szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Szívesen látná a magyargyűlölő román AUR a Fideszt az ECR-ben

Nem sokkal azután, hogy Orbán Viktor a román soviniszta pártot, az AUR-t nevezte meg az európai “jobboldali” erők összefogásának akadályaként, békülékeny gesztust tett a román párt. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Claudiu Târziu EP-képviselő a Politicónak arról beszélt, hogy a Fidesz előtt továbbra is nyitva áll az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) pártcsaládja.

„Mindig a nagyobb frakció mellett álltunk. Patthelyzetbe kerültünk, a legmagasabb szinten kell folytatni a párbeszédet. De szerintem továbbra is nyitva az ajtó” – mondta a politikus, aki szerint a problémát a két párt közti kommunikáció hiánya okozta.

Az AUR (Románok Egyesüléséért Szövetség) idén 14 százalékot ért el az európai parlamenti választáson, így a második legerősebb román párt lett. Miután hat képviselőjükkel csatlakoztak az ECR-hoz, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője arról írt, hogy a Fidesz mégsem akar belépni az ECR-frakcióba, mert „szó sem lehet róla, hogy a párt a szélsőségesen magyarellenes román AUR-ral üljön egy frakcióban”

Az ECR időközben a harmadik legnagyobb frakció lett az Európai Parlamentben, miután megelőzte a liberális Renew csoportot. Orbán korábban azt mondta, örülne, ha csatlakozhatnának az ECR-hoz a Fidesz képviselői.

Orbán Viktor az EP-választás után személyesen is tárgyalt a csatlakozásról a pártcsaládot vezető Giorgia Melonival.

A román soviniszta AUR belépett Meloni pártcsaládjába

Az AUR-osok nem bírják ki egy napig sem sovinizmus nélkül

( Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55