Sok állásponttal és véleménnyel találkoztunk már a szíriai helyzet kapcsán. Most az orosz geopolitikus Leonid Savin gondolatait adjuk közre. Ő például arra is rámutatott, hogy egy kurd-izraeli teljes összeborulás sincs olyan messze, hiszen többen is kurd zsidók a cionista terrorállam vezetői közül.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
A jelenlegi szíriai folyamatok számos külső szereplőt aggasztanak, kezdve a szomszédoktól (ami teljesen természetes) és Bassár el-Aszad korábbi szövetségeseitől, mint Oroszország és Irán, egészen a nyugati országokig, amelyek óvatosak, mert az államépítési folyamatok az ő részvételük nélkül zajlanak, és a jelenlegi ideiglenes kormány csak demokráciáról beszél, de valójában saját tervei vannak az ország jövőjével kapcsolatban.
Emiatt a hatalom kulisszái mögött Szíria esetleges föderalizálásáról folynak tárgyalások a hatalom belső folyosóin, a felelősségi zónákra való felosztással. A tervezet nem tartozik a legrosszabbak közé, hiszen Oroszország egyszer már felajánlott egy hasonló lehetőséget az Aszad-kormánynak, amit az visszautasított. És egy idő után mindent elvesztett. Szíria etnikai-vallási összetétele szempontjából a föderalizációja teljesen logikus. Történelmileg, az 1921-1922-es francia mandátum alatt voltak drúz közigazgatású területek (központja Al-Suwayda), alaviták (Latakia), valamint két terület, amelyek központja Damaszkuszban, illetve Aleppóban volt, nem beszélve Libanonról, amely külön állam lett. A föderalizációs projektet az ENSZ is támogatta. Az Egyesült Államok is támogatta ezt a projektet. A háború alatt és most is csak a kurdok támogatják aktívan ezt az elképzelést belülről.
Ami az ellenzékieket illeti, a kormány szkeptikusan nyilatkozott az esetleges balkanizációról, vagyis a régiók fokozatos elidegenedéséről és az egységes Szíria további széteséséről. Emellett azonban maga a szíriai ellenzék, amelyet a Nyugat és néhány regionális szereplő támogat, korábban ellenezte a föderalizációt. Most Törökország is ellenzi ezt a folyamatot, mivel valójában számos félkatonai csoportot ellenőriz, amelyek közül a legnagyobb a Hayat Tahrir al-Sham (HTS) (melyet Oroszország betiltott). Ez lefordítva Levantei Felszabadítási Szervezet, és szunnita ideológiával rendelkezik, amelynek gyökerei a Jabhat al-Nuszra, amely viszont az ISIS részeként jött létre az al-Kaida részvételével (mindhárom be van tiltva Oroszországban).
Nyilvánvaló azonban, hogy az ezzel ellentétes föderalizációs projekt Szíria iszlamizációjához (szalafita módon) és neo-oszmánosításához vezethet, beleértve a kurd lakosság elnyomását is (ami annak okán egyáltalán nem problémás, hogy a kurdok nagy része a kommunisták közé tartozik, mely ellen igen helyesen hevesen lép fel a török állam – a szerk.). A Hurriyet című török lap nemrég arról számolt be, hogy „Recep Tayyip Erdogan török elnök figyelmeztetett. Ha a PKK-YPG nem teszi le a fegyvert, ha továbbra is ragaszkodik egy másik igazgatáshoz Szíriában, és ha a nyugati országok ilyen irányú követeléseket támasztanak, akkor elkerülhetetlen lesz egy nagyszabású katonai művelet a szíriai állammal együtt”. Észak-Szíriában Törökország több csoportot tart operatív ellenőrzése alatt, amelyek a szalafita ideológia híveiből, közép-ázsiai és kaukázusi országok, köztük Oroszország, valamint Kína (ujgurok) őslakosaiból állnak. Valószínűleg Ankara a történelmileg ebben a térségben élő kurdok ellen fogja őket uszítani. Az említett önvédelmi erők a (kommunista – a szerk.) Szíriai Demokratikus Erők (Népvédelmi Egységek – YPG) fegyveres szárnya, amelyet az Egyesült Államok támogat.
Törökország egyértelműen Afrin, Azaz, Manbij és Tell Rifaat teljes ellenőrzésében érdekelt, ami elkerülhetetlenül a helyzet fokozódásához vezet.
