hétfő, december 1, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Tusk-párti varsói főpolgármester: a kereszt tilos, a buzerancia és a transzidiotizmus kötelező az épületekben

Betiltották a varsói főpolgármesteri hivatalhoz tartozó épületekben a vallási jelképek használatát, persze az LMBTQP-propaganda nyugodtan maradhat.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A fővárosi tanács által elfogadott, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester, a lengyel kormánykoalíciót irányító Polgári Platform (PO) alelnöke által jegyzett, május 8-án kiadott, június 8-án hatályba lépő belső rendelkezésről elsőként a Gazeta Wyborcza balliberális napilap számolt be csütörtökön.

Varsó “első lengyelországi városként betiltja a kereszteket a fővárosi hivatalban, a hivatalnokok pedig nem állíthatják íróasztalaikra a vallási jelképeket” – idézi a lap Monika Beuth-ot, a hivatal szóvivőjét.

A Radio Warszawa helyi katolikus rádió honlapján elérhető rendelkezés szerint a fővárosi hivatalnak a nyilvánosság számára nyitott helyiségeiben, valamint a hivatal rendezvényei során nem helyezhetők ki “konkrét valláshoz vagy meggyőződéshez kapcsolódó szimbólumok”, például a falakon vagy az alkalmazottak íróasztalain.

Az intézkedés nem vonatkozik az alkalmazottak által például nyaklánc vagy tetoválás formájában viselt jelképekre.

A rendelkezés szerint a fővárosi hivatal rendezvényei is világi jellegűek kell hogy legyenek, ezek részét nem képezhetik például imák vagy vallási szertartások. Az intézkedéseket a “kirekesztés elleni harc” címén fogadták el.

A dokumentum más előírásai arról is szólnak, hogy a hivatal munkatársai kötelesek tiszteletben tartani “azonos nemű párok jogait”. A “transzneműek” esetében az adott személyt olyan néven és olyan személyi névmást használva kell megszólítani, ahogyan azt ő maga jelzi – áll a rendelkezésben.

Piotr Müller, a fő lengyel ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) párt képviselője, az előző kormány szóvivője csütörtöki sajtóértekezletén úgy ítélte meg: a varsói főpolgármester a vallásszabadság korlátozására készül, “első célként a keresztet választotta”.

Michal Dworczyk, a PiS képviselője úgy látta: Trzaskowski a vallásszabadságról szóló alkotmányos előírásokat sérti. Bejelentette: a PiS az illetékes vajdához fordul a rendelkezés felfüggesztéséért, szükség esetén a párt más jogi lépésekhez is folyamodik.

Elfojtaná a hittant Donald Tusk kormánya, az egyház tiltakozik

Neoliberális visszalépés Lengyelországban: Tusk családügyi minisztere istenkáromló pólóval provokál

(Kuruc.Info nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Végzetes pofon – Meghalt egy férfi a belvárosi Morrison’s 2-ben

A Morrison’s 2 nevű belvárosi szórakozóhelyen két férfi összeszólalkozott,...

Megölte ismerősét a miskolci “fiatal”

Le lett tartóztatva az a miskolci "fiatal", aki a...

Gyerekzsúron lövöldöztek Kaliforniában, legalább négyen meghaltak

Négyen meghaltak, tízen megsérültek egy lövöldözés következtében a kaliforniai...

Agresszív Antifa terroristák támadták meg az AfD rendezvényét (VIDEÓ)

Szombaton tartották az AfD ifjúsági szervezetének alakuló kongresszusát Giessenben,...

Kategóriák

Végzetes pofon – Meghalt egy férfi a belvárosi Morrison’s 2-ben

A Morrison’s 2 nevű belvárosi szórakozóhelyen két férfi összeszólalkozott,...

Megölte ismerősét a miskolci “fiatal”

Le lett tartóztatva az a miskolci "fiatal", aki a...

Gyerekzsúron lövöldöztek Kaliforniában, legalább négyen meghaltak

Négyen meghaltak, tízen megsérültek egy lövöldözés következtében a kaliforniai...

Agresszív Antifa terroristák támadták meg az AfD rendezvényét (VIDEÓ)

Szombaton tartották az AfD ifjúsági szervezetének alakuló kongresszusát Giessenben,...

Megelégelte lánya telefonfüggőségét, erre a 13 éves tini elvágta az anyja torkát

Döbbenetes mit tesz a virtuális világ a gyermekekkel/ fiatalokkal....

Trump érvényteleníttette az összes olyan rendeletet, amely Biden “autóaláírásával” volt ellátva

A visszavonás mindegyik rendeletre érvényes. Kiemelésre került az Oroszországgal...

Venezuela: Teljes légtérzárat rendelt el Donald Trump, jöhet a szárazföldi művelet

A drogkartellek felszámolásának ürügyén indítana szárazföldi műveleteket Venezuelában Donald...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55