A történelmünk egyik elfeledett, és alábecsült fejezetét boncolgatjuk, méghozzá a II. András királyunk által vezetett ötödik keresztes hadjáratot, és ennek a fejleményeit.
Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, és Jeruzsálem királya. Nemes és bátor szívű uralkodó. Lovag és keresztény.
II. András és az V. keresztes hadjárat.
A mai írásomban, a történelmünk egyik elfeledett, és alábecsült fejezetét boncolgatom, méghozzá a II. András királyunk által vezetett ötödik keresztes hadjáratot, és ennek a fejleményeit.
András, bár nem született királynak (csak másodikként látta meg a napvilágot III. Béla és Chátillon Anna gyermekeként 1177-ben) a bátyja Imre halála, és III. László elüldözése után, 1205. május 29-én királlyá koronázták. Apja a pápának tett ígéretét neki kellett beteljesíteni, mégpedig hadjáratot vezetnie a Szentföldre, és megkísérelni Jeruzsálem visszavételét a szaracénoktól. 1215-ben III. Ince az előző, kudarcba fulladt keresztes hadjárat után, újabbat hirdetett. Az európai belháborúk miatt csak kevesen csatlakoztak a György keresztes zászló alá. A pápa többszöri sürgetésére András 1217 nyarán indult meg, seregéhez VI. Lipót osztrák főherceg is csatlakozott. A tervek szerint Genovai hajók szállították volna át a hadat a Földközi –tengeren, de túl sokat kértek érte, és a megfelelő számú gálya sem állt rendelkezésre. A magyar király ekkor Velencéhez fordult, és a szárnyas oroszlán városa a kalmárszellem jegyében készségesnek mutatkozott a segítségnyújtásra, ha András átengedi nekik a szállítási költségeken felül az adriai Zára városát. Megkötötték az alkut, és a csapatok útnak indultak. Zágráb Spalató érintésével Ciprusra, ahol csatlakozott hozzájuk I. Hugo ciprusi király is, majd 1217 késő őszén kikötöttek Akkóban (ma Acre városa). Sereg nagyságáról megoszlanak a vélemények. Spalatói Tamás (aki későbbiekben a Muhi csatáról is beszámol majd, 1241 tavaszán) főpap tízezer katonáról ír. Szemtanúként rögzíti, hogy a hajókra az elindulni szándékozók nem fértek fel, sokaknak vagy haza kellett térniük, vagy várni a következő tavaszig .A Képes Krónika megemlíti, hogy II. András királyt székely lovasok is elkísérték. Az első jelentős haditanácsot Akkóban tartották meg, a három lovagrend nagymesterei (a Johanniták, a Templomosok, és a német lovagrend), a keresztes vezetők részvételével, a magyar király sátrában. A hadjárat kezdetben felderítéssel, és élelemszerzéssel indult. Az előző években meglehetősen nagy volt a szárazság a vidéken, a keresztesek ezért indultak először a termékenyebbnek tartott déli síkságra Riccardana (Tell Kurdana) felé, ahol tábort vertek. November 3-án a jeruzsálemi pátriárka Rudolf és Vitry Jakab (Jacques de Vitry) akkoni püspök személyesen jelent meg András király, és Lipót herceg előtt a Szentkereszt ereklye egy megmaradt darabjával. Al-Ádil szultán fia, al-Muazzam Nábluszból figyelte a kereszteseket, de apja nem engedte, hogy megtámadja őket, inkább visszavonult előlük. A magyarok 1217. november 4-én indultak el, felderítették a Tábor-hegyi erőd környékét, november 10-én átkeltek a Galileai-tenger közelében a Jordánon, a vízparton észak felé több irányba is elindultak, majd Jákob gázlóján átkelve visszatértek Akkonba, miközben gazdag zsákmányra tettek szert. Rövid pihenés után, a tényleges katonai akciók a Tábor-hegy megtámadásával indultak, ami már a kezdetektől szerepelt a keresztesek terveiben. A hatalmas erőd, egy kiemelkedő 600 méter magas sziklás fennsíkon épült, 77 torony és kétezer fős helyőrség védte. Akkonból a Galileai-tenger felé vezető utat ellenőrizte. A sereg november 30-án érkezett az erődhöz, és egy helyi renegát vezető segítségével a ködöt és a borongós időt kihasználva, észrevétlenül megközelítették a várat. December 3-án rátámadtak a várvédők csapatára, és legyőzték azt, de az erődöt nem sikerült bevenniük. Itt parancsnokok visszarendelték a betörni készülő csapatokat, a taktika végül igazolta a magyarokat, mert hónapokkal később a muzulmánok önként feladták és lerombolták a Tábor-hegyi erősségüket.
II. András pár hónap után rájött, hogy a sereg nem elég ütőképes a meghatározó hadműveletek indításához. Az 1217-1218 telén elszenvedett érzékeny katonai veszteségek, s megbetegedése- Spalatói Tamás megjegyzése szerint megmérgezése az asszaszinok által- talán még inkább megerősítette abban a királyt, hogy seregét hazavezeti.
