vasárnap, november 24, 2024
0.4 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Szinvár végrendelete a végsőkig való harcra szólít fel

Előkerült állítólag Szinvár végrendelete, amiben a foglyok életének megóvására szólít fel, hogy alkudni lehessen majd, illetve parancsba adja, hogy semmiféle engedményt ne tegyenek Izrael felé, és a harcot folytassák. Ugyan nem végrendeletként írta, de annak is tekinthető. Az igazi gerillaharc csak most kezdődik Gázában. Hiba volt megölni őt, mert a szervezet bosszúra szomjazik.

Kövesd Telegram csatornánkat

Hátborzongató, kézzel írt feljegyzések kerültek elő, amelyek szerzője a Hamász egy váratlan izraeli támadásban megölt vezetője. Jahja Szinvár felkészült a halálára, előtte pedig azt az utasítást adta, hogy „óvják meg az ellenséges foglyok életét” – ezzel szavatolva, hogy a több mint egy éve elrabolt túszok „alku tárgyát” képezzék.

Szinvár mintha érezte volna, hogy közeleg a vég. Nem sokkal halála előtt fogalmazta meg parancsait. A háromoldalas, kézzel írt jegyzetek a „végrendeletének tekinthetők” – jegyezte meg a palesztin napilap, az Al-Kudsz, amely elsőként számolt be a terrorista vezér utasításairól. Az Al-Kudsz egyébként Jeruzsálem arab neve.

A jegyzetek szerint a Hamász még 112 túszt tart fogva.

A dokumentumban információk szerepelnek néhány túszról, akiket a Hamász eddig szabadon engedett.

Izrael egyelőre nem kommentálta a jegyzeteket, amelyeket minden bizonnyal a Hamász-vezér vetett papírra – jelentette a brit Sun. Szinvár „végrendeletét” sokan az Izrael elleni háború folytatására kiadott parancsként értelmezik.

A háború csak most kezdődik

Attól is tartanak, hogy a vezér a Gázán kívül ténykedő Hamász-vezetőknek azt tanácsolhatta: a béketárgyalások során kerüljenek minden engedményt – legalábbis ezt állították a helyzetet ismerő arab források a Wall Street Journalnak.

Szinvár múlt heti halálát követően a palesztin szervezet elutasította Benjámín Netanjáhu izraeli miniszterelnöknek a feltétel nélküli megadásra és az összes túsz elengedésére vonatkozó ajánlatát, ami az első lehetséges jele annak, hogy követik a vezető parancsait.

Az Izrael elleni gerillaháború csak most kezdődik

-írja a CNN.

A foglyok kimenekítése most már csak azon múlik, hogy Izrael képes lesz alkut kötni, vagy hősies akcióval kimenekíteni őket Gázából. A Hamász ragaszkodik ahhoz, hogy megkapja Szinvár földi maradványait, Izrael azonban ehhez csak akkor fog hozzájárulni, ha cserébe visszakapja a túszokat „élve vagy holtan”.

A Hamász számára nem véletlenül fontos, hogy hozzáférjenek a vezetőjük holttestéhez. Egy szentélyt terveznek kialakítani, ahol méltón le tudják róni tiszteletüket Szinvár felé.

(Index cionista propaganda üzenetei korrigálva – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Magyar Péter a deviánsok örökbefogadásának húrjait pedzegeti

Magyar Péter szerencsi lakossági fórumán elhangzott szavaiból kiolvasható, hogy...

Hisztizik a transzlobbi – A republikánusok saját nemük szerinti mosdókba küldenék a nemváltogatókat

Az USA transzneműinek nem elég, hogy gyakorlatilag miattuk kellett...

Viperával és könnygázzal estek egymásnak egy somogyi kultúrház avatóünnepsége után

A Nagyatádi Járási Ügyészség csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság...

Kategóriák

Magyar Péter a deviánsok örökbefogadásának húrjait pedzegeti

Magyar Péter szerencsi lakossági fórumán elhangzott szavaiból kiolvasható, hogy...

Viperával és könnygázzal estek egymásnak egy somogyi kultúrház avatóünnepsége után

A Nagyatádi Járási Ügyészség csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság...

Kiakadt Magyar Péter mert nem engedték be egy gyermekotthonba

„A Tisza Párt követeli, hogy a Belügyminisztérium és a...

Átlépte a Tajvan és Kína között húzódó demarkációs vonalat a kommunista állam

A tajvani védelmi minisztérium szombaton közölt információi szerint a...

500 alkalmazottat rúgott ki a tiszaújvárosi Jabil

A tiszaújvárosi Jabil az Észak-magyarországi régió egyik legnagyobb gyára....

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55