kedd, december 2, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Indiai miniszter áll a kanadai szikh szeparatisták elleni merénylet mögött?

A kanadai kormány szerint Amit Shah indiai belügyminiszter, a hindu nacionalista Narendra Modi miniszterelnök közeli szövetségese áll a szikh szeparatisták ellen Kanada területén tervezett merényletek mögött – írja a Reuters. Az indiai kormány azonban alaptalannak minősítette Kanada vádjait, tagadva minden érintettséget.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Elsőként a Washington Post számolt be róla, hogy kanadai tisztviselők szerint Shah állt a Kanadában élő szikh szeparatisták ellen irányuló erőszak- és megfélemlítési kampány mögött. Ezt kedden David Morrison kanadai külügyminiszter-helyettes is megerősítette, amikor egy parlamenti testület előtt elmondta, hogy ő beszélt az újságnak arról, hogy Shah állt az összeesküvések mögött.

„Az újságíró felhívott, és megkérdezte, hogy ez (Shah) volt-e az a személy. Megerősítettem, hogy ez volt az a személy” – mondta Morrison a bizottságnak, anélkül, hogy további részleteket vagy bizonyítékokat közölt volna. India ottawai nagykövetsége és az indiai külügyminisztérium nem reagált azonnal a kijelentésre.

Kanada október közepén kiutasított indiai diplomatákat, mivel kapcsolatba hozta őket Hardeep Singh Nijjar szikh szeparatista vezető 2023-as, kanadai meggyilkolásával. India szintén elrendelte a kanadai diplomaták kiutasítását.

A kanadai eset nem az egyetlen, amikor India állítólag szikh szeparatistákat vesz célba külföldön. Washington vádat emelt egy volt indiai hírszerzőtiszt, Vikash Yadav ellen, aki állítólag egy meghiúsított összeesküvést irányított a szikh szeparatista vezető, Gurpatwant Singh Pannun, egy amerikai-kanadai kettős állampolgár és indiai kritikus meggyilkolására New Yorkban. Az FBI óva intett egy ilyen, amerikai lakos ellen irányuló megtorlástól. India nyilvánosan keveset nyilatkozott azóta, hogy 2023 novemberében bejelentette, hivatalosan is kivizsgálja az amerikai vádakat.

A szikh szeparatisták egy független, Khalisztán néven ismert nemzetet akarnak létrehozni, Indiából kiválva. Az 1980-as és 1990-es években Indiában több tízezer ember életét követelte a lázadásuk. India a szikh szeparatistákat „terroristáknak” és a biztonságát fenyegető veszélynek nevezte.

(444 nyomán Szent Korona Rádió)

Harcművészetek Indiában – Yuddha Shastra V. rész

Legfrissebb

Volt, nincs – 20 ezer darab lőszert loptak el a Bundeswehrtől

Újabb tragikomikus esemény Nyugatról. Csak úgy sikerült ellopniuk ismeretlen...

Komoly zavargások Bulgáriában, korrupcióellenes tüntetések zajlanak (+videó)

Az Európai Unió legszegényebb, egyben az egyik legkorruptabb országában...

Mateusz Morawiecki: Az azonos neműek külföldi házasságának elismerése sérti a szuverenitást

Mateusz Morawiecki, az Európai Konzervatívok és Reformerek (EKR) európai...

Bebörtönöztek egy ír tanárt, mert nem volt hajlandó transz névmásukkal megszólítani a deviáns diákjait

Vallási meggyőződése okán nem hajtott térdet az LMBTQP-lobbinak egy...

Kategóriák

Szlovákia eltiltaná a 16 éven aluliakat a közösségi médiától

Megcáfolhatatlan tény, hogy a fiatalok megrontásában vezető szerepe van...

Szodoma és Gomora? Idén már 14 újszülött belehalt a veleszületett szifilisz fertőzésbe

A kiugró esetszám miatt kötelezővé teszik a szűrést még...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55