péntek, március 20, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Marad a hűvösön a „lúgos doki”

Nem engedig szabadon a lúgos dokit. A szakítás után volt barátnőjét lúggal leöntő elmeroggyant marad ott ahol volt, a hűvösön.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája a 2024. március 8-án megtartott meghallgatás eredményeként nem bocsátotta feltételes szabadságra azt az orvost, aki a volt barátnőjét a szakítás miatt lúggal öntötte le.

A sajtóban megjelentekkel szemben a büntetés-végrehajtási bíró nem „kedvezménytárgyalást” tart akkor, amikor az elítéltek feltételes szabadságra bocsátásáról dönt, hanem – fő szabályként – az elítélt meghallgatása és a rendelkezésre álló iratok alapján hozza meg döntését, ahogyan az jelen ügyben is történt.

A meghallgatás, valamint a rendelkezésére álló iratok alapján döntött tehát abban a kérdésben, hogy az elítélt feltételes szabadságra bocsátható-e. Mindezek alapos mérlegelése után úgy ítélte meg, hogy az elítélt a törvényi előfeltételeknek nem felel meg, a büntetési célok maradéktalan érvényesülése érdekében

JELENLEG NEM BOCSÁTHATÓ FELTÉTELES SZABADSÁGRA.

A végzést az ügyészség tudomásul vette, az elítélt és védője fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős, áll a Fővárosi Törvényszék közleményében.

A Budai Irgalmasrendi Kórház akkori igazgatója az otthonában támadt rá volt barátnőjére, Renner Erikára 2013. március 12-én. A nőt elkábította, levetkőztette, és maró anyaggal öntötte le a nemi szervét és annak környékét. A kétgyerekes, 50 éves nő annak idején azért vállalta a nyilvánosságot, mert az ügyészség meg akarta szüntetni az ügyében indult nyomozást. Bár a rendőrség vádemelést javasolt, a Fővárosi Főügyészség szerint nem volt elég bizonyíték. Renner Erika azonban nem hallgatott, és megjelent néhány azok közül a fotók közül, amelyeket nem sokkal a támadás után a belső combjáról készítettek.

A LÚG NEMCSAK EZT A RÉSZT, HANEM A NEMI SZERVÉT ÉS ALHASÁT IS HÚSIG MARTA, A SÉRÜLÉSEK LÁTVÁNYA VISZONT OLYAN BORZALMAS, HOGY TÖBB KÉPET NEM LEHETETT NYILVÁNOSSÁGRA HOZNI.

A nyomozás 2014-ben végül újraindult, a rendőrség Renner Erika volt barátját, Bene Krisztiánt gyanúsította a támadással. A volt kórházigazgató ellen 2015-ben vádat emeltek, de az ügyet csak öt év után tudták lezárni.

A KÚRIA 2018-BAN ÉLETVESZÉLYT OKOZÓ TESTI SÉRTÉS MIATT JOGERŐSEN TIZENEGY ÉVRE ÍTÉLTE BENÉT, ÉS AZ ORVOSI SZAKMÁTÓL ÖRÖKRE ELTILTOTTA.

Több mint 100 titkos megfigyelést engedélyezett a bíróság tavaly

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

 

Legfrissebb

“Jelöljük meg a C-t, Vágó úr!” – Fiatalkorú diák támadt a tanárára Baján

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt...

Irán a keresztények barátja, Izrael az ellensége

A judeo-keresztények mindig hangoztatják, hogy a zsidók a barátaink,...

Különleges jelvény vár a 100 Katona Emlék- és Teljesítménytúra sikeres teljesítőire (+VIDEÓ)

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében megvalósuló 100 Katona...

Kategóriák

“Jelöljük meg a C-t, Vágó úr!” – Fiatalkorú diák támadt a tanárára Baján

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt...

Irán a keresztények barátja, Izrael az ellensége

A judeo-keresztények mindig hangoztatják, hogy a zsidók a barátaink,...

Különleges jelvény vár a 100 Katona Emlék- és Teljesítménytúra sikeres teljesítőire (+VIDEÓ)

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében megvalósuló 100 Katona...

Aszimmetrikus hadviselés: Irán legfőbb fegyvere a gazdaság megingatása

Lassan három hete zajlik a kiújult konfliktus a New...

Kiskorút erőszakolt a migráns pedofil, de mivel “megbánta”, ezért enyhébb büntetést kapott

Mindössze két év szabadságvesztést kapott Szlovéniában az a bűnöző...

Újabb háború elől menekült ukrán lány halt meg, szír migráns barátja gyilkolta meg

Újabb ukrán menekült lány esett áldozatul migráns támadójának. A...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55