Úgy tűnik, hogy a Fidesz vagy a filippínók megtalálták a módját annak, hogy Magyarországon maradhassanak a decemberi kormányrendelet ellenére.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Pár nappal ezelőttig úgy tűnt, hogy haza kell menniük a hazánkat elárasztó filippínóknak, most azonban mégis az látszik, hogy maradhatnak.
A kormány karácsony előtt adott ki egy rendeletet, amelynek akkor csak Örményország és Grúzia felelt meg. Ugyanis azt a feltételt szabták meg, hogy csak olyan országokból dolgozhatnak vendégmunkások Magyarországon, amelyekkel Magyarország vagy az Európai Unió visszafogadási megállapodást kötött, vagy pedig amely ország rendelkezik Magyarországon egy olyan, az adott ország által államilag elismert szervezettel vagy irodával, amely kötelezettséget vállal arra, hogy a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó magyar jogszabályokban, illetve az Európai Unió jogi aktusaiban foglaltak be nem tartása esetében állampolgára elhagyja Magyarország területét, és ebbe az országba visszatér.
A csütörtök délután megjelent Hivatalos Értesítőben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közleménye éppen a rendelet utóbbi pontjára hivatkozva nevezi meg a Fülöp-szigeteket a feltételnek megfelelő országként. Tehát maradhatnak, illetve jöhetnek a Fülöp-szigeteki vendégmunkások. Az nem derül ki a közleményből, hogy december 23. és január 9. között milyen ottani szervezet kezdett működni Magyarországon, amely a karácsony előtti kormányrendelet kiadásakor még nem volt.
(HVG nyomán nyomán Szent Korona Rádió)