kedd, december 2, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A bíróság elutasította Magyar Péter indítványát

Márciusban két korrupciós ügyben, a Völner-Schadl-ügyet érintő két témában hallgatták ki a nyomozó ügyészek Magyar Pétert. A politikus ugyanakkor az ügyekben semmilyen bizonyítékot nem tudott bemutatni, emiatt az ügyben meg is szüntették az eljárást. Magyar Péter megtámadta az eljárást megszüntető végzést, azonban a Budai Központi Kerületi Bíróság ezt elutasította.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A bírósági közlemény szerint:

„Egy korrupciós bűncselekmény feljelentése elmulasztásának bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárásban a bíróság a Fővárosi Nyomozó Ügyészség eljárás megszüntetéséről rendelkező határozata ellen előterjesztett felülbírálati indítványt elutasította. A Fővárosi Törvényszék – mivel jelen ügyben mind a feljelentés, mind az eljárás megszüntetéséről szóló határozat széles nyilvánosságot kapott – úgy döntött, hogy a nyomozási bíró anonimizált határozatát teljes terjedelmében közzéteszi.”

Így reagált Magyar

A döntésre reagált Magyar Péter, aki a Facebook-oldalán azt írta: „Sajnos 2024-ben Magyarországon sem az ügyészségnek sem az elvileg még független bíróságnak nem elég egy valódi büntetőeljárás lefolytatásához, hogy Orbán Viktor igazságügyi minisztere világosan elmondta, hogy Rogán Antal és az eljáró nyomozók milyen bűncselekményeket követtek el. Szomorú, hogy idejutottunk, de szerencsére 2026-tól mind az ügyészségnek, mind a bíróságoknak független vezetői lesznek, akiket az ügyészek és a bírók fognak maguk közül jelölni. És mivel bűnszervezetben követték el a bűncselekményeket, ezért szerencsére az elévülés még messze van.”

Lehallgatták a lehallgatót – Így szidja híveit Magyar Péter

(Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Mateusz Morawiecki: Az azonos neműek külföldi házasságának elismerése sérti a szuverenitást

Mateusz Morawiecki, az Európai Konzervatívok és Reformerek (EKR) európai...

Bebörtönöztek egy ír tanárt, mert nem volt hajlandó transz névmásukkal megszólítani a deviáns diákjait

Vallási meggyőződése okán nem hajtott térdet az LMBTQP-lobbinak egy...

Szlovákia eltiltaná a 16 éven aluliakat a közösségi médiától

Megcáfolhatatlan tény, hogy a fiatalok megrontásában vezető szerepe van...

Fizikai erőszakkal fenyegetőző, Gaudi-Nagy Tamást joghurttal leöntő baloldali aktivistát mentett fel a bíróság

Még 2019-ben jártak hazafiak a baloldali koszfészek Aurórában annak...

Szodoma és Gomora? Idén már 14 újszülött belehalt a veleszületett szifilisz fertőzésbe

A kiugró esetszám miatt kötelezővé teszik a szűrést még...

Kategóriák

Mateusz Morawiecki: Az azonos neműek külföldi házasságának elismerése sérti a szuverenitást

Mateusz Morawiecki, az Európai Konzervatívok és Reformerek (EKR) európai...

Bebörtönöztek egy ír tanárt, mert nem volt hajlandó transz névmásukkal megszólítani a deviáns diákjait

Vallási meggyőződése okán nem hajtott térdet az LMBTQP-lobbinak egy...

Szlovákia eltiltaná a 16 éven aluliakat a közösségi médiától

Megcáfolhatatlan tény, hogy a fiatalok megrontásában vezető szerepe van...

Szodoma és Gomora? Idén már 14 újszülött belehalt a veleszületett szifilisz fertőzésbe

A kiugró esetszám miatt kötelezővé teszik a szűrést még...

A nemrég lemondott Jermak helyére kinevezett Umerov is érintett lehet az ukrán korrupciós botrányban

Zelenszkij egyik legfontosabb szövetségese, Andrij Jermak nemrég mondott le,...

Felgyújtott egy nőt a chicagói metrón a néger, majd egyszerűen elsétált

„Belföldi terrorizmus” vádjával indítottak eljárást az 50 éves Lawrence...

Ortodox egyházi vezetőkkel imádkozott a pápa, és a palesztinok mellett foglalt állást

A zárt körű találkozón a keresztény egyházak és közösségek...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55