szombat, június 21, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Trump munkacsoportot hoz létre a keresztényellenesség felszámolására

Donald Trump lépéseket tesz a kormányon belüli keresztényellenesség felszámolására. Külön munkacsoportot hozott létre. Úgy fogalmazott: “rémes keresztényellenesség” uralkodott a kormányzaton belül, amit javítani szükséges. Reméljük ez a civil polgárokra is ki fog terjedni.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A republikánus párti államfő a csütörtök reggeli hagyományos Nemzeti Imareggelin bejelentette, hogy a testületet Pam Bondi igazságügyi miniszter fogja vezetni. Trump hangsúlyozta,

“a munkacsoport feladata az lesz, hogy haladéktalanul gátat szabjon a keresztények célzott hátrányos megkülönböztetésének a szövetségi kormányzaton belül.”

Különösen az igazságügyi tárcát fogják vizsgálni, ahol eddig „rémes keresztényellenes előítélet” uralkodott. De egyebek mellett a szövetségi adóhatóságot (Internal Revenue Service, IRS), és a Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI) is megvizsgálnák. Ezenkívül az elnöki hivatalon belül berendeznének egy vallási ügyekkel foglalkozó irodát is, valamint létrehoznának egy vallásszabadsággal foglalkozó bizottságot.

Azt mondta, Pam Bondi

“teljes körűen el fog járni a keresztények elleni erőszak és a társadalmunkon belüli vandalizmus eseteiben. Megmozgat eget és földet, hogy megvédje a keresztények és országosan a hívők jogait.”

Donald Trump kezdeményezését bírálta az Amerikaiak egységesen az állam és egyház szétválasztásáért (Americans United for Separation of Church and State) nevű szervezet vezetője. Rachel Laser azt állította, ez a munkacsoport ahelyett, hogy megvédené a vallási meggyőződéseket, vissza fog élni a vallásszabadsággal, hogy igazolja a vakhitet, a diszkriminációt és polgári jogaink aláásását.

Korábban arról is beszámoltunk, milyen egyéb, pozitívumokat tartalmazó rendeletei jelentek meg az amerikai elnöknek. Teljes pánikban vannak a woke-őrültek. Írtunk arról, hogy Donald Trump kizárta a transznemű versenyzőket a női sportokból. Szót ejtettünk arról is, hogy Trump eltávolítja a transzneműeket az Egyesül Államok hadseregéből.

Nem lesznek transzférgek az amerikai hadseregben – Trump aláírta a rendeletet

Kétségbeestek a buzeránsok Trump beiktatásának napján

Trump kitiltotta a transz sportolókat a női sportokból

(Origo nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Fotóriportert támadt meg egy magyar antifa

Habár a hazai Antifa lényegesen jelentéktelenebb, mint a külföldi,...

Hamarosan legális lesz az „asszisztált öngyilkosság” Angliában és Walesben

A brit alsóház pénteken heves viták közepette megszavazta azt...

Az orosz elnök szerint nincs bizonyíték az iráni atomfegyverekre

Oroszország többször elmondta Izraelnek, nincs bizonyíték arra, hogy Irán...

Irán kész a megtorló csapásokra az amerikai katonai bázisok ellen

Teherán készen áll arra, hogy megtorló csapásokat mérjen az...

Nyilvánosan fajtalankodó buzik leptek el egy budapesti gyermekek által is látogatott horgászhelyet

Egy budapesti pecás a közösségi médiában írt arról, hogy...

Kategóriák

Fotóriportert támadt meg egy magyar antifa

Habár a hazai Antifa lényegesen jelentéktelenebb, mint a külföldi,...

Hamarosan legális lesz az „asszisztált öngyilkosság” Angliában és Walesben

A brit alsóház pénteken heves viták közepette megszavazta azt...

Az orosz elnök szerint nincs bizonyíték az iráni atomfegyverekre

Oroszország többször elmondta Izraelnek, nincs bizonyíték arra, hogy Irán...

Irán kész a megtorló csapásokra az amerikai katonai bázisok ellen

Teherán készen áll arra, hogy megtorló csapásokat mérjen az...

Családi vállalkozás: Kiforgattak egy nyugdíjast a házából, fogvatartották és kényszermunkára fogták a móri cigányok

Bizalmába férkőztek, majd kiforgattak a húszmilliós házából, pincébe zártak...

Hatalmas földrengés rázta meg Iránt

Egy sekély fészkű földrengés rázta meg Irán Szemnan tartományát –...

Ma zajlott az antifa-ügy utolsó júniusi tárgyalása

Június folyamán, összesen 5 tárgyalási napon zajlott Simeon Ravi...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55