péntek, február 27, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Embermagasságú víz tűnt el, porszáraz az ásotthalmi halastó

Tragikus a helyzet az aszály miatt a Homokhátságon. Délmagyar.hu a déli országhatár mellett fekvő Ásotthalmon járt. Fackelmann István egykori falugazdász, a település alpolgármestere a helyszínen mutatta meg, hogy az egyik pincészet öntözővíz-tározója szinte teljesen kiszáradt, holott nemrég még embermagasságban állt benne a víz. A tó harminc éven át egy szabadidős horgásztó volt, most vaddisznók túrják ki a szárazra került kagylókat, a halakat pedig menteni kell.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Olyan időket élünk, amikor aszály tombol. Két hónapja folyamatosan hőség van. Ilyen még nem volt, hogy ennyi hónapon keresztül alig esik eső és tombol a hőség. De ehhez úgy látszik, hozzá kell szoknunk

– mondta Fackelmann.

Az alpolgármester évek óta foglalkozik a Homokhátság vízellátásával, fórumokra, szakmai rendezvényekre járt. Tanyáján most is folyamatosan méri a lehullott csapadékot. A beszélgetésre is kockás füzetből kitépett lappal érkezett. A számok tragikusak.

Nálam van egy csapadékmérő kint a tanyán. Ebbe minden héten öntök 20 milliméter vizet, hogy boldogsággal megnézzem, hogy mennyi eső esett volna. Ezzel kábítom magam, mert egészen pontosan augusztusban eddig hat milliméter eső esett, az egész évben pedig 158 milliméter. Korábban egy évben átlagosan 550 milliméter csapadék hullott

– mondta az alpolgármester hozzátéve hogy a pár milliméteres csapadék le sem hatol a növényzet gyökérzónájába, elpárolog a száraz levegőben.

A tanya mellett ki van téve egy 50 literes vályú, a vadakat itatom. Az körülbelül két nap alatt elfogy, folytatta Fackelmann. Azt is mondta, ezen a környéken kukoricát termelni már nem tanácsos, a batáta viszont kis öntözéssel jól érzi magát.

Toroczkai László videója a kialakult helyzetről

A tanya mellett ki van téve egy 50 literes vályú, a vadakat itatom. Az körülbelül két nap alatt elfogy, folytatta Fackelmann. Azt is mondta, ezen a környéken kukoricát termelni már nem tanácsos, a batáta viszont kis öntözéssel jól érzi magát.

Két tanyaszomszédomnál június végén jelentkezett a probléma, hogy vészesen csökkent a vízszint. Egyikük elment külföldre, mire visszajött, addigra fölfordult az összes hal. A másik idejében észlelte, és mindet lehalásztuk. 15 kilós amurokat, harcsákat, pontyokat sikerült megmenteni, de a tavat nem. Most porszáraz.

– mesélte Fackelmann. Az alpolgármester szerint a környéken katasztrofális helyzet alakulhat ki, ha nem vezetik el ide a Duna vizét, ahogy az már egy ideje tervben van.

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Hatalmas veszélyt jelent a magyar gazdák számára az aszály

Egyre fokozódik az aszály: Vezsenynél már gyalog átjárható a Tisza

Legfrissebb

India miniszterelnöke Izraelbe utazott, hogy Netanjahunak hízelegjen

Narendra Modi, India miniszterelnöke Izraelbe látogatott, a Kneszetben felszólalván...

Skandallum: ukrán kommunistának állított szobrot Márki-Zay a kommunizmus áldozatainak napján

Egy olyan kommunista költőnőnek állítottak Márki-Zayék szobrot, aki például...

Az Antifa által meggyilkolt Quentin hagyományhű katolikus volt, és a támadás előtt is lányokat védelmezett

Quentin, az Antifa csőcselék által meggyilkolt francia diák nemcsak...

Így rombolják le az agyad a short videók

Egyre több szakember figyelmeztet, hogy a short videók pörgetése...

Kategóriák

India miniszterelnöke Izraelbe utazott, hogy Netanjahunak hízelegjen

Narendra Modi, India miniszterelnöke Izraelbe látogatott, a Kneszetben felszólalván...

Skandallum: ukrán kommunistának állított szobrot Márki-Zay a kommunizmus áldozatainak napján

Egy olyan kommunista költőnőnek állítottak Márki-Zayék szobrot, aki például...

Így rombolják le az agyad a short videók

Egyre több szakember figyelmeztet, hogy a short videók pörgetése...

2500 hektár erdőt vettek el a románok egy székely falutól

Így veszik el a székelyektől az erdeiket a románok:...

Malajzia blokkolta az LMBTQP-társkeresőket

Vannak még olyan országok a világban, ahol nemcsak szavakban,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55