Karácsony többségi támogatás nélkül próbálja irányítani Budapestet

A pénteki alakuló közgyűlésen komoly összecsapások várhatók, hiszen Karácsony Gergely szuper hatáskörökkel, de a közgyűlés többségi támogatása nélkül kezdi meg új ciklusát. A legnagyobb viták az SZMSZ módosítása, a főpolgármester-helyettesek megválasztása és a főpolgármester jogköreinek korlátozása körül fognak forogni. Karácsony számára a frakciók ellenállása miatt nehézségekbe ütközhet a város irányítása.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Eddig soha nem látott erőviszonyok mentén, többségi támogatás nélkül, de szuper hatáskörök birtokában kell a főpolgármesternek vezetnie Budapestet. Mutatjuk, hogy a pénteki alakuló ülésen miért és mely pontokon várhatók a legszikrázóbb pengeváltások.

Még Szentkirályi Alexandra is elment arra a frakcióegyeztetésre, amelyet két nappal a fővárosi közgyűlés megalakulása előtt hívott össze a főpolgármester. Ezen azt javasolta, hogy ötről csökkentsék kettőre a bizottságok számát, amivel a teljes ciklus alatt 214 millió forintot spórolnának meg Budapestnek. Ezt az összes többi frakció ellenezte, így nem is lesz fideszes bizottsági elnök. Szentkirályi Alexandra szerint

mi nem állapodtunk meg Karácsony Gergellyel; semmilyen politikai háttéralkuba nem megyünk bele. Mi ezt komolyan gondoljuk, és nem csak a levegőbe beszélünk, mint a Tisza Párt.

(Az egyeztetésen a Tisza Pártot Ordas Eszter képviselte.) Bár az első formális találkozóra már a nyáron is sor kerülhetett volna, mindenképpen kedvező fejlemény, hogy valamilyen párbeszéd egyáltalán létrejött.

A főpolgármester-helyettes megválasztása kapcsán kialakult patthelyzet legfontosabb előzménye az, hogy Magyar Péter nyáron tett politikai alapú nyilatkozatai mentén gyakorlatilag 6 főre szűkítette le a Tisza Párt által elfogadható jelöltek körét. Mivel azonban az összeférhetetlenség miatt ebből Baranyi Krisztina és Kovács Gergely polgármesterek jogi lapon kiestek, csupán négy fő maradt: Döme Zsuzsa (bár IX. kerületi alpolgármesteri munkájával alig lenne összeegyeztethető), Gál József, Szilágy Anna és Vitézy Dávid. Utóbbi jelölése elől maga a főpolgármester sem zárkózott volna el, de csak akkor, ha csomagban adhatja mellé Kiss Ambrust is.

A Telexnek adott interjújában ugyanis arra utalt, hogy amennyiben csak Vitézy ülne mellette, az hatalomeltolódáshoz vezetne. A címben is kiemelt utalás – Láttam a javaslatot, hogy a főpolgármester egy senki, Vitézy Dávid pedig minden – annyiban biztosan nem állja meg a helyét a jelenlegi közjogi környezetben, hogy egy helyettesnek több jogköre lehetne, mint a főpolgármesternek. Ilyen javaslatot egyébként nem is tett senki. Információink szerint egyébként

a nyár folyamán Karácsony Gergely Béres Andrásnál és Barabás Richárdnál is lobbizott annak érdekében, hogy listás mandátumukat adják át a „jobbkezének”, de erre sem az óbudai, sem az újbudai alpolgármester részéről nem volt fogadókészség,

így a formális lehetősége is elveszett, hogy a közgyűlés tagjai közül elsőként Kisst jelölhesse helyetteseként.