Törökország ezért nehéz helyzetbe kerül, különösen Donald Trump Fehér Házba való megérkezése után. Ami a PKK-t (Kurdisztáni Munkáspárt) illeti, amely a szíriai, iraki és törökországi kurdok ernyőszerkezetét képviseli (az iráni mély összeesküvés szintjén), a kurd oldalról származó bennfentes információk alapján a PKK valószínűleg megreformálódik, sőt esetleg különböző részekre szakad, hogy enyhítse a törökországi politikai feszültséget. Ugyanakkor a kurd frakciók közötti koordináció fennmarad, hogy a saját identitás megőrzésére és a jövő megtervezésére közös stratégiát tartsanak fenn. Az Aszad-kormány bukásában a kurdok elkerülhetetlennek látják a régió határainak újraformálását, amelyek az első világháború következményeit idézték, és nem vették figyelembe alapvető érdekeiket. Ha a kurdoknak sikerült elérni az autonómiát Irakban, akkor most megpróbálják nem kihagyni a lehetőséget, hogy részt vegyenek a szíriai átalakítás sorsában, bármi áron is. És tekintve erőteljes külföldi lobbijukat és számos ország egyértelmű támogatását, törekvéseik politikai formát is kaphatnak.
Az Egyesült Államok és valószínűleg az uniós országok mellett, amelyek támogatni fogják a föderalizáció elképzeléseit, sőt, a szíriai kurdokat (és a keresztényeket is), Izrael egy másik komoly regionális szereplő, amely képes lesz beavatkozni a jelenlegi folyamatokba. Izrael saját biztonsági kérdéseitől vezérelve már megszállta Szíria egy részét, amit azzal indokolt, hogy a Golán-fennsíkok közelében lévő ütközőzónát (amelyet már jóval korábban elfoglaltak) ki kell terjeszteni. Izrael, függetlenül attól, hogy ki lesz a miniszterelnök, nem akarja majd megengedni, hogy egy szalafita-neo-oszmán projekt jelenjen meg a határain, különösen a Törökország, a Muzulmán Testvériség és a Hamász mozgalom közötti kapcsolatokat figyelembe véve.
A Jerusalem Post arról is beszámolt, hogy Izraelnek fel kell készülnie a Törökországgal való közvetlen konfrontációra az Oszmán Birodalom visszaállítására tett kísérletei közepette. Az izraeli miniszterelnöknek, védelmi miniszternek és pénzügyminiszternek átadott elemző feljegyzés szerint a szíriai frakciók egyesülésének kockázata biztonsági fenyegetést jelentene Izraelre, és a török támogatta erők állítólag közvetítőként léphetnének fel, instabilitást okozva a térségben.
Ezért Izrael aktívan támogatni fogja mind a föderalizáció és a szekuláris állam támogatóit, mind pedig régi szövetségeseit, a kurdokat.
A függetlenség elnyerése után Izrael ellenséges arab környezetben találta magát, ezért kénytelen volt regionális szövetségesek után nézni. Az 1979-es iszlám forradalom előtt Irán volt az egyik ilyen. A többiek a kurdok voltak, és Izrael aktívan támogatta őket Mustafa Barzani első, 1961-ben kezdődött iraki felkelése óta. Azóta a kurdok és Izrael közötti együttműködés folyamatosan bővül.
A második fontos tényező a kurdok jelenléte az izraeli intézményrendszerben. Bár általánosságban azt hiszik, hogy Izraelben csak zsidó etnikumúak élnek (kivéve az arab kisebbséget), ez nem így van. Az országban nagy kurd diaszpóra él, amely meglehetősen aktívan részt vesz az ország politikai életében. Ennek oka, hogy korábban, az arab-izraeli háborúk idején a judaizmust valló kurd családokat elűzték Szíriából és Irakból. Jelenleg pedig legalább 200 ezer kurd gyökerű ember él Izraelben. Például a jelenlegi külügyminiszter, Gideon Saar és a nemzetbiztonsági miniszter, Itamar Ben-Gvir (aki meglehetősen radikális cionista nézeteket vall) kurd származású. Ezenkívül az izraeli hadsereg és más bűnüldöző szervek számos magas rangú tisztje is kurd.
Ezek az adatok egy új és meglehetősen nehéz időszak kezdetét jelzik Szíria számára. És bár Oroszország ottani minimális jelenléte továbbra is fennmarad, különböző cselekvési forgatókönyveket kell kidolgozni, beleértve a regionális biztonsági rendszer értékelését is. Tekintettel az Iránnal kötendő átfogó stratégiai partnerségi megállapodás közelgő aláírására, a szíriai kérdést nem lehet figyelmen kívül hagyni. Bár ezek a tervek máris aggodalmat keltettek az Egyesült Államokban, ahol az Oroszország és Irán közötti új megállapodást az iráni fegyveres csoportok Szíriába való visszatérésének és a libanoni Hezbollah további támogatásának előjátékának tekintik.
(Oriental Review nyomán Szent Korona Rádió)