Átadta a azoknak a nevét a Hamász, akik a szombati túszcsere keretében szabadulnak. Ezúttal három férfit engednek szabadon – olvasható a Kuruc.info-n. A legutóbbi túszcserén kisebb káosz alakult ki, emiatt Izrael késleltette a foglyok szabadon engedését.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
A Hamász listája szerint a Gázai övezetből elengedett túszok negyedik csoportjában három élő férfi, Jarden Bibasz, Keith Siegel és Ofer Calderon lesz. Elsőként a családokat értesítették hazatérésükről.
A gázai szervezetek jelenleg nyolcvankét túszt tartanak fogva – köztük holttesteket is -, akik közül huszonhármat az érvényben lévő tűzszüneti megállapodás első, “humanitárius” szakaszában átadnak Izraelnek. Tizenöten közülük életben vannak, nyolcan halottak. Elsőként az élőket cserélik ki izraeli börtönökben őrzött palesztinokra.
A tervek szerint a tűzszüneti és túszalku-egyezménynek megfelelően pénteken megnyitják az Egyiptom és Gáza közötti határállomást, Rafahot, melyen főként a Hamász sebesült fegyveresei és kísérőik mehetnek át Egyiptomba orvosi kezelésre.
Izrael már korábban jelezte, hogy a 484 nap után kiszabaduló túszok listája “elfogadható”.
Jarden Bibasz a fogságban töltötte el harmincötödik születésnapját. Családjával együtt rabolták el otthonából, Nir Óz kibucból 2023. október 7-én, a Hamász Izrael elleni támadásában. Elhurcolták feleségét és két – vörös hajú, a róluk készített videófelvételek alapján különösen ismertté lett – kisfiát, a tíz hónapos Kfirt és a hároméves Arielt is. A Hamász 2023 novemberében bejelentette, hogy a gyermekeket anyjukkal együtt megölték, de az izraeli hadsereg mindeddig azt mondta, hogy nincs hírszerzési információja erről. Mivel az élőket, a gyermekeket és a nőket a férfiak előtt kellett volna átadni a megállapodás szerint, Izrael pedig nem követelte kiadásukat, ez arra utal, hogy utolsóként, a halottak közt fognak visszakerülni hazájukba.
A hatvanöt éves Keith Siegelt feleségével, Avivával együtt rabolták otthonukból, Kfar Aza kibucból. Feleségét ötvenegy nap fogság után, az első túszalku részeként szabadon engedték. Siegel huszonegy éves korában vándorolt be Izraelbe az Egyesült Államokból.
Ofer Calderon az ötvennegyedik születésnapját töltötte fogságban a Gázai övezetben. Két tizenéves gyermekével együtt rabolták el Nir Óz kibucbeli otthonából, de gyermekei már az első túszalkuval hazajutottak.
Várhatóan még szabadulásuk előtt megnyílik a rafahi átkelőhely, ahol a Hamász sebesülteket szállíthat Egyiptomba orvosi kezelésre. A Hamásznak át kell adnia előzetesen a sebesültek listáját, Izraelnek és Egyiptomnak vétójoga van átengedésükben.
A határállomáson naponta ötven sebesült palesztin utazhat ki egyenként három kísérővel, vagyis naponta kétszázan hagyhatják el az övezetet. Ha a Hamász ezen túl szeretne gyerekeket átvinni, akkor ehhez izraeli jóváhagyás szükséges, de előzetes álláspontja szerint Izrael ilyen esetben nem fog tiltakozni.
Izrael megtagadta a palesztin túszok szabadon bocsátását a legutóbbi fogolycserénél
Soron kívül elenged három izraeli túszt csütörtökön a Hamász, a palesztinok visszatérhetnek északra
(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)