Magyar Péter és Vitézy Dávid között a legfőbb egyetértés abban van, hogy a főpolgármester –a többi polgármesterhez képest – extrém módon széles jogköreit vissza kellene vágni. (Kétségtelen, hogy ezeket még Tarlós vívta ki magának a 14-es választás előtt, amikor attól tartott, hogy elveszti a többségét a testületben.) A jelenlegi szabályok alapján a legerősebb ütőkártyáknak a

  • korlátlan számú és indoklás nélküli főpolgármesteri vétó,
  • a csak 4/5-ös többséggel feloszlatható képviselő-testület (a jelenlegi helyzetben ez lehetetlen, ehhez a parlamenti törvénymódosítására lenne szükség), illetve az, hogy
  • szervezeti és személyi ügyekben csak a főpolgármester javaslata alapján szavazhat a közgyűlés

Ez utóbbiról várhatóan pénteken parázs vita lesz, különösen az SZMSZ módosítása kapcsán, hiszen a Karácsony által előterjesztett szervezeti és működési szabályzatról a képviselők csak az igen vagy a nem gomb megnyomásával dönthetnek. Az még jelenleg kérdéses, hogy módosító indítványt egyáltalán be lehet-e nyújtani hozzá. A főpolgármester értelmezése szerint csak arról lehet szavazni, amivel ő egyetért, a törvény betűje szerint azonban szervezeti és személyi ügyekben is „csak” kizárólagos előterjesztési joga van, amit más jogértelmezés szerint szabadon lehet módosítani, a módosítókról pedig külön is lehet szavazni. Amennyiben ez a vita eszkalálódik, előbb vagy utóbb a bíróságon érhet majd véget.

Abban viszont egyetértés van, hogy Karácsony ellenében nem lehet semmit keresztülvinni a közgyűlésben.

Ennek az az egyszerű oka, hogy egy módosított, de neki nem tetsző SZMSZ-t, vagy bármely más jogszabály elfogadását is bármikor megvétózhatja. A hatályos szervezeti és működési szabályzat legmegosztóbb része, hogy a két ülés közti időszakban a főpolgármester egy személyben járhat el a közgyűlés nevében (akár egymaga is dönthet például a budapesti olimpiáról). A másik kritikus pont, hogy az ukrajnai háború miatt, a háborús veszélyhelyzet alapján a főpolgármester amúgy is bármiről dönthet. Ezeket a frakciók többsége kivetetné az eszköztárából. Az SZMSZ új normaszövegéről a frakciók egymással nem egyeztettek, kodifikálása a képviselőcsoportok vezetőivel egyenként történik Tordai Csaba vezetésével. Ha pénteken nem születik konszenzus a testületben, marad a főpolgármesternek kedvező régi SZMSZ.

Karácsony jobbkeze

A nyarat követően, szeptember második felében gyorsultak fel az események, ekkor találkozott a főpolgármester négyszemközt először Vitézyvel, majd Magyar Péterrel. Utóbbi ekkor jelezte, hogy kiket szavaznának meg, és köztük volt Vitézy Dávid is. Karácsony azonban őt nem kérte fel, mivel csak csomagban lett volna hajlandó Kiss Ambrussal együtt előterjeszteni. (Tarlós István is azt javasolta Karácsonynak, hogy tartson ki munkatársa mellett.) Ez volt interpretációja szerint a Tisza Párt felé kinyújtott békejobb, amit viszont le akarnak vágni, ugyanis Magyar Péteréknek a Gyurcsány-, illetve Bajnai-kormányban vállalt korábbi szerepe miatt Kiss Ambrus elfogadhatatlan. Végül a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatói pozícióját kitalálva, egyfajta szuper főosztályvezetőt kreáltak Kissből, de politikai potenciálját elvesztette.

A patthelyzet miatt az önkormányzat várhatóan törvénysértő módon kezdi meg működését októberben, amivel Karácsony jó ideig még képes ellavírozni. De hogy ez milyen nehézségeket jelent majd számára. A főpolgármester mindenesetre optimista, amint videójában fogalmaz: nagyon megváltozott a budapesti politika, és bár nehezített pályán kell elindulnia, ő felpörgött.

