Nekem legkedvesebb fiam, Jézus! Mit fogsz te mívelni Nagyszombaton? Legkedvesebb anyám, én azt neked mindjárt megmondom. Mély sírban fogok feküdni egész a húsvéti szent napig, mialatt le fogok szállani poklokra, az ott rám váró lelkeket kiszabadítandom. Feltámadva magammal viszem őket az én Atyám országába, bevégzett nagy munkám diadaljeléül. És az üdvösség öröméneke örökké fog zengeni az egek egeiben. Így hangzik népi imádságunk, az Aranymiatyánk nagyszombat napjáról szóló részlete. Az alábbi írás e jeles naphoz kapcsolódó katolikus hagyományok és népszokások rövid foglalatát kívánja olvasóink elé tárni!
A nagyszombat a csend, az üresség és az előkészület ideje. Jézus a sírban fekszik. Az Egyházban nem tartanak szentmisét ezen a napon. Véget ér a negyvennapos böjt.
Nagyszombat vallásos szertartása a feltámadási körmenet, mely jellegzetes közép-európai magyar, osztrák, német katolikus szertartás. Ezt a középkorban még húsvét hajnalán tartották, de az újkorban az egyház előre hozta nagyszombat estéjére. A menetben a feltámadt Krisztus szobrát, az „Alleluja-szobrot” egy érdemesebb férfi viszi. A baldachint és a lámpákat vinni szintén külön tisztség. Szokás volt, hogy a menet útvonalán a házak ablakaiba gyertyákat helyeztek, de a húsvéti gyertyák ott voltak a felvonuló emberek kezében is. A körmenetnek megvoltak az öltözködésben megnyilvánuló hagyományai. Még az idősebb asszonyok is fehér ruhában, máshol fehér kendőben jelentek meg, illetve a fiatal lányok fehér szalagot kötöttek a derekukra.
A nap további fontos eseményei közé tartozik a keresztelővíz- és tűzszentelés. Valószínűleg ehhez kötődött a keresztszülők és keresztgyermekek kapcsolatának húsvéti megélénkülése, a keresztgyermekek húsvéti megajándékozása. Úgy tartották, hogy akit az új vízben először keresztelnek meg, szerencsés lesz egész életében. Különösen a Székelyföldön szokás volt, hogy a pap vízzel szentelte meg a település házait.
A tűzszentelés keretében a nagyszombati új tüzet szentelte meg a pap, amit az előző évi virágvasárnapi szentelt barkára csiholtak és a temetőből összehordott korhadt keresztfákkal tápláltak. A katolikusok a húsvéti gyertyát, mely a feltámadó Krisztust jelképezi, a megszentelt tűznél lobbantották lángra. Az új tűz parazsából, melynek hamuja a következő hamvazószerdán került felhasználásra, a hívek haza is vitték, hamuját eltették. A szentelt tűz parazsát a szántóföldre és a szőlőbe is kivitték, hogy ne verje el a jég a termést. A tűzgyújtás korabeli hagyománya szerint, ami egészen a 20. század középéig élt, nagycsütörtökön este mindenütt kialudt a tűz és azt a következő napon nem is gyújtották meg. Az évente egyszer történő tűzszítás nagyszombat napjára esett, amihez szintén a szentelt tűz parazsát használták.
A nagyhét idején a népi kultúra hagyományai szerint nagytakarítást végeztek, ami általában meszeléssel, mázolással egészült ki. A takarításhoz kapcsolódó tevékenységek részben praktikus, részben mágikus jellegű cselekedetek voltak, melyek nem választhatóak el a tavasztól a természet megújulásától, ami az embert is környezete megtisztítására sarkallja. Ehhez kapcsolódott a nagyszombati féregűzés is. Jászdózsán, a harangok visszatérte, első megszólalása után a gazdasszony körbesöpörte a ház falát, és közben ezt mondta: „Kígyók, békák távozzatok!” Csépán úgy vélték, hogy ezzel a boszorkányokat is elhajtják.
A gonoszt elriasztó szokások mögött az a meggyőződés áll, hogy amikor Krisztus a sírjában fekszik, az ördögök különös hevességgel, ádáz haraggal törnek az emberek megrontására. Az újra megszólaló harangszó, Isten hatalmának, a feltámadt Krisztus dicsőségének hirdetője űzi vissza őket a pokolba. Amikor a harangok visszatértek Rómából, vagyis valamennyien újra megkondultak, nagy lármát csapott a gyermeknép, a felnőttek pedig legalább jelképesen valami munkához fogtak. Magyarbánhegyesen a harang hallatára kinyitották a ház ablakait, hogy „beszálljon rajtuk az áldás”. Bácskában a harang szavát meghallva friss vízben megmosakodtak, illetve egy vödör vizet öntöttek a háztetőre.
Források:
Tátrai Zsuzsanna – Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások. Budapest 1997.
Magyar Katolikus Lexikon
(λ – Trón és Oltár – Szent Korona Rádió)