szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ezek itt cigányok: Részegen balhézott a gibbon Tatabányán

Több férfinak és egy nőnek is nekiesett a részeg bodzaszedő a tatabányai Vértes Centerben. A Tatabányai Járási Ügyészség garázdaság miatt állítja bíróság elé a férfit.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy beismerte tettét a bűncselekménnyel vádolt teljes kiőrlésű állampolgár.

A vádirat szerint a részeg bidám-bidám tavaly májusban két nőt és egy férfit sértegetett az egyik tatabányai bevásárló központ bejáratánál. Megrángatta és megrúgta a férfit, aki ettől a földre esett, majd mikor felállt, hasba rúgta. Ezután az elkövető egy másik vétlen férfit is többször megütött. Ekkor egy nő felszólította a cselekménye abbahagyására. Erre a cigány szapulni kezdte a nőt, majd ököllel úgy arcon ütötte, hogy az leesett a padról, és a fején vérző sérülés keletkezett.

Ekkor az előbb megütött férfi a nő segítségére sietett, de a kiilleszkedett újra neki esett. A vádlott ezután bement a bevásárló központba, és kiszúrta a támadása elől menekülő másik férfit. Ekkor ismét neki támadt, megrúgta, melytől mindketten a földre estek, majd miután a vétlen férfi a földről felkelt, a támadó hátba rúgta. Az ügyészség felfüggesztettet kért az elkövetőre azzal, hogy a próbaidő idejére rendeljenek ki pártfogót mellé, s kötelezzék indulatkezelési tréningen való részvételre.

Az esetről kamerafelvétel is készült, amely megtekinthető a 24.hu oldalán.

Megesett a szíve egy cigány családon és befogadta őket – Hidegvérrel meggyilkolták

Téglát dobtak a rendőrök felé, baltával akarták megölni őket – és ezúttal sem lőttek agyon egyetlen cigányt sem

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55