kedd, október 21, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Transznemű ellen kell kiállnia a magyar olimpikonnak

Négy évvel ezelőtt az új-zélandi transz erőemelő okozott botrányt, bár ő csúfosan leszerepelt. Most egy arab transznemű vágja haza a boxmérkőzéseket az olimpián. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Elsőként az olasz boxolónak, Angela Carininek kellett kiállnia az algériai transzboxoló Imane Khelif ellen. A férfi azonban olyan erőseket ütött, hogy Angelának vissza is kellett lépnie:

“Túl keményen üt, ez nem helyes!”

– mondta.

Estére pedig érkezett a hír, miszerint azáltal, hogy hazánk első női boxoló olimpikonja legyőzte elleenfelét továbbjutott a negyeddöntőbe. Hámori Lucának így a transznemű algírral kell megmérkőznie.

A kőszegi versenyző a nyolcaddöntője utána elmondta, teljesen mindegy, hogy ki ellen kell bokszolnia a negyeddöntőben, mindenképp nyerni szeretne.

„Nagyon izgatottan vártam már ezt a mérkőzést, hiszen az első nyertes meccsem már adott egy lökést, hogy igen, itt van a helyem és egy szinten vagyok az élvonallal. Sok gratulációt és biztatást kaptam, ami olyan erőt adott, hogy reggel úgy keltem fel, hogy alig várom, hogy ringbe léphessek”

– kezdte értékelését a 23 éves ökölvívó.

Helif egyébként két éve nem indulhatott a világbajnokságon Indiában, mert a tesztoszteronszintje meghaladta a megengedett értéket a verseny előtt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság viszont nem gördített akadályt elé, hogy induljon az olimpián.

Luca is megszólalt annak kapcsán, hogy vele kell kiállnia:

Elindult a híresztelés, hogy ő fiú, két éve el is tiltották a világbajnokságon, amin nem lepődtem meg, mert kinézetre és alkatra is nagyon fiús. Ha valaki a Földön megengedte neki, hogy itt lehessen, valahogyan be lett bizonyítva, hogy lány

– nyilatkozta a sportlapnak Hámori, hozzátéve, hogy nem nagyon akar a témával foglalkozni. Győzni akar, és ha sikerül legyőznie Helifet, azzal csak még nagyobb lesz az önbizalma a későbbiekre. „Személyesen nem ismerem, edzésen sem bokszoltam vele, versenyeken nyilván már láttam. Nem kerültünk még szemtől szembe egymással, de nem érdekel, mindent megteszek a győzelemért, mert már az érem lesz a cél, amiért idejöttem” – zárta szavait.

„A keresztény világ ellen elkövetett erkölcstelenség”- Erdogan felháborodását fejezte ki az olimpia megnyitójával kapcsolatban

(Bede Zsolt, Magyar Jelen, 24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Prágában is megelégelték a szanaszét hagyott, halálos baleseteket is okozó e-rollereket

Hazánkban is ismertek a bérelhető e-rollerek, amelyek használata közkedvelt,...

LMBTQP-tábor: A nyitottság jegyében a gyerekeknek a felnőttekkel kellett fürdeniük

Egy baszk kulturális tábor heves kritikák kereszttüzébe került, miután...

Robbanás és tűz a százhalombattai finomítónál: érintettek-e az ukránok?

Tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában. A tűzoltók...

A hazafiak folytatják a jogi küzdelmet az LMBTQP-lobbi ellen

2019-es esemény miatt álltak ismét bíróság előtt a hazafiak:...

Kategóriák

Prágában is megelégelték a szanaszét hagyott, halálos baleseteket is okozó e-rollereket

Hazánkban is ismertek a bérelhető e-rollerek, amelyek használata közkedvelt,...

LMBTQP-tábor: A nyitottság jegyében a gyerekeknek a felnőttekkel kellett fürdeniük

Egy baszk kulturális tábor heves kritikák kereszttüzébe került, miután...

Robbanás és tűz a százhalombattai finomítónál: érintettek-e az ukránok?

Tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában. A tűzoltók...

A hazafiak folytatják a jogi küzdelmet az LMBTQP-lobbi ellen

2019-es esemény miatt álltak ismét bíróság előtt a hazafiak:...

Ismét a székely zászló miatt büntették meg az FK Csíkszereda csapatát

Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke, a kormánykoalícióban részt...

Hatásos volt a bojkott: Csődbe ment egy vegán kóser étteremlánc

Palesztinpárti aktivisták tartós bojkottkampánya következtében csődbe ment egy zsidó...

2026. január 1-től tilos orosz gázra importszerződést kötni az EU tagállamainak

Szijjártó Péter kijelentette, továbbra sincs szándékában Magyarországnak, hogy lemondjon...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55