szerda, december 24, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Majom Krisztus Spanyolországban?

Magyarázatot akarnak a hivatásos spanyol restaurátorok, miután pár napja elkezdtek megjelenni a képek arról, hogy milyen merész átalakításokon esett át a Spanyolország északkeleti részén lévő Soria temploma. Az 1725-ben épült Ermita de Nuestra Señora del Mirón műemlékvédelem alatt áll, a helyiek szerint a felújítását ennek ellenére bárminemű előzetes kutatás nélkül csinálták meg. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A spanyol restaurátorok és a helyi média szerint az eset kísértetiesen hasonlít a bundás, más néven majom Krisztusra. Ez a botrány még 2012-ben tört ki, amikor egy nyugdíjas asszony átfestette a Jézus Krisztust ábrázoló freskót. A freskónak helyt adó Borjában végül nyeltek egy nagyot, és a turisták igényeit kiszolgálva megtartották majom Krisztust, még hűtőmágnest is csináltak belőle.

A mostani templomfelújításnak egyelőre nincs ekkora sikere, nem örülnek neki például a templomot látogató kerubok sem, akik szerint a díszítésen lévő kerubok csak parodizálják őket:

Forrás: Soria Patrimonio
Forrás: Soria Patrimonio

A spanyol restaurátorok szövetsége pár nappal a templom posztja után reagált az esetre:

szerintük nem egy sikertelen restaurációt látni a templomban, mert a restaurációt legalább szakképzett restaurátorok végzik – ez a templom esetében nem igaz. A szervezet szerint egy szakmaiatlan támadás történt a műemlék ellen.

(444.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Ősi keresztény palotát tártak fel a régészek egy közel-keleti szigetországban

Szent Hedvig magyar királyi hercegnő halála

Legfrissebb

Áldott karácsonyt kíván a HVIM!

Idén is teltházas karácsonyváró rendezvénnyel és boldog gyereksereggel készült...

Gázában járt Pizzaballa bíboros: “bele vagyunk gyökerezve ebbe a talajba, mi itt maradunk”

Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája háromnapos látogatást tett...

Újabb adag dokumentumot hoztak nyilvánosságra az Epstein-akták közül – osztrák útlevele is volt a pedofilnak

Az amerikai igazságügyi minisztérium újabb több tízezer dokumentumot hozott...

Román sovinizmus a nagykárolyi karácsonyi vásárban: Leköpték a kürtőskalácsárust

Egy soviniszta román férfi a Magyarországról érkezett Mikulásvonat ellen...

Kategóriák

Értelmetlen akciókkal veszítik el a legtöbb nyugati harckocsit az ukránok

Kiderült, hogy az Abrams-tankok nagy része csak azért égett...

Mindössze 3 év börtönt kap a négerbűnöző, aki kivégzett egy családapát

Egy négerbűnöző brutálisan összevert egy 43 éves családapát Londonban...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55