csütörtök, december 25, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Nem emelnek vádat a “zsidózó” tanár ellen

Bár a Tett és Védelem Alapítvány boszorkányüldözésbe kezdett, úgy tűnik, hogy valamennyi józan ész még van itt az izraeli gyarmaton is. Nem emeltek vádat a diákját “lezsidózó” tanár ellen. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Bűncselekmény hiányában a rendőrség elutasította a feljelentést annak történelemtanárnak az ügyében, aki a Tett és Védelem Alapítvány szerint azt mondta az egyik gyereknek az óráján, hogy: „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed.” Az eset egy II. kerületi általános iskolában történt, az érintett tanár még a feljelentés elutasítása előtt felmondott.

Az ügy nyilvánosságra kerülése után Vadai Ágnes DK-s képviselő március 13-án írásbeli kérdéssel fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez. Később azt a választ kapta, hogy a feljelentést továbbították a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának. Az Index szerint a rendőrség szerdán válaszolt Vadainak, amiből az derült ki, hogy a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény.

Az indoklás szerint a Közép-Budai Tankerületi Központ szakmai vezetője meghallgatta az érintett személyeket, és arra jutott, hogy az előbb idézett mondat nem is így hangzott el, a tanár pedig nem akart sértő megjegyzést tenni.

„A teljes tanár-diák közötti kontextusból kiragadott, jelen ügy tárgyát képező mondat került vizsgálat alá, mely a teljes szövegkörnyezet ismeretében is félreértésre okot adó közlés volt. A tájékoztató alapján megállapítható, hogy a tanárnak nem állt szándékában negatív jelentéssel bíró megjegyzést tenni, illetve nem is így hangzott el a mondat.”

A rendőrségi határozat szerint ezek alapján a „bűncselekmény elkövetéséhez szükséges magatartás, illetve az elkövetői szándék is hiányzik”, és „nélkülöznek minden olyan ténybeli feltételt”, amik kellő alapot szolgáltatnának a bűncselekmény megállapításához.

Zsidó áldozatszerep: Horogkeresztet rajzolt a lépcsőházban, majd antiszemitizmust kiáltott

Szomorú a zsidó buzeráns, mert kirekesztette az LMBTQP-közösség származása miatt

Bodrogkeresztúrra igyekvő zsidókra támadt két román férfi az M3-as autópálya egyik pihenőhelyén

(Telex nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Ukrán korrupció: Zelenszkij főtárgyalójának nyolc amerikai luxusvillája volt

Hiába próbálja szépíteni Ukrajna állapotát a Nyugat, az ukrán...

Ilyen volt a Hűség Napja megemlékezés Sopronban (VIDEÓ)

A tavasszal megalakult Igazságot Magyarországnak Szövetség december 13-án Sopronban...

“Ő készíti elő nekem az Élet kincsét” – Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliája

Szerkesztőségünk Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliájának általunk elkészített...

Áldott karácsonyt kíván a HVIM!

Idén is teltházas karácsonyváró rendezvénnyel és boldog gyereksereggel készült...

Kategóriák

Ukrán korrupció: Zelenszkij főtárgyalójának nyolc amerikai luxusvillája volt

Hiába próbálja szépíteni Ukrajna állapotát a Nyugat, az ukrán...

Ilyen volt a Hűség Napja megemlékezés Sopronban (VIDEÓ)

A tavasszal megalakult Igazságot Magyarországnak Szövetség december 13-án Sopronban...

“Ő készíti elő nekem az Élet kincsét” – Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliája

Szerkesztőségünk Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliájának általunk elkészített...

Áldott karácsonyt kíván a HVIM!

Idén is teltházas karácsonyváró rendezvénnyel és boldog gyereksereggel készült...

Gázában járt Pizzaballa bíboros: “bele vagyunk gyökerezve ebbe a talajba, mi itt maradunk”

Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája háromnapos látogatást tett...

Újabb adag dokumentumot hoztak nyilvánosságra az Epstein-akták közül – osztrák útlevele is volt a pedofilnak

Az amerikai igazságügyi minisztérium újabb több tízezer dokumentumot hozott...

Román sovinizmus a nagykárolyi karácsonyi vásárban: Leköpték a kürtőskalácsárust

Egy soviniszta román férfi a Magyarországról érkezett Mikulásvonat ellen...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55