szombat, december 21, 2024
4.2 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Orbán: Amerika nélkül nincs háború

A miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott interjújában többek között a háború és béke kérdéséről, az amerikai szerepvállalásról, a német autógyárak helyzetéről és a Demján Sándor-programról beszélt. Orbán Viktor kiállt Menczer Tamás mellett is, mondván, a hőbörgőkkel csak a saját nyelvükön lehet beszélni.


Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A háború árnyékában élünk, és úgy látom, hogy a vatikáni diplomácia középpontjában a háború és a béke kérdése áll, úgyhogy jó helyre mentem megerősítésért – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának adott interjúban, annak kapcsán, hogy a héten Ferenc pápával találkozott. A miniszterelnök elmondta, hogy a Vatikánban tárgyalás folyt nemzetközi ügyekről, valamint a hazánkkal való kapcsolatról.

– Minden olyan ügyben, amiben a katolikus egyház segítséget tud nyújtani, számíthatunk rájuk és a Vatikánra – tette hozzá.

„Amerika nélkül ez a háború nem lenne”

Orbán Viktor elmondta, rikta helyzet van, mert két amerikai elnök van, és Amerika szerepe a szomszédunkban zajló orosz–ukrán háborúban megkerülhetetlen. – Ebben a háborúban Amerika az egyik főszereplő, nélkülük ez a háború nem lenne – jelentette ki, hozzátéve: amerikai támogatás nélkül Ukrajna nem tudna ellenállást kifejteni.

– Amikor Amerikáról gondolkodunk, úgy kell róluk gondolkodni, mint akik nélkülözhetetlen szerepet játszanak az európai rendszerben – vázolta a miniszterelnök a helyzetet. Mint mondta,

ha itt hagynának bennünket, abban a pillanatban itt egy biztonsági vákuum jönne létre.

A kormányfő jelezte, ha vége lesz a háborúnak, akkor rendezni kell Európa biztonsági helyzetét. Mint mondta, ez bonyolult és hosszú tárgyalássorozat lesz, most a tűzszünetre kell összpontosítanunk.

A miniszterelnök szerint az egyik amerikai elnök, azaz Donald Trump békepárti, míg a másik, most hivatalban levő amerikai elnök fokozni akarja a háború mértékét, fokozni akarja a támogatásokat.

Orbán Viktor szerint az, hogy az amerikai külügyminiszter megüzeni, hogy vigyék lejjebb Ukrajnában a sorozás korhatárát, vagyis hogy még több fiatal halljon meg a fronton, jól jelzi, hogy már éppen ideje volt, hogy bekövetkezzen a változás. A miniszterelnök szerint rossz döntést hoztak az ukránok, amikor angolszász nyomásra nem kötöttek békét az oroszokkal 2022-ben.

Jönnek a Patrióták Budapestre, alakul az új többség

A miniszterelnök a migráció ügyéről elmondta, hogy az olasz miniszterelnökkel is tárgyalt, ugyanis egy malomban őröl az olasz és a magyar kormány, amelyek elleneznek mindenfajta migrációt, a brüsszeli politikát pedig meg akarják választani. – A liberálisok, a szocialisták és a néppárt megállapodott, amivel létrejött a brüsszeli kormány, aminek mi az ellenzéke vagyunk. Ez a brüsszeli kormánykoalíció a gyermekvédelem, a migráció, a gazdaság és a háború kérdésében is ránk akarja erőltetni a véleményét – fogalmazott Orbán Viktor.

Felhívta a figyelmet, hogy a Patrióták EP-frakciója most Budapesten ülésezik. – Ha a patriótákat és az európai konzervatívokat egyben nézem, akkor az már a második legnagyobb tömörülés az EP-ben – ismertette a kormányfő, aki szerint

belátható időn belül a legnagyobb frakciójuk lehet,

és többségbe kerülhetnek majd, mivel egyre többen csalódhatnak a brüsszeli paktumban, és egyre több képviselő nyergel majd át hozzájuk.

Menczer jól tette, amit tett!

– Ursula von der Leyen és Manfred Weber ellenségként tekint Magyarországra és kormányváltást akarnak. Kijelölték, hogy a Tisza Pártot akarják kormányon látni – tette hozzá. Mint mondta, a Tisza Párt egy lesöprő, agresszív stílust választott, ami számára ellenszenves, de biztosan sokak számára imponáló. – A politikában a szóvivők feladata a rém kellemetlen, agresszív politika leállítása – utalt Orbán Viktor arra, hogy a héten Menczer Tamással, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatójával keveredett vitába Magyar Péter.

A miniszterelnök szerint aki kardot ránt, az kard által vész el. Menczer Tamásról azt mondta, jól tette, amit tett, a hőbörgőkkel csak a saját nyelvükön lehet beszélni.

Amikor Brüsszelből helytartókat akarnak a nyakunkra ültetni, akkor mi rúgkapálni fogunk. Nem fogjuk tudomásul venni, ki fogunk állni magunkért, küzdeni fogunk Magyarország szuverenitásáért és a magyar emberek érdekeiért – jelezte Orbán Viktor.

Európa megbénult, a német és a francia kormány is megbukott

A miniszterelnök kifejtette, Párizsban elhasalt a francia kormány, korábban pedig bukfencet vetett a német kormány is. Európa két legnagyobb gazdaságának kormányairól van szó, bár mint mondta, Franciaországban jobb a helyzet. Orbán Viktor szerint ügyvezető kormányokkal mindenesetre nem érdemes hosszú távú megegyezéseket kötni.

