kedd, augusztus 19, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A szabadkőművesség és a római katolicizmus nem fér össze

A Pápai Teológiai Akadémia elnöke, Antonio Staglianò püspök a vatikáni médiának adott interjúban kifejtette, miért összeegyeztethetetlen egymással a katolikus hit és a szabadkőműves gondolkodás. A mi isteneszményünket nem az emberi értelem diktálta, hanem a kinyilatkoztatás, a testvériség és a szeretetszolgálat mély értelme is eltérő. A páholyokhoz csatlakozó hívek súlyos bűn állapotában vannak, nem járulhatnak szentáldozáshoz. Az Egyház ezen álláspontja nem újkeletű, de érdemes megvizsgálni.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

A szabadkőművesség olyan eretnek tan, amely alapvetően az ariánus eretnekséghez kapcsolható. Éppen Arius volt az, aki úgy képzelte, hogy Jézus a világegyetem nagy építője (ami a szabadkőművességben az ún. felsőbb lény), és tagadta Krisztus istenségét. Ezért a niceai zsinat – amelynek nemsokára 1700. évfordulóját ünnepeljük – megerősítette a Jézusra vonatkozó igazságot, vagyis hogy született, de nem teremtmény, Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől – magyarázta a vatikáni médiának Antonio Staglianò püspök, a Pápai Teológiai Akadémia elnöke.

Éppen a világegyetem nagy építője- vagy a nagy órásmester-elképzelés teszi a szabadkőművességet összeférhetetlenné a katolikus istenképpel. Ez az elképzelés ugyanis az emberi értelem gyümölcse, mely igyekszik istennek képzelni magát, míg a katolikusok Istene a Jézus Krisztusban való isteni kinyilatkoztatás gyümölcse. Lényegében tehát annak a történelmi eseménynek a gyümölcse, amelyben Isten megtestesült, eljött az emberekhez, mindenkihez szólt, és felkínálta nekik az üdvösséget.

A testvériség eszméje is igencsak távol áll egymástól a szabadkőművesség és a katolikus hit olvasatában. Staglianò püspök rámutat, hogy a mi testvériségünk Isten szeretet szentségében jön létre Jézusban, az eucharisztiában, nem csupán egy általános testvériség-elven alapul. Ugyanez a gondolatmenet alkalmazható a keresztény szeretetszolgálatra, amelynek semmi köze a szabadkőműves filantrópiához. A keresztény karitatív szeretet annak a történelmi eseménynek felel meg, hogy Isten meghalt és feltámadt értünk, és azt kéri gyermekeitől, hogy ne csupán emberbaráti cselekedeteket hajtsanak végre, hanem adott esetben szeretetből vállalják a keresztre feszítést is.

(VaticanNews, Romkat.Ro)

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Virág László: A zsidókérdés megközelítésének általános szempontjai

A hálózat csapdájában – Titkos társaságok szerepe a történelemben

Legfrissebb

A “patrióták” tevékenysége fegyver a cionista világuralom szolgálatában

A kóserkonzervatívok és a megvezetett naiv követőik abban tévednek...

A Hamász elfogadta a tűzszünetet, kész átadni a megmaradt foglyokat

Kérdés, vajon most is visszautasítja a tűzszünetet Izrael? Elképesztő...

Államilag finanszírozott pedofília: Berlinben célzottan gyerekeknek szerveznek drag show-kat

Julian Reichert, német médiaszemélyiség a polgármestert felszólította, hogy „fejezze...

Hiába halmozta el támogatással boldog-boldogtalan a Bari családot, cigányok maradtak (VIDEÓ)

Bari Krisztián, az ózdi nyolcgyermekes "sanyarú sorsú" cigány, akit...

Izraeli kiberbiztonsági tisztviselőt tartóztattak le gyermekmegrontás miatt az USA-ban?

A Las Vegas-i rendőrség jelentette be, hogy letartóztatták és...

Kategóriák

Leó pápa fogadja a buzeránsokat, azok reménykednek az LMBTQP térnyerésében

A zsidó-kereszténységnél talán csak egy nagyobb abszurditás és eretnekség...

Támadás érte megint a Barátság kőolajvezetéket

Az ukránok folyamatosan veszélyeztetik a magyar energiabiztonságot. Mégis ők...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55