali és titóista szereplőket.
Külön kérdés a zsidókérdés és a fasizmus viszonya. 1922 után számos zsidó fasiszta töltött be fontos szerepet a rendszerben. (Umberto Pugliese (1880-1961) tábornok, Alberto Liuzzi (1898-1937), az ismert labdarúgó és katona, Guido Jung (1876-1949) pénzügyminiszter). A nem szerencsés 1938-as faji törvények bizonyos korlátozásokat ugyan életbe léptettek, de az olasz zsidók biztonságban voltak. Az olasz állam és hadsereg védte a Balkánról olasz területekre menekült zsidókat.
Erről legújabban Gino Bambara: Il salvataggio dei ebrei in Jugoslavia e Dalmazia l’intervento della II Armata (Mursia, 2017), vagyis a jugoszláv és dalmáciai zsidóság megmentése, a II. hadsereg beavatkozása című műben olvashatunk. Fiume fiatal rendőrparancsnoka, Giovanni Palatucci (1909-45) több ezer balkáni zsidót bújtatott a hajdani magyar kikötővárosban.
Ismeretes, hogy a cionizmus egyik vezetője, Avraham Stern (1907-42) sok tekintetben mintaként nézett fel az olasz társadalmi berendezkedésre. Vele a Palesztina területén az etnikai-vallási egyensúlyt biztosítani szándékozó brit titkosszolgálat végzett 1942-ben a németekkel folytatott törökországi tárgyalásai miatt.
A mai történetpolitikai megítélésekben általában a zsidó veszteségek kiemelése a mérce. Összegezve, a 43 ezer főnyi olasz zsidóság hivatalos adatok szerinti összes vesztesége közel 7500 fő volt. Az 1943 utáni deportálásból 5-600 fő tért vissza, de hasonló létszámú az átfésülő akciók, a partizánellenes razziák áldozatainak száma. (Ilyen volt példaként az 1944 márciusában a római Via Rasellán végrehajtott partizán-terrorakciót követő, a Herbert Kappler (1907-78) ezredes vezette differenciálatlan és kegyetlen megtorlás.)
A fentiek alapján talán megérthető, miért jár tisztelet az RSI hőseinek, elesettjeinek is. Éppúgy, mint a másik oldalnak.
Mindezek tükrében enyhén mosolyogtató egyes kecskeméti politikusok piaci műsora a Bella ciao eléneklésével. Talán nincsenek teljesen képben a történtekkel…
Olasz katonai temetőben randalíroztak és gyalázkodtak az antifák
(Hunhír nyomán Szent Korona Rádió)