szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ne “segítsen” az “elhagyott” kölyök vadállaton!

Legyen erős. Persze, hogy aranyos, ahogy a kis őzgida a riadt szemeivel önre néz (amiből persze azt olvassa ki, hogy SEGÍTS), ahogy kismalac reszket az avarban, vagy ahogy a rigófióka kuporog, teljesen egyedül, amikor olyan gyenge és védtelen!

Legszívesebben már indulna is vele haza, pedig, ahogy a Budakeszi Vadaspark közleménye fogalmaz:

a túlzó, félreértelmezett gondoskodás könnyen tragédiához vezethet.

Így tavasszal kirándulás közben nagy eséllyel találkozunk árvának vagy magukra hagyottnak tűnő kisállatokkal,  ám ők a legtöbbször nem szorulnak segítségre, sőt, beavatkozásunk könnyen az állat pusztulásához vezethet. A legtöbbször oka van, ha egyedül talál rá egy kisállatra, egy kis összefoglaló:

Őzek, szarvasok: az anya csak rövid időre hagyja magára a gidát, emberi beavatkozást (pl. óvatlan simogatást, ölbe vételt) követően, az idegen szag miatt előfordulhat, hogy végleg elhagyja kicsinyét, így az éhen hal.

Nyulak: utódjai a magas fűben lapulva várják, hogy anyukájuk visszatérjen és megszoptassa őket. Esetükben mindez még tovább is eltarthat, hiszen a nyúlmama csak naponta egyszer, hajnaltájt szoptatja a kicsinyeit.

Vadmalac: biztosak lehetünk abban, hogy az utódjait harciasan, felbőszülve óvó koca mindig a közelükben van, vagyis már csak ezért sem bölcs dolog megközelíteni a kismalacokat.

Rigó: a fiókák nagyon korán kirepülnek a fészekből, majd szétszóródva rejtőzködnek, hogy a ragadozók nehezebben leljenek rájuk, de eközben a madárszülők folyamatosan etetik őket, és a hangjuk alapján találnak rájuk.

Ha viszont nagyon aggódnánk, 3-4 óra múlva menjünk vissza és nézzünk körül. Várhatóan addigra már nyoma sem lesz az állatnak, de ha mégis ott van, esetleg betegnek, sérültnek tűnik, akkor az illetékes nemzeti parktól, a legközelebbi állatkerttől vagy állatvédelmi szervezetektől kérhetünk segítséget.

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55