csütörtök, február 5, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Hétfőn lép életbe a világ egyik legszigorúbb abortusztörvénye az USA-ban

Hétfőn az Egyesült Államok egyik legszigorúbb abortusztörvénye lép életbe a középnyugati Iowa államban. A törvény megtiltja az abortuszt, amint a magzat szívműködése kimutatható, azaz a várandósság körülbelül hatodik hete után.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az életvédő abortusztörvényt Iowa republikánus irányítású állami törvényhozása rendkívüli ülésszakon fogadta el nagyjából egy évvel ezelőtt.

Maggie DeWitte, aki több mint egy évtizede a Pulse Life Advocates helyi életvédő szervezet ügyvezető igazgatója, elmondta, hogy katolikus hitéből merít ihletet. Tinédzserként kezdte az aktivizmust, 16 évesen a Planned Parenthood abortuszklinika előtt imádkozott.

„Őszintén szólva azt gondoltuk, hogy ez nem fog megtörténni, és most itt vagyunk, hétfőn minden kemény munkánk valósággá válik”

– mondta DeWitte a Reutersnek irodájából vasárnap. Bár elégedett az új jogszabállyal, végső célja egy olyan törvény elfogadtatása, amely minden életet a fogantatás pillanatától kezdve véd. Ugyanis hozzá kell tenni, hogy a törvény hatálya alá nem tartoznak a nemi erőszak, illetve a vérfertőzés útján létrejött várandósságok, valamint ha olyan magzati rendellenesség áll fenn, amelyről az orvos úgy véli, hogy összeegyeztethetetlen az élettel.

„Addig nem nyugszunk, amíg minden születés előtt álló testvérünket nem védi törvényünk”

– mondta DeWitte.

A magzatoknak nincsenek jogaik? – Alapvető emberi joggá nyilvánította az abortuszt az EP

“Azt nem mondták, hogy látni fogom a halott babámat!” – az abortusz valódi arca

(RTL nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Zsidók csempészték a Gázai övezet területére a cigarettát

Tiltott termékek csempészésével vádolt meg  meg 12 embert az...

Hazatérhet az első huszár hadosztály elveszettnek hitt, iratokkal teli ládája

A régészek már eltűntnek hitték az első magyar huszárezred...

Narkó-terrorizmus, iszlám démonizálás, Grönland-mánia – Kiadták az új amerikai katonai stratégiát

Leonid Savin, orosz geopolitikus elemzi az új amerikai katonai...

Dugin: A pedofil elnökök és az Epstein-akták

Belebukhat az egész nyugati elit az Epstein-akták nyilvánosságra kerülésébe?...

Kategóriák

Zsidók csempészték a Gázai övezet területére a cigarettát

Tiltott termékek csempészésével vádolt meg  meg 12 embert az...

Hazatérhet az első huszár hadosztály elveszettnek hitt, iratokkal teli ládája

A régészek már eltűntnek hitték az első magyar huszárezred...

Dugin: A pedofil elnökök és az Epstein-akták

Belebukhat az egész nyugati elit az Epstein-akták nyilvánosságra kerülésébe?...

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek közelebb állnak a cigarettához, mint a gyümölcshöz

A kutatók arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy az...

Mindössze 8 év fegyházra ítélték elsőfokon a budapesti Antifa-terrortámadások transznemű elkövetőjét

2026. február 4-én ítéletet hirdetett elsőfokon a Fővárosi Törvényszék...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55