kedd, október 21, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Tartományi választások Németországban – Eléri a várt áttörést az AfD?

Szeptember elsején tartományi választásokat tartanak Türingiában és Szászországban. Előzetes mérések alapján ebben a két tartományban a legerősebb a bevándorlásellenes AfD (Alternatíva Németországnak) – olvasható a Magyar Jelen oldalán.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

– Ha olyan döntő kérdésekről van szó, amelyek sok polgárt foglalkoztatnak, nincs különbség a szövetségi és a tartományi kormányt jelenleg irányító pártok között – ezt Björn Höcke, az AfD türingiai vezetője írta.

– Emiatt könnyen köthetnek olyan „szövetségeket”, amelyek csak az egyetlen igazi ellenzéki párt kizárását szolgálják. Még akkor is, ha egy választás után mindannyian vesztesek lesznek. De ez egyáltalán nem az AfD-ről szól. Arról van szó, hogy minden lehetséges eszközt be kell vetniük a politika megváltoztatásának megakadályozására – mutatott rá. Hozzáfűzte, a régi pártok mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne változhasson a politika Németországban. Ezeket a pártokat összeköti a bűnrészesség alkotmánysértésekben, az adófizetők kifosztásában.

– Bárki, aki valódi változást akar a migrációs és biztonságpolitikában, aki felül akarja vizsgálni a Covid alatti intézkedéseket, aki elutasítja gazdaságunk átalakítását egy szektás klímaőrület nevében, és nem akar fizetni a háborúkért, amely nem a miénk, csak egy lehetőség maradt számára. És ez az egyetlen párt, amelyet feltétlenül meg akarnak akadályozni – nyomatékosította.

– Elmúltak azok az idők, amikor az embereket elvakították a választási ígéretek. Miért bíznának még mindig azokban a politikusokban, akik nem hajlandók egzisztenciális kérdésekkel foglalkozni, és az emberek többségét olyan irányvonalra kényszerítették, amelyet nem akarnak? – tette fel a kérdést.

A “német” “katolikus” egyház azt kéri a hívektől, hogy ne szavazzanak az AfD-re

AfD-s politikus a Compact betiltásáról: eljöhet az idő, hogy nem lesz szabad újságírás Németországban

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Mi Magunk vlog: Mit keresett a HVIM delegációja Oroszországban?

Hogyan mentette meg a börtöntől az antifa Ilaria Salist...

Híd Budapesten keresztül – Dugin a Putyin-Trump találkozóról

Alexander Dugin is reagált röviden arra, hogy Budapesten rendezik...

A lengyelek megfenyegették Putyint: “Jobban teszi, ha messze elkerüli Lengyelországot”

Az ICC (Nemzetközi Büntetőbíróság) elfogatóparancsa miatt komoly kerülőúton kellene...

Olaszország is betiltaná az iskolai LMBTQP-“érzékenyítést”

Az olasz kormány új törvényjavaslatot terjesztett elő az LMBTQP-propaganda...

Prágában is megelégelték a szanaszét hagyott, halálos baleseteket is okozó e-rollereket

Hazánkban is ismertek a bérelhető e-rollerek, amelyek használata közkedvelt,...

Kategóriák

LMBTQP-tábor: A nyitottság jegyében a gyerekeknek a felnőttekkel kellett fürdeniük

Egy baszk kulturális tábor heves kritikák kereszttüzébe került, miután...

Robbanás és tűz a százhalombattai finomítónál: érintettek-e az ukránok?

Tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában. A tűzoltók...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55