Körülbelül ennyit lehet találni annak, aki a téma iránt érdeklődik. Egy bohém király „ereklyeszerző hadjárata” a Szentföldön, ami teljesen kimerítette a magyar kincstárat. De pillantsunk egy kicsit vissza az előző dicsőséges keresztes hadjáratokra, és nézzük meg azt is mit mond az ellenség, vagyis miről írnak az arab források.
Az első keresztes hadjárat. 1096-1099.
1095-ben a clermonti zsinaton II. Orbán pápa keresztes hadjáratot hirdet az 1076-ban arab kézre került Jeruzsálem visszavételére, aminek vezetésére László magyar lovagkirályt kéri fel, de a király korai halála megakadályozza őt abban, hogy a sereg élére álljon. A vezérek Bouillon Gottfried, testvére Baldouin, és I. Tarantói Boemund unokaöccse vezette fő erők előtt egy pár ezer fős előőrs érkezett Magyarországra, a zarándok útvonalakat használva Jeruzsálem felé tartva. Amint átlépik a mosoni kaput rögtön dúlni, fosztogatni kezdik a környéket, Kálmán király azon nyomban szétveri ezt a gyülevész hadat, majd a főerő megérkezésekor Gottfried öccsét, és feleségét kéri túsznak addig, amíg a magyar sereg kísérete mellett a keresztes csapatok ki nem vonulnak az országból. De a Szentföldre érve sem maradtak el a rémtettek „ Maratban a mieink üstökben főzték meg a felnőtteket, a gyerekeket pedig nyársra húzták és felfalták.” Raoul de Caen francia történetíró.
A második keresztes hadjárat. 1147.
III. Konrád Német-római császár és VII. Lajos francia király vezette hadjárat 1148-ban Damaszkusz közelében katasztrofális vereséget szenved a muzulmánoktól a hadjárat sikertelenül, nagy veszteségekkel ér véget.
A harmadik keresztes hadjárat. 1089-1092.
Az angol I. Richárd, a francia II. Fülöp Ágost, és Barbarossa Frigyes által vezetett hadjárat. Az angol-francia hadak a tengeri átkelést választották, Magyarországon csak a „Rőtszakállú” Frigyes vezette sereg vonult át. III. Béla királyunk biztosította a sereg vonulását, élelmiszer ellátmányát, és a császárt is bőkezűen megajándékozta. Ha mondhatjuk ez a hadjárat is kudarccal végződött. Barbarossa Frigyes hetven évesen a melegtől felhevült testel egy folyóba esik és meghal, „Oroszlánszív” Richárd se tudja visszafoglalni Jeruzsálemet, sőt a hazaúton Babemberg fogságba esik Ausztriában, a magyar határhoz közel, és csak óriási váltságdíj kifizetése után engedik szabadon.
A Bizánci Császárság bukása. A Szíriába készülő francia-olasz lovagsereg Velence szövetségében, Bizánc ellen fordul, beavatkozik a császári család viszályába, majd 1204-ben beveszi és kifosztja Konstantinápolyt. A hódítók felosztják a birodalom területét: a szigetek zömét Krétával együtt Velence kapja meg, megvetve alapjait a gyarmatbirodalmának. A szárazföldön a keresztesek vezetői alapítanak államokat.
1212-ben szégyenteljes módon gyerekeket küldenek a Szentföld felszabadítására. A vallási fanatizmustól feltüzelt ifjak közül tízezer hal meg, vagy lesz rabszolga.
Az első négy keresztes hadjárat, és egy kísérlet után arra következtethetünk, hogy elsősorban erkölcsi síkon kellett törlesztenie a kereszténységnek, ezt tette meg II. András. Bár arra gondolhatunk, hogy a magyar királynak nem feladata az országhatároktól több ezer kilométerre hadat viselnie, ő ezt mégis megtette, elvitte és vissza is hozta a seregét nagyobb veszteség nélkül. Ez előtte senkinek sem sikerült. Mostanában James Ross, és James Powell értékelése jelentett fordulatot az ötödik keresztes hadjárat megítélésében. Ők ideológiatörténeti, és hadtörténeti meggondolásból tartják a szentföldi magyar részvételt korszakos jelentőségűnek, ami nem alaptalan. A magyar katonai egységeknek a középkorban földrajzilag, és létszámukat tekintve ez volt a legnagyobb szabású vállalkozásuk, amit kiválóan megoldottak. Végül is nehezen magyarázható, hogy Jeruzsálem visszavételét, és a muszlim erők megsemmisítését miért II. András viszonylag kis létszámú, de remekül felszerelt, és példásan fegyelmezett seregétől várja el a hazai és nemzetközi történetírás. Ha volt dicsőséges keresztes hadjárat, akkor az ötödik az volt. Érdekes módon a modern külföldi történészek sokkal kedvezőbben ítélik meg a magyar hadjáratot, mint maguk a kortársak. Legyünk hát mi is büszkék a példamutató magyar ősökre!
Forrás:
Veszprémy László: A magyar király a Szentföldön
Amin Maalouf: A keresztes hadjáratok arab szemmel
Könyvajánló: Jan Guillou: Arn a templomos lovag
(Nyitray György – Szent Korona Rádió – Puskaporos szaru)