szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Musk odaszólt Durov miatt Macronnak

Nem kedveljük kiváltképpen Muskot, de azért néha vele együtt lehet érteni. Ez is egy olyan helyzet. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Musk nyilvánosan több információt követelt a Telegram-alapító Pavel Durov franciaországi letartóztatásával kapcsolatban.

Emmanuel Macron francia elnöknek az ügyben tett nyilatkozatára reagálva Elon azt írta:

“Hasznos lenne a világ közvéleménye számára, ha több részletet tudna meg arról, hogy miért tartóztatták le.”

Erre azután került sor, hogy Macron a Durov letartóztatását követően Franciaországról keringő „hamis információkkal” foglalkozott, és megerősítette az ország elkötelezettségét a szólásszabadság és a vállalkozói szellem mellett.

A Rumble nevű videómegosztó alapítója is kommentelt Macron bejegyzésénél.

Chris Pavlovski azt írta:

Ha azt mondod, hogy elkötelezett vagy a véleménynyilvánítás szabadsága mellett, akkor hazudsz. Van egy levelünk Franciaországból, amely ezt kétségtelenül bizonyítja. Le kellett zárnunk a Rumble-t Franciaországban, mert NEM kötelezed magad a véleménynyilvánítás szabadságára.

 Colin Rugg is megjelent a bejegyzésnél. Az amerikai médiaszeméyiség, a Trendingpoliticsnews.com tulajdonosa az alábbiakat írta

“Franciaország mélyen elkötelezett a véleménynyilvánítás és a kommunikáció szabadsága, az innováció és a vállalkozói szellem iránt.

Ezt senki sem hiszi el…”

Szcientista lázálmok: Musk a Marsra azért akar eljutni, hogy ott meghaljon

(Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55