vasárnap, október 26, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Hivatalos: Megvan mennyi magyar él a határokon kívül

Újabb felmérés készült, melyben a határon túli magyarok lélekszámát vizsgálják. Az eredmények sajnos nem túl jók, a vizsgált területek közül mindenhol csökkenő tendenciát mutatnak a számok.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A legutóbbi népszámlálások eredményei alapján mindegyik külhoni nemzetrész lélekszáma csökkent – írta legfrissebb kutatásában a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS), a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és az Ifjúságkutató Intézet.

Mint írták, a rendszerváltás óta az erdélyi magyarok száma csaknem 40 százalékkal, a felvidékieké 20 százalékkal, a vajdasági magyaroké pedig majdnem 50 százalékkal csökkent. Úgy vélik, a mindenütt megfigyelhető kedvezőtlen értékű öregedési indexek alapján a külhoni magyarság lélekszámában a következő években is csökkenés várható.

A három intézet becslése szerint – a 2021–22-es népszámlálások alapján, illetve a SUMMA 2017 kutatás alapján – Erdélyben 262 000, a Felvidéken 112 500, a Vajdaságban 52 000, Kárpátalján pedig 35 000 magyar család van. Hasonló becslések alapján Romániában 7500, Szlovákiában 3300, Szerbiában 1350, Ukrajnában pedig 1300 magyar gyermek született 2021–22-ben.

– Így összesen a jelzett négy országban az utóbbi évek átlagában mintegy 13 500 magyar nemzetiségű gyermek születését regisztrálták

– húzta alá.

Hozzátették, a 2011 körüli népszámlálások szerint ez a szám tizenötezer felett volt. – Romániában 381 239 (20–49 évesek), Szlovákiában 172 180 (19–49 évesek), Szerbiában pedig 59 238 (20–49 évesek) magyar tartozik a kutatásban vizsgált 18–49 éves korosztályba – írták.

Magyarellenesség Magyarországon? – Így csorbítják a határon túliak jogait

( Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

A Vörös Hadsereg katonáit éltette Csintalan Sándor

Október 23-a után egy nappal, Csintalan Sándor kifejtette, hogy...

Háromszorosára növekedett a veleszületett szifilisz eseteinek száma Magyarországon

Magyar STI Társaság friss adataiból kiderült, hogy egy év...

Migrációellenes tüntetést lehetetlenített el a szerb kormány – Letartóztatták a szervezőt

Nemrégiben letartóztatták, Damnjan Kneževićet, a Народна Патрола (Népi Őrjárat)...

Az ügyészség súlyosításért fellebezett Posta Imréék ügyében

Posta Imréék ügy továbbra is tart, mint kiderült, az...

Egy független bizottság fogja irányítani Palesztinát, hogy helyreálljon a rend

A Hamász és a ciszjordániai Fatah megegyeztek a független...

Kategóriák

Megszavazta a horvát parlament a sorkatonaság visszaállítását

A horvát parlament pénteken elfogadta a védelmi törvény módosításait,...

Gyanúsítottként hallgatják ki a Pécs Pride főszervezőjét

Gyanúsítotti kihallgatásra idézte be a Pécsi Rendőrkapitányság Buzás-Hábel Gézát,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55