vasárnap, október 26, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Szijjártó figyelmeztetett: A NATO százmilliárd dollárt akar küldeni Ukrajnának

A NATO öles léptekkel halad a korábban közösen felrajzolt vörös vonalak átlépése felé, az észak-atlanti szövetség most már százmilliárd dollárt akar még belepumpálni az ukrajnai háborúba – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető kiemelte, hogy a béke egyre távolibbnak tűnik Európában, mivel a NATO is öles léptekkel halad a korábban közösen megrajzolt vörös vonalak átlépése felé.

„Amellett, hogy a NATO az ukrajnai fegyverszállításokat és az ukrán katonák kiképzését az eddigieknél szorosabban akarja koordinálni, most százmilliárd dollárt akar még belepumpálni a háborúba” – húzta alá, hozzátéve: az észak-atlanti szövetség főtitkárának erről szóló javaslatát kedden kapták meg első olvasatra a tagállamok, „ráadásul ennek a százmilliárd dollárnak öt év alatt kellene összegyűlnie, ami azt jelenti, hogy a NATO-ban a háború legalább ötéves elhúzódásával számolnak”.

„Azt pedig tudjuk, hogy ez micsoda kockázatot jelent, hiszen minden egyes nap, ami evvel a háborúval telik el, az gyakorlatilag a háború időbeli és földrajzi továbbterjedésének kockázatát hozza magával”

– tette hozzá a tárcavezető.

Szijjártó Péter megerősítette, hogy a kormány álláspontja továbbra is világos, e szerint a harctéren nincsen megoldás, csak halottak és pusztítás, a rendezést csakis a tárgyalások hozhatják el, „ennek a háborúnak nincsenek és nem is lehetnek nyertesei, ennek a háborúnak csak vesztesei vannak”.

A miniszter leszögezte: Magyarország nem kíván részt venni a NATO fegyverszállítási és kiképzési műveletében, a kormány ehhez nem akar adófizetői forintokkal hozzájárulni.

„Mi a következő hetekben ezen javaslatok tárgyalása során így továbbra is azért fogunk küzdeni, hogy Magyarország kimaradhasson ebből az őrületből, Magyarország kimaradhasson a fegyverszállításból, Magyarország kimaradhasson az ukrán katonák képzéséből, és Magyarország kimaradhasson ennek a százmilliárd dollárnak az összegyűjtéséből és a háborúba történő belepumpálásából. Nekünk, a magyar kormánynak a magyar emberek biztonsága az első, s a mi legfontosabb feladatunk, hogy a magyar emberek biztonságát garantáljuk”

– sorolta Szijjártó Péter.

Soltenberg: Kijevben a NATO-tisztek adják a tanácsokat

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Tutsekezett meg szatellitpártozott egy sort Majdan Peti, mert fájtak neki Toroczkai szavai

„Magyar Péter talán azt vette magára, amikor a puhatestűekről...

A román soviniszták gyalázkodása miatt félbe kellett szakítani a Csíkszereda meccsét

„Ez itt Románia!” – üzenték Csíkszeredában a gyűlölködő románok....

Orbán Viktort és Semjén Zsoltot fogadja XIV. Leó pápa

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes társaságában látogatást...

Walkie-talkijával mérték be a meggyilkolt jemeni vezérkari főnököt a cionisták?

Mint arról beszámoltunk, Izrael megölte a jemeni vezérkari főnököt....

A Vörös Hadsereg katonáit éltette Csintalan Sándor

Október 23-a után egy nappal, Csintalan Sándor kifejtette, hogy...

Kategóriák

Háromszorosára növekedett a veleszületett szifilisz eseteinek száma Magyarországon

Magyar STI Társaság friss adataiból kiderült, hogy egy év...

Migrációellenes tüntetést lehetetlenített el a szerb kormány – Letartóztatták a szervezőt

Nemrégiben letartóztatták, Damnjan Kneževićet, a Народна Патрола (Népi Őrjárat)...

Az ügyészség súlyosításért fellebezett Posta Imréék ügyében

Posta Imréék ügy továbbra is tart, mint kiderült, az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55