A kormányfő elmondta, Magyarország számláján ott áll több, mint 12,5 milliárd euró, ez rajtunk múlik, mikor hívjuk le. Egyes vállalkozók megcsinálják a fejlesztéseket, benyújtják a számlát a magyar kormánynak, ők továbbítják Brüsszelbe, akik ezt kifizetik a 12,5 milliárd euróból.

Ez a pénz a magyar gazdaság igényeit a 2026-os év végéig kielégíti. – Ezen felül is jár nekünk pénz, ezt majd meg kell szereznünk – ismertette az uniós pénzekkel kapcsolatos helyzetet a miniszterelnök.

Orbán Viktor véleménye szerint 2026 után is kapni fogunk uniós forrásokat, azt a pénzt, amit nem kaptunk meg, azt megkapjuk később, mert másképp ő nem járul hozzá az új uniós költségvetés elfogadásához.

Az európai gazdaság éppen széthullófélben van a rossz brüsszeli gazdaságpolitika miatt, ugyanis a döntéseik következtében megnőttek az energiaárak. Nálunk van rezsivédelem, nyugaton nincs. A magas energiaárak a vállalkozók életében ugyanakkor megjelennek. A miniszterelnök szerint a kérdés, hogy hogyan tudják Brüsszelt rávenni arra, hogy megváltoztassa gazdaságpolitikáját a versenyképesség növelése érdekében. Ennek kikényszerítése nem Magyarország dolga lesz, ugyanis januártól távozunk a soros elnökségből, jönnek a lengyelek.

Németországban bezárnak a gyárak, a magyar gyárakat fejlesztik

A miniszterelnök beszámolt róla, hogy a német gazdaság több, jelentős szereplőjével is tárgyalt a héten Magyarországon, akik nem voltak boldogok, óriási nehézségekkel küzdenek. A miniszterelnök elmondta, tíz éve nem látott olyat, hogy gyárakat zárnak be Németországban, nem egyet, nem kettőt, hanem sokat. – Nekünk olyan versenyképes helyztetet kell teremtenünk, hogy a magyar gyárakat ne zárják be – tette hozzá. Mint mondta, meg kell becsülni a beruházásokat, ezeket a gyárakat fejleszteni fogják, mivel a magyar gazdasági helyzet kedvezőbb a számukra. A miniszterelnök példaként említette, hogy a BMW is most épít gyárat Debrecenben.

A Demján Sándor-programról szólva közölte, hogy ilyen még nem volt Magyarországon. A miniszterelnök a Széchenyi-tervhez hasonlította az új programot, de a Demján-program nagyobb léptékű lesz még ennél is.

Szerinte kulcskérdés, hogy a kis- és középvállalkozások is rendben legyenek, amiket fejleszteni kell, a program pedig erre ad lehetőséget. – Sikerült megállapodni a kereskedelmi és iparkamara elnökségével, akik levezénylik majd a programot – közölte Orbán Viktor.

A romániai parlamenti választásról szólva elmondta, hogy a magyar közösség felismerte a veszélyt, aminek elhárítása érdekében közösen tudtak fellépni. – Próbálunk baráti viszonyt kialakítani Romániával, hogy az ott élő magyarok számára mérsékeltebb politika uralkodjon – szögezte le a kormányfő, emlékeztetve arra, hogy a magyar uniós elnökség alatt tudták elfogadni Románia schengeni tagságát, ami reméli, hogy egy jó kiindulópont lesz.

 

Orbán: A háború a forró krumpli

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

“Égjen le a mecset! Épüljön fel a szentély!” – Mecsetet gyújtottak fel a zsidó telepesek

A megszállt Ciszjordániában közben gőzerővel folyik a zsidótelepítés, s...

Többen dezertálnak, mint amennyien meghalnak az ukrán hadseregben?

Az ukránok megkongatták a vészharangot, hogy a frontvonal egyes...

Hivatalosan is Ukrajna nagykövete az álmagyar Sándor Fegyir

Tovább érzékenyítené Zelenszkij a magyarokat az ukránok irányába, ennek...

Legalizálja a deviáns házasságot Japán is?

Japán az utolsó a legfejlettebb gazdaságú országok között, mely...

Kategóriák

“Égjen le a mecset! Épüljön fel a szentély!” – Mecsetet gyújtottak fel a zsidó telepesek

A megszállt Ciszjordániában közben gőzerővel folyik a zsidótelepítés, s...

Többen dezertálnak, mint amennyien meghalnak az ukrán hadseregben?

Az ukránok megkongatták a vészharangot, hogy a frontvonal egyes...

Hivatalosan is Ukrajna nagykövete az álmagyar Sándor Fegyir

Tovább érzékenyítené Zelenszkij a magyarokat az ukránok irányába, ennek...

Legalizálja a deviáns házasságot Japán is?

Japán az utolsó a legfejlettebb gazdaságú országok között, mely...

Trump követelése Orbánnak sem tetszik, hogy a GDP 5%-át költsük honvédelemre

Trump szövetségesének tekintett Orbán Viktornak sem tetszik Trump csapatának...

Tálibok támadtak meg egy katonai támaszpontot Pakisztán területén

Az afgán határtól 40km-re lévő támaszpontot a Pakisztán területén...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55