szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A németek szerint ha kisebb kést viselünk az utcán, csökken a késelések száma

Már megint egy látszat intézkedés történt csak, amivel lenyugtatják a lakosságot. De akinek csak egy kis józan paraszti esze van, tudja, hogy a valódi megoldás a migránsok tömeges bevándorlása körül keresendő.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Törvényi szigorítással kell gátat vetni a késsel elkövetett bűncselekményeknek – jelentette ki a Bild című lap vasárnapi kiadásának adott interjújában a német belügyminiszter.

Nancy Faeser arra reagált, hogy a német szövetségi rendőrség adatai szerint a vasútállomásokon az első félévben regisztrált 380 késes támadás emelkedést mutat ahhoz képest, hogy tavaly 650 ilyen támadást jegyeztek fel az egész év alatt. A mozgó vonatokon késsel elkövetett erőszakos cselekmények száma 2023-ban 196 volt, az idei első félévben 84.

A belügyminiszter elmondta, hogy a kidolgozandó új törvény 12-ről 6 centiméterre csökkentené a közterületen legálisan tartható kések pengeméretét, a rugós- és behúzható pengéjű kések viselését és használatát pedig teljesen betiltaná.

Noha Németországban már a jelenleg hatályos közlekedési törvény is tiltja az utasokra veszélyes tárgyaknak és anyagoknak a tömegközlekedési eszközökön való szállítását, a 16 német tartomány belügyminisztere a közelmúltban arra kérte a belügyminisztert, hogy egy új törvénnyel országos szinten is tegye egységessé a szabályozást.

Egy afgán migráns megölt egy embert, majd fociszurkolókra támadt Németországban

Élhetetlen mára Németország, sokan választják Magyarországot, mert a zsidók is biztonságban lehetnek

Agyonlőtték a késsel rendőrökre támadó iráni férfit Németországban

Újabb késelés Németországban, ezúttal egy AFD képviselőjelölt az áldozat

(Infostart.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55