Mivel egy új, időközi választás a főpolgármesternek éppúgy nem érdeke, mint a Fidesznek, törvénysértő működés mellett is nullához közeli a valószínűsége, hogy 2026 tavaszáig ilyenre sor kerülne. Egyszemélyi vezetés mellett azonban lassabb lesz az ügymenet, és a főpolgármester számára az sem teremt majd kényelmes kommunikációs helyzetet, hogy (a két párbeszédes képviselőtől eltekintve) minden frakció ellenzéki attitűddel viszonyul majd az előterjesztéseihez.

Egyelőre nincsenek meg annak feltételei, hogy Vitézy helyettes legyen, és lapunk információi szerint egy esetleges kormányhivatali kijelölést/felkérést is visszautasítana,

ám ha később mégis úgy alakul, hogy Karácsony esetleg felkéri, akkor csak olyan kulcsfontosságú szakterületek átvétele esetén mondana igent, mint a közlekedés, a rendészet és a városfejlesztés. Egy ilyen forgatókönyv megvalósulásában azonban a működést illetően is kódolva vannak a feszültségek, annak ismeretében például, hogy milyen a Karácsony bizalmi emberének számító BKK-vezérigazgató, Walter Katalin és Vitézy Dávid viszonya.

A frakciók azt szeretnék elérni, hogy ha a vezetői pályázatok lezárását követően a BKV, BKK, BKM és a többi kulcsfontosságú fővárosi cég vezetőjét érintő személyi javaslatokat csak a főpolgármester terjesztheti elő, akkor legalább a kinevezésükről dönthessen (október végén) a közgyűlés, mivel a testület gyakorolja a tulajdonosi jogokat.

Ugyancsak puskaporos hordónak számít a kormányzati Nemzeti Konzultáció lekoppintásával létrehozott Budapesti Lakógyűlés intézménye is.

A prognosztizálható képviselő-testület/főpolgármester szembenállásban ugyanis a Karácsony Gergely által kiírt, irányított kérdésekkel manipuláló kvázi közvélemény-kutatás eredménye könnyen felhasználható az egyet nem értő frakciókkal szemben. Hogy ne revolverezhessék egymást, a Lakógyűlés kiírását is közgyűlési hatáskörbe utalnák. Emellett az LMP frakció Budapest uniós brüsszeli képviseletének meghatározását is elvenné a főpolgármestertől, és visszaadná közgyűlési hatáskörbe. Jávor Benedek helyett itt lobbierejénél fogva leginkább egy Tisza párti delegált kinevezése lenne kézenfekvő.

Nemkívánatos vendégek?

Az új helyzethez az ülésterem berendezését is hozzáigazították már. Az előző ciklusban a főpolgármester négy helyettesével és a jegyzővel együtt egy emelvényen ült. Ezt most lebontották, így a képviselőkkel egy szinten foglalnak majd helyet. Ugyanakkor a korábbi 200 körüli ülőhelyhez képest sokkal kevesebb széket helyeztek el a díszteremben, a sajtó és a vendégek számára fenntartott ülőhelyek számát lecsökkentették 64-re, ráadásul ebből 20 eleve foglalt lesz. Úgy tudjuk, aki a jövőben figyelemmel kívánja kísérni az ülést, az a folyosón elhelyezett tévén keresztül nézheti, vagy a közeli tárgyalóban egy kivetítőn keresztül követheti az ülésteremben zajló eseményeket. A karzatra eddig senkit sem engedtek fel, és azt sem lehet tudni, hogy egyáltalán kit fognak beengedni a terembe, illetve, hogy a sajtó képviselői hol tudják majd megszólítani a képviselőket. Ugyanis az ülésteremben a szabad mozgást lehetővé tevő terület jelentősen lecsökkent.

Már csak egy kávét kérünk – Egymást ekézi Karácsony, Vitézy és Magyar Péter

(Index nyomán Szent Korona Rádió)