hétfő, szeptember 8, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Nyomozásokban és kihallgatásokban is részt vett a román csaló, aki másfél évig játszotta a rendőrt

Rendőrnek adta ki magát egy nyolc általánossal rendelkező férfi a romániai Ploieștiben, írja az Antena 3 alapján a 24.hu. A 25 éves férfi egy airsoftpisztollyal, egy adóvevővel és egy hamis igazolvánnyal hitette el magáról, hogy a Nemzetközi Rendőrszövetség (IPA) tagja, és a Különleges Műveleti Igazgatóságnak dolgozik.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A férfi másfél évig játszotta ezt, közben részt vett közúti ellenőrzésekben, helyszíneléseken, sőt tanúkat is kihallgatott.

Végül a rendőrség vezetőinek feltűnt, hogy valami nincs rendben, és nyomozást indítottak, ami során kiderült, hogy a csalót egy valódi rendőr segíthette, akinek megegyezik a neve az álrendőrével. A valódi rendőr tagadja, hogy bármi köze lenne az ügyhöz.

A román rendőrség különleges egysége végül letartóztatta az imposztort, a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását, hivatali visszaéléssel és csalással vádolják. A csalót segítő rendőrt felfüggesztették.

(444 nyomán Szent Korona Rádió)

Bósa István, a csalókirály története nemcsak groteszk, hanem tanulságos is

Legfrissebb

Nem akarnak hazamenni a Németországban élő szír migránsok

A Bassár el-Aszad vezette szír kormány bukása után sem...

Izraeli repülőtérbe csapódott egy jemeni drón

Vasárnap délben, a dél-izraeli Ramon repülőtérbe csapódott egy jemeni...

Kipukkan a lufi – A “gyerekeket nem erőszakoló” pedofil lobbicsoport vezetője gyereket erőszakolt

A pedofilok irányába való "érzékenyítés", az ő normálisként való...

Az ukránok megint megtámadták a Barátság kőolajvezetéket, ahogy Zelenszkij megígérte

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken Ungváron tárgyalt Ficóval, majd...

Kategóriák

Izrael a 10 bibliai csapással fenyegeti a jemeni húszikat

Jiszrael Katz izraeli védelmi miniszter többek között az elsőszülött...

A betiltott Palestine Action mellett tüntettek Londonban

Többszázan tüntettek szombaton Londonban a brit kormány által nyáron...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55