szerda, december 18, 2024
4.7 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Januártól lép érvénybe a Till Tamás-ügy miatt megszavazott törvénymódosítás

Elfogadta az Országgyűlés a büntető törvénykönyv módosítását. 190 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadták el a módosítást, amit a Mi Hazánk felvetése nyomán az igazságügyi bizottság kezdeményezett.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Cikkében a 24.hu felidézi, hogy nemrég előkerült a 24 éve meggyilkolt Till Tamás gyilkosa. Az elkövető beismerő vallomást tett, de az elévülési időre hivatkozva a rendőrség először elengedte, ami komoly társadalmi felháborodást okozott.

Ezután a Mi Hazánk kezdeményezte, hogy gyermekgyilkosságok esetén ne lehessen elévülésről beszélni.

Az elévülésről a kormányon és az igazságügyön belül is vita volt azonban. Az ügyészség szerint Till gyilkosának bűntette nem évült el, Tuzson Bence igazságügyi miniszter viszont azt gondolta, hogy igen. Magyarországon a legutóbbi Btk.-módosítás óta az volt a szabály, hogy az emberölések normál esetben nem évülnek el, ahogy semmilyen olyan bűncselekmény, amelyet életfogytig tartó szabadságvesztéssel lehet büntetni.

Ha viszont kiskorú sérelmére kiskorú követ el emberölést, az elévülhet, mert kiskorú sérelmére nem lehetett életfogytig tartó szabadságvesztést kiszabni. Így ha kiskorú öl meg kiskorút, akkor az a büncselekmény elévülhetett – írja a 24.hu.

Ezt a jogértelmezést igyekszik a mostani módosító abba az irányba terelni, hogy ezekben az esetekben is a többi hasonló bűncselekmény elévülési ideje legyen az irányadó. A 24.hu szerint külön érdekes, hogy a problémát részben a Fidesz által elfogadott új, 2012-es Btk. okozta, amely az elévülési időt nem a minősített emberöléshez köti, mint az addigi Btk., hanem az életfogytig tartó szabadságvesztéshez.

Elfogták Till Tamás gyilkosát- mégis büntethető Fehér János (Frissítve)

( Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Karácsony csődköltségvetése átmehet a Tisza Párt támogatásával

A Tisza Párt frakciója megszavazhatja Karácsony Gergely csődköltségvetését, ha...

Átvilágítás után feljelentések Zuglóban

Rózsa András polgármester százmilliós károkat tárt fel a zuglói...

Nemzetiségek napja: megemlékezik az Országgyűlés

Szerdán a parlament a nemzetiségek napja alkalmából megemlékezést tart,...

Hoppá! A Telex “bevallotta”, hogy káros a gyerekkori LMBTQP-lobbi?

Átvitt értelemben mindenképp vallott a Telex, hiszen egy gyermekeknek...

Elfogták a merénylőt: nyugati életet ígértek az ukránok Kirillov felrobbantásáért

Az orosz Nyomozó Bizottság közölte, hogy a moszkvai terrortámadás...

Kategóriák

Tönkreteszi a termelők megélhetését a DK-s gyümölcsvásár

A DK kedvezményes gyümölcsvásárt tart a tartozó önkormányzatokban ....

Megszűnik az internetes szólásszabadság? Elfogadták az Az internetes agresszió visszaszorításáról szóló javaslatot

Az Országgyűlés elfogadta az az internetes agresszió visszaszorítását célzó...

A HTS terroristái megígérték, hogy Szíria nem fogja megtámadni Izrael területét

Milyen meglepő, a terroristáknak nincs baja a Izraellel, ők...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55