szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Hogy mi a közös a kormányban és Niedermüller Péterben? Hát persze, hogy a zsidóimádat

Az “igazán fontos” dolgokban egyetértés van a Fidesz és a baloldal között. Ilyen ügy például a Zsidó Kulturális Fesztivál, amely a hétvégén kezdődik. Amikor a globalista elit akaratáról van szó (lásd pl. covid) akkor eltűnnek az ideológiai határok.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Vasárnap veszi kezdetét az immár 26. alkalommal megrendezésre kerülő Zsidó Kulturális Fesztivál Budapesten. A 11 napon át tartó rendezvénysorozat nem szűkölködik a támogatókban, pénzzel járul hozzá megrendezéséhez többek között a Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi önkormányzat, a Miniszterelnökség, a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap is.

A több helyszínen, elsősorban a négy nagy budapesti zsinagógában megrendezésre kerülő programsorozat kiemelt célja a programturizmus.hu-n olvasható beszámoló szerint, hogy „a főváros kulturális turizmusának fontos tényezője legyen, jelentős szerepet játsszon a budapesti zsidónegyed új alapokra helyezett turisztikai kínálatában, és hozzájáruljon annak fellendítéséhez.”

A fesztivál az elmúlt években megérdemelten vált a főváros művészeti életének elismert és rangos eseményévé, legalábbis a beszámoló állítása szerint.

Nem fukarkodtak a támogatásokkal

A zsidokulturalisfesztival.hu-n a támogatókat felsoroló aloldal azt a benyomást keltheti az olvasóban, hogy egy rendkívül nagy közérdeklődésre számot adó rendezvénysorozattal van dolga. Az összesen 14 szponzor között megtalálható természetesen a Mazsihisz Szeretetkórház, a Magyarországi Zsidó Örökség Alapítvány és a Holokauszt 80 Emlékév (amit egyébként pont idén tartanak),

azonban ezeknél sokkal érdekesebb, hogy a Zsidó Kulturális Fesztivál támogatói között ott van Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi önkormányzat, a Miniszterelnökség, a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap is.

Úgy látszik, ha nagyon akar, képes együttműködni egymással a Fidesz és a balliberális oldal, csak a megfelelő közös ügyeket kell megtalálni.

A programkínálatot böngészve egy további érdekesség is feltűnhet az érdeklődőnek:

bár a 28 különböző eseményből 27 látogatása belépőjegyhez kötött, van egy, amin térítésmentesen lehet részt venni.

Erre a nagybetűs „INGYENES PROGRAM” külön is felhívja a figyelmet, így ha valaki fel akarja fedezni az izraeli kultúra egy szeletét a Bálint házban, az szeptember 15-én, vasárnap délután 6 órától megteheti.

A “judeo-kereszténység” margójára: keresztény-zsidó együttélés a korai századokban

Kamala Harris: “Izraelnek joga van az önvédelemhez”

( Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55