csütörtök, október 24, 2024
18.1 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az amerikai elnökválasztás lesz Izrael történetének legfontosabb napja Trump szerint

Trump cionizmusa az amerikai politikusok közül is kiemelkedik. Ha ő kerül hatalomra, akkor biztos, hogy nagyban fogja támogatni a zsidó állam háborús bűneit, bár nem mintha a szélsőliberális demokrata jelölt jobb lenne.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A volt elnök a Miamiban található golfklubjában beszélt, őt támogató zsidó vezetők előtt. Trump szerint Kamala Harris alelnök esetleges győzelme a választáson Izraelre nézve egzisztenciális fenyegetést jelent. „Ha az igazságra kíváncsiak, én hiszek ebben. Szerintem önök is ezt hiszik” – mondta Trump tapsvihar közepette.

Ha nem nyerjük meg ezt a választást, annak súlyos következménye lesz mindenre nézve.

Trump a demokrata kormányt tette felelőssé az egy évvel ezelőtti atrocitásokért, és bizonyítékok nélkül kijelentette: „Az október 7-i támadás soha nem történt volna meg, ha én vagyok az elnök. Az elmúlt két év bebizonyította, hogy a gyengeség csak erőszakot és háborút szül”.

Trump beszédében október 7-ét „az egész emberi történelem egyik legsötétebb órájának” nevezte. Azt állította, hogy „a zsidóellenes gyűlölet még itt, Amerikában is visszatért”, és „különösen a Demokrata Párt soraiban”.

Nem fogom hagyni, hogy a zsidó államot pusztulással fenyegessék. Nem fogom megengedni a zsidó nép újabb holokausztját

– jelentette ki Trump.

Mind Trump, mind Harris megszakította a kampánykörútját, hogy részt vegyen a tavaly október 7-i támadás évfordulója alkalmából tartott megemlékezéseken.

Harris a Haditengerészeti Megfigyelőközpontban tartott beszédében „tiszta gonoszságnak” nevezte a mészárlást, és követelte, hogy „a világ soha ne felejtse el” a történteket. Ő és férje, Doug Emhoff a megemlékezésen elültetett egy gránátalmafát, „hogy emlékeztesse a jövő alelnökeit”, hogy „ne mondjanak le a béke, a méltóság és a mindenki számára biztosított biztonság céljáról”.

Harris megismételte: elkötelezett amellett, hogy „biztosítja Izrael számára mindazt, amire szüksége van önmaga megvédéséhez”, és követelte a Hamász által még mindig fogva tartott túszok szabadon bocsátását. Harris felszólította a harcoló feleket, hogy „enyhítsék az ártatlan gázai palesztinok mérhetetlen szenvedését, akik annyi fájdalmat és veszteséget éltek át az elmúlt év során”.

Korábban Trump ellátogatott a lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi (1902-1994) New York-i sírjához. Kipát viselve elhelyezett egy üzenetet a sírnál, amelyben a Gázában fogva tartott túszok szabadon bocsátásáért imádkozott – a sírhoz elkísérték Idan Alexander amerikai-izraeli túsz szülei és Ben Shapiro, konzervatív médiaszemélyiség is (aki természetesen országosan nagy zsidó – a szerk.).

A republikánus alelnökjelölt, JD Vance szenátor Washingtonban tartott megemlékezésen szólalt fel, és „szégyenletesnek” minősítette amit a Biden-kormányzat a túszok ügyében tesz.. Felszólította Harrist, hogy „hozza őket haza”, és használja tekintélyét a helyzet megoldásának érdekében.

Trump bevallotta, hogy nem keresztény

Trump mint világmegváltó?! Büntetővámot szórna ki a dollárt megkerülőkre

(Kuruc.Info nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Videón: Lakatos Márk pénzt és cipőt ajánlott fel gyerekek megrontásáért

Ábráham Róbert bizonyítékokkal állt elő a YouTube-csatornáján. Osváth Zsolt...

A Pentagon megerősítette, hogy Észak-Korea katonákat küldött Oroszországba

Észak-Korea tagad, Oroszország felvételeket tett közzé, a Pentagon pedig...

Egy mekis hamburgertől 49-en súlyosan megbetegedtek, egy ember meg is halt

A járványban megbetegedett emberek valódi száma valószínűleg sokkal magasabb,...

Tények a Magyar Péter mögötti amerikai támogatásról

Egyre több bizonyíték utal arra, hogy Magyar Péter mögött...

Kategóriák

Videón: Lakatos Márk pénzt és cipőt ajánlott fel gyerekek megrontásáért

Ábráham Róbert bizonyítékokkal állt elő a YouTube-csatornáján. Osváth Zsolt...

A Pentagon megerősítette, hogy Észak-Korea katonákat küldött Oroszországba

Észak-Korea tagad, Oroszország felvételeket tett közzé, a Pentagon pedig...

Egy mekis hamburgertől 49-en súlyosan megbetegedtek, egy ember meg is halt

A járványban megbetegedett emberek valódi száma valószínűleg sokkal magasabb,...

Tények a Magyar Péter mögötti amerikai támogatásról

Egyre több bizonyíték utal arra, hogy Magyar Péter mögött...

Egyeztetések zajlanak a Szabadság-szobor talapzatára tervezett keresztről

Tovább folyik a Szabadság-szobor kommunistátlanításának kálváriája. A kormány a...

Török válaszcsapás a kommunista terroristák állásaira

Nem haboztak a törökök választ adni a tegnapi, ankarai...

Velünk élő Trianon: Fico tovább szigorítja a kettős állampolgárságot

A Fico-kormány szerint alkotmányellenes akarata ellenére megfosztani egy gyereket...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55