szombat, február 7, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Újabb részletek derültek ki Till Tamás meggyilkolásáról

 Sok feltételezés született arról, hogy egy véletlen közlekedési baleset okozhatta a kisfiú halálát, ezt azonban a szakértők kizárták.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Bár szülei több mint két évtizeden keresztül reménykedtek benne, hogy fiúk élve előkerül, a 11 éves gyermek holttestét hosszú évek bizonytalansága után idén nyáron találták meg egy bajai tanyán,  éppen azon a területen belül, ahol 24 éve az akkor mindössze 11 éves Till Tamás nyomtalanul eltűnt. Mint ismert, a kisfiú otthonról biciklivel indult el a közeli vadasparkba, ám oda már nem érkezett meg.

Eltűnése a mai napig megoldatlan rejtély volt, amiben a rendőrség több mind két évtizedig nem tudott áttörést elérni. Azonban egyre biztosabbá vált, hogy az ő csontvázát találhatták meg egy bajai tanya melléképületébe betonozva, a megtalált holttest pontosan ugyanolyan ruhákban volt, mint amilyenekben Till Tamás eltűnt. Szeptember elejére pedig a DNS teszt bebizonyította, hogy kétséget kizáróan a kisfiú földi maradványait találták meg.

Nem elgázolták

Egyelőre azt még mindig rejtély övezi, hogy mi történhetett Till Tamással mielőtt az életét vesztette. A szakértők kizárták a korábbi gyanút, miszerint Till Tamást biciklijén ülve elütötték volna. Jelenleg már három hónapja a tragikus sorsú kisfiú koponyacsontját vizsgálják. A nyomokból arra lehet következtetni, hogy áldozatát a gyilkos leüthette vagy leránthatta a kerékpárjáról.

– Ami a legfontosabb, hogy festékkereszteződés, festéknyomok maradtak volna ugye a kerékpárral ütköző gépjárműről is. Mivel ilyen festéknyomokat nem fedezett fel a szakértő annak idején, így gyakorlatilag kizárták annak a lehetőségét még 24 év ezelőtt, hogy a gyermek esetleg közlekedési balesetnek vált az áldozatává – nyilatkozta a Tényeknek Lichy József, jogi képviselő.

Még jelenleg is keresik a választ arra, hogy milyen módon és milyen eszközzel oltották ki Till Tamás életét. A kisfiú maradványait éppen ezért még nem adták ki a családnak, pedig a Tények információi szerint a szülők már a sírhelyét is kiváltották. A hatóságok azt is próbálják kideríteni, hogy a vállalkozón és 16 éves segédjén kívül volt-e más, akinek köze volt a gyilkossághoz.

Egy félreeső tanya raktárjában, bebetonozva találták meg a 24 éve eltűnt kisfiú maradványait

(Blikk nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Digitális diktatúra: 2026-ban már bizonyítványt sem kapnak a diákok

Az AI tanár után jöhet a digitális bizonyítvány. Ez...

Senki nem akarja a cigányokat pesztrálni – Rengetegen hagyták el a gyermekvédelmet

Nem akar már szinte senki a gyermekvédelemben dolgozni. Úgy...

Hiába próbálta eltussolni, Trump is részese volt az Epstein féle zsidó-pedofil hálózatnak

Noha Donald Trump körömszakadtáig ellenezte és akadályozta azoknak az iratoknak a...

Digitális függőség: Elvették a telefonjukat, kiugrott a három tizenéves lány a kilencedikről

A digitális függőség, ezzel együtt a különböző mániák súlyos...

Csak a szokásos: cigányok támadtak egy emberre az Örs Vezér terén

A HÉV végállomáson tobzódó cigányok támadtak rá egy emberre...

Kategóriák

Újabb fogolycsere a láthatáron Kijev és Moszkva között

Az Egyesült Államok segítségével, Abu-Dzabiban megkötött fogolycsere során 314...

Meglőtték Vlagyimir Alekszejev tábornokot Moszkvában

Péntek reggel merényletet követtek el Vlagyimir Alekszejev ellen Moszkvában....

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55