szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

“Szórakozásból” terveztek airsofttal merényletet, az USA erőltetésére kapcsolták le őket

Egyre durvább fordulatokat hoz a TEK által, a XVI. kerületben elfogottak ügye. Mint kiderült, csak szórakozásképpen beszélgettek a merényletekről, a magyarok ezt nem vették komolyan, de mikor egyre sűrűsödtek az USA jelzései és már az FBI is jelezte a “bajt” (?), akkor kapcsolták le őket. Azt hitték fegyverrel indultak el a városba, de kiderült, hogy ez sem igaz.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Telex értesülése szerint két hete az amerikai titkosszolgálat jelezte a magyar szerveknek, hogy fegyveres akcióra készülhetnek az 1956-os szabadságharc évfordulóján Magyarországon. Arra vonatkozóan nem kaptak információt, hogy hol készültek akcióra, és annak ki lehetett a célpontja, de a Kormányzati Tájékoztatási Központ megerősítette, hogy érkezett ilyen figyelmeztetés. A hétvégén a terrorelhárítók egy XVI. kerületi sörözőnél fiatalokat fogtak el, ám náluk nem találtak éles fegyvert. Inkább az egyetlen nagykorút gyorsan bedugták az elmegyógyintézetbe… Abszurd.

Már a Telex is arról ír, hogy az ügynek „nagyobb a füstje, mint a lángja”. A lap szerint az ügy szereplői súlytalannak tűnő figurák, akik szórakozásból tervezgethettek fegyveres akciót, nem számolva annak következményeivel.

Az előállított fiatalok közül mindössze egy nagykorú. Őt már szombaton őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt, ám végül nem börtönbe, hanem az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe került (?). A férfit alkotmányos rend elleni szervezkedéssel gyanúsítják, amiért akár öt és tíz év közötti börtönbüntetés is kiszabható.

A Telex úgy tudja, az amerikaiak egy internetes kommunikációs platformon folytatott beszélgetésekből érzékelhették a fenyegetést, amit először két hete jeleztek a magyar hatóságoknak. Ekkor azonban a hatóságok még nem tulajdonítottak nagy jelentőséget az ügynek, így az amerikaiak figyelmeztetésének sem.

Akkor kezdték szorosabb ellenőrzés alá az érintetteket, amikor az amerikaiak felől érkező jelzések sűrűsödtek, és már az FBI is jelezte a “bajt”.

A rendőrök akkor döntöttek az azonnali elfogás mellett, amikor külföldről olyan jelzéseket kaptak, hogy az állítólagos támadás szervezői fegyverrel indultak el a városban, és az egyikük lőfegyverrel akciót tervez. Az elfogáskor azonban egyértelművé vált, hogy a fiatalok egyikénél sincs éles fegyver. Magyarul: az amerikaik téves információkat adtak le. Bocsánatot ki fog kérni?!

Bár az első értesüléseink arról szóltak, hogy az amerikaiak figyelmeztetése szerint a potenciális fenyegetés az október 23-i nemzeti ünnepre vonatkozott, ezt hivatalosan senki nem erősítette meg, és egyelőre a nyílt eljárásban sem merült fel ilyen adat.

(24, Telex nyomán Szent Korona Rádió)

Videón, ahogy elkapják az airsofttal alkotmányos rend megdöntésére készülőket

Nem vicc: amerikai „jelzésre” csaptak le airsoftos fiatalokra a XVI. kerületben (frissítve)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55