hétfő, december 1, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Zelenszkij most Ukrajna erőforrásaival próbál udvarolni Trumpnak

Ukrajna “nem odaadja” erőforrásait, hanem partnerséget ajánl az Egyesült Államoknak. Legalábbis ezt állítja Ukrajna zsidó elnöke, hogy megpróbálja lekenyerezni cionista “pajtását”.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Volodimir Zelenszkij “ukrajnai” elnök kész “alkut kötni” az amerikai elnökkel, és az ásványianyagok területén partnerséget ajánl Donald Trumpnak az Oroszország elleni háborúban kapott amerikai katonai segítség ellentételezéseként.

Volodimir Zelenszkij a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy “ha alkuról beszélünk, akkor kössünk alkut.” Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Ukrajna “nem odaadja” erőforrásait, hanem partnerséget ajánl az Egyesült Államoknak.

Az “ukrán” államfő azt mondta, hogy “az amerikaiak segítettek a legtöbbet, ezért az amerikaiaknak kell a legtöbbet keresniük. Elsőbbséget kell kapniuk, amit meg is fognak kapni. Erről is szeretnék beszélni Trump elnökkel” – mondta a Reuters hírügynökségnek.

Forrás: Donna Grace / NY Post Design

Volodimir Zelenszkij arról is beszélt, hogy a két ország Ukrajna hatalmas földalatti tárolóinak használatáról is tárgyal, ahol amerikai cseppfolyósított földgázt (LNG) tárolnának.

Az ukrán elnök az interjú során bemutatott egy térképet Ukrajna ásványlelőhelyeiről. Azt mondta, ezeknek kevesebb, mint 20 százaléka, a ritka földfémlelőhelyeknek ugyanakkor a fele a jelenlegi harcvonalak orosz oldalán található. A kijevi zsidó szerint Oroszország ezeket az erőforrásokat megnyitja szövetségesei, Észak-Korea és Irán előtt, amelyek amerikai esküdt ellenségei.

Elmondta, hogy Ukrajna rendelkezik Európa legnagyobb titánkészletével, ami nélkülözhetetlen a légi közlekedésben és az űriparban, valamint az atomenergiához és fegyverekhez használt urániumhoz. A titánlelőhelyek nagy része Ukrajna északnyugati részén található, távol a harcoktól.

Az interjú során reményét fejezte ki, hogy még azelőtt találkozhat Donald Trumppal, mielőtt az Egyesült Államok elnöke leülne tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, mert “különben ez Ukrajna nélküli, Ukrajnáról szóló párbeszédnek tűnik”.

Volodimir Zelenszkij azt mondta, hogy részt kíván venni a február 14-16 között tartandó müncheni Biztonsági Konferencián, ahová az amerikai elnök oroszországi és ukrajnai különmegbízottját, Keith Kelloggot is várják.

Az ukrán államfő a hírügynökségnek elmondta azt is, hogy a jövő héten elindítanak egy különleges programot, amivel érdekeltté kívánják tenni a 18 és 24 év közötti fiatalokat, hogy vállaljanak katonai szolgálatot. “Ez egy különleges szerződés, ami sok kedvezményt biztosít nagyon nagy pénzbeli támogatással. A részleteket a közeljövőben, a napokban hozzák nyilvánosságra – tette hozzá Volodimir Zelenszkij, aki szerint ez “nem mozgósítás”, hanem felajánlás azoknak, “akik önként akarnak szolgálni”.

Komoly támadások érték Ukrajna gázenergetikai infrastruktúráját

22 civilt kínoztak, erőszakoltak és gyilkoltak meg brutálisan ukrán katonák (+18 videóval)

 

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Végzetes pofon – Meghalt egy férfi a belvárosi Morrison’s 2-ben

A Morrison’s 2 nevű belvárosi szórakozóhelyen két férfi összeszólalkozott,...

Megölte ismerősét a miskolci “fiatal”

Le lett tartóztatva az a miskolci "fiatal", aki a...

Gyerekzsúron lövöldöztek Kaliforniában, legalább négyen meghaltak

Négyen meghaltak, tízen megsérültek egy lövöldözés következtében a kaliforniai...

Agresszív Antifa terroristák támadták meg az AfD rendezvényét (VIDEÓ)

Szombaton tartották az AfD ifjúsági szervezetének alakuló kongresszusát Giessenben,...

Megelégelte lánya telefonfüggőségét, erre a 13 éves tini elvágta az anyja torkát

Döbbenetes mit tesz a virtuális világ a gyermekekkel/ fiatalokkal....

Kategóriák

Végzetes pofon – Meghalt egy férfi a belvárosi Morrison’s 2-ben

A Morrison’s 2 nevű belvárosi szórakozóhelyen két férfi összeszólalkozott,...

Megölte ismerősét a miskolci “fiatal”

Le lett tartóztatva az a miskolci "fiatal", aki a...

Gyerekzsúron lövöldöztek Kaliforniában, legalább négyen meghaltak

Négyen meghaltak, tízen megsérültek egy lövöldözés következtében a kaliforniai...

Agresszív Antifa terroristák támadták meg az AfD rendezvényét (VIDEÓ)

Szombaton tartották az AfD ifjúsági szervezetének alakuló kongresszusát Giessenben,...

Megelégelte lánya telefonfüggőségét, erre a 13 éves tini elvágta az anyja torkát

Döbbenetes mit tesz a virtuális világ a gyermekekkel/ fiatalokkal....

Trump érvényteleníttette az összes olyan rendeletet, amely Biden “autóaláírásával” volt ellátva

A visszavonás mindegyik rendeletre érvényes. Kiemelésre került az Oroszországgal...

Venezuela: Teljes légtérzárat rendelt el Donald Trump, jöhet a szárazföldi művelet

A drogkartellek felszámolásának ürügyén indítana szárazföldi műveleteket Venezuelában Donald...

Egy közeli, mégis távoli világ – Azaz mit adott nekünk India?

India magyar szemmel különleges, misztikus, közeli, mégis távoli világ,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55