Nagyszombat. A keresztény évkör legcsöndesebb napja. Krisztus teste a sírban fekszik. A Megváltó ugyanakkor alászállt a pokol tornácára, hogy az igazakkal, akik várakoztak a megváltás órájára, közölje az örömhírt, eljött az idő, hogy megtörje a pokol hatalmát. Ennek egy kiemelkedő megjelenítése a Nikodémus evangélium, egy apokrif irat, mely az egyházatyák homíliáiban is többször feltűnik. Ebből idézünk részleteket.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Éjféli órában ama sötét helyen fény kelt, mint a Nap fénye, és megvilágított mindenkit, és megláttuk egymást. És tüstént Ábrahám atyánk a pátriárkákkal és prófétákkal egyesülve, és örömtől eltelten ezt mondták egymásnak: “Ez a fény a nagy megvilágosodástól ered“.
(…)
Mindannyiuk örvendezése közben odajött a Sátán, a sötétség örököse, és ezt mondta a Hádésznek: “Mindent felfaló és kielégíthetetlen, halljad szavaimat: a zsidó nemzetből, bizonyos Jézusnak nevezett, aki Isten Fiának mondta önmagát, de mégis csak ember ő, akit közreműködésünkkel megfeszítettek a zsidók, most, mikor meghalt, legyél készen, hogy ide csaljuk őt. Én tudom, hogy csak ember, mert hisz hallottam, amikor azt mondta: Szomorú a lelkem mindhalálig. Sok rosszat tett nekem a fenti világban, miközben a föld szülötteivel társalkodott. Ahol csak szolgáimra bukkant, üldözte őket, s mely embereket én vakká tettem, görbévé, sántává, leprássá, vagy valami effélévé, puszta szavával meggyógyította. Sokakat előkészítettem már a temetésre, és azokat is puszta szavával féltámasztotta.” Mire ezt mondta a Hádész: “Oly hatalmas Ő, hogy mindezt puszta szavával képes megtenni? Úgy véled, ellenállhatsz neki? Úgy tűnik nekem, akkor ilyennek senki sem tud ellenállni. Ha, mint te mondod, hallottad, hogy félt a haláltól, csak azért mondta, hogy gúnyoljon és kinevessen téged, becsapjon és kezébe kerülj. Akkor azonban jaj, jaj neked mindörökre!” A Sátán ezt mondta: “Mindent felfaló és kielégítetlen Hádész, ennyire megijedtél hallván közös ellenségünkről? Én nem féltem, és fellázítottam ellene a zsidókat, és megfeszítették őt, és még meg is itatták ecettel kevert epével. Készülj fel tehát, hogy amikor eljön, hatalmadba kerítsd, és győzd le őt“. Hádész így válaszolt: “Sötétség örököse, kárhozat fia, ördög, most mondtad nekem, hogy sokakat előkészítettél már a temetésre, akiket puszta szavával feltámasztott. És ha másokat kiszabadított a sírból, miképpen és milyen erővel tartható meg ő hatalmunkban? Nemrég nyeltem el bizonyos halottat, név szerint Lázárt, s nem sokkal utána valaki az élők közül csak puszta szavával kiszedte beleimből. Gondolom, ő volt az, akiről beszéltél. Ha őt ide befogadjuk, félek, hogy a többi is veszélybe kerül. Mindazok, akiket öröktől fogva elnyeltem, íme, zavarodottan gondolok erre, és sajnálom a gyomromat. Nem jó jelnek látom a nemrég tőlem elragadott Lázárt! Hisz nem mint halottat, hanem mint sast lökte ki a föld, oly gyorsan repül el tőlem! Ezért esküszöm rád, a te és az én kedveltjeimre, ne hozd őt ide! Azt gondolom, hogy idejőve feltámaszt minden megholtat. Mondom neked, sötétségünkre esküdve, ha idehozod őt, egyetlen megholt sem marad nekünk.”
Így beszélgettek egymással a Sátán és a Hádész, amikor hatalmas szózat, mint a mennydörgés, ezt harsogta: “Fejedelemségek, vezérek, nyissátok meg a kapukat és táruljatok fel örök kapuszárnyak, hogy bevonuljon a dicsőség királya!” Hádész ezt hallván így szólt a Sátánhoz: “Menj, ha oly hatalmas vagy, és állj ellent neki!” Kiment tehát a Sátán. Azután ezt mondta Hádész démonjainak: “Jól szilárdítsátok és erősítsétek meg a bronzkapukat, és vaszárakat, reteszeimet tartsátok, és mindannyian őrt állva figyeljetek: mert ha idejön, jaj nektek, fogságba hurcol benneteket!“
Ezt hallván az ősatyák mindannyian elkezdték gyalázni őt, mondván: “Mindent felfaló és kielégíthetetlen, nyílj meg, hogy bejöjjön a dicsőség királya“.
(…)
Ismét jött a szózat: “Táruljatok fel kapuszárnyak” – mondta. Hallván Hádész másodszor is a hangot, úgy válaszolt, mint aki nem ismeri és azt mondta: “Ki ez a dicsőség királya?” Az Úr angyalai ezt válaszolták: “Az erős és hatalmas Úr, a csatában hatalmas Úr.” S ezzel a hanggal egyidejűleg a bronzkapuk összetörtek, és az érczárak összezúzódtak, a megkötözött halottak kötelékei feloldódtak, és (…) a dicsőség királya a Hádész minden sötétségét bevilágította.
Hádész azonnal felkiáltott: “Legyőzettünk, jaj nekünk! De ki az, akinek ilyen hatalma és ereje van? Milyen Ő, aki bűn nélkül jön ide, aki kicsinek látszik, és nagy dolgokra képes, az alázatos és fenséges, szolga és úr, hadvezér és király, akinek az élők és holtak fölött hatalma van? A keresztre szegezett és sírba fektetett, és ismét szabaddá vált, és aki lerombolta minden hatalmunkat? Te vagy hát Jézus, akiről a főzsarnok, a Sátán azt mondta, hogy a kereszt és a halál által akarod örökölni az egész világot?“
Ekkor a dicsőség Királya fejénél fogva megragadta a főzsarnokot, a Sátánt, és átadta angyalainak, mondván: “Kezét és lábát verjétek bilincsbe, nyakánál és szájánál kötözzétek meg!” Azután átadta őt a Hádésznek és így szólt: “Vedd át őt, és tartsd biztosan második eljövetelemig.“
Hádész átvette a Sátánt, és ezt mondta neki:
“Belzebub, a tűz és büntetés örököse, a szentek ellensége, mi szükségből rendelted el a dicsőség Királyának megfeszítését, hogy idejöjjön és kiforgasson minket? Fordulj meg és lásd, hogy mindent, amit a tudás fájával nyertél, elvesztetted a kereszt fájával, minden örömöd gyászra fordult, a dicsőség Királyát akartad megöletni, de magadat ölted meg!”
Míg a Hádész a Sátánnal így beszélgetett, a dicsőség Királya jobbját nyújtotta, és megfogta és feltámasztotta az ősatyát, Ádámot. Majd megfordult és a többiekhez szólt: “Jöjjetek velem mind, kik azért haltatok meg, mert érintettétek a gyümölcsöt! Én mindannyiotokat most a kereszt fája által feltámasztalak!“
(Forrás: Vanyó László: Apokrifek, 274-280.)