szombat, július 19, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Arab gyerek fenyegetőzött Magyarországon a tanárai fejbelövésével

Azzal fenyegetőzött, hogy fejbe lő valakit. 

Adód 1%-ával harcolj a bevándorlás ellen, támogasd a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashatsz.
Felajánlásodat az Azonosságtudat Alapítványnak küldd el!
Adószám: 18218082-1-07

Ripost közlése szerint az egyik budai középiskolában a szülői értekezleten tájékoztatták arról a szülőket, hogy ne lepődjenek meg, ha az egyik diákot rendészek kísérgetik, mert „volt vele egy kis gond”. A „kis gond” egy állítólag arab származású diákkal volt, aki azzal fenyegetőzött, hogy fegyvert visz be az iskolába és fejbe lő valakit.

A lap megkeresésére a rendőrség később megerősítette, eljárás indult az ügyben. Úgy tudni, az eset még február 1-jén történt egy budai középiskolában,

amikor is a 18 éves diák túszul ejtette két tanárát és az igazgatót.

A lap információi szerint az állítólag arab származású fiú viselkedése miatt rendőrt kellett hívni, akik végül eljárást is indítottak az ügyben.

Az arab fiú állítólag azzal fenyegetőzött, hogy fejbe fog lőni valakit, a történtek óta pedig az iskolában biztonsági őrök felügyelik a nyugalmat. Egyes szülők nem engedik gyermeküket az iskola közelébe sem az incidens óta. A Ripost megkeresésére a BRFK a következő tájékoztatást adta:

„A Budapesti Rendőr-főkapitányságra érkezett megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy a BRFK XII. kerületi rendőrkapitányság rendőrei 2024. február 1-jén bejelentés alapján mentek ki az említett iskolába, ahonnan előállították az egyik tanulót. A rendelkezésre álló adatok szerint a 18 éves fiú a tanári szobából (ahova egy megbeszélésre hívták be) néhány percen keresztül nem engedte ki az iskola igazgatóját és két másik pedagógust. A diákot a rendőrök személyi szabadság megsértése bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, a fiú a bűncselekmény elkövetését beismerte. Az eset során személyi sérülés nem történt. Az eset összes körülményének feltárása a folyamatban lévő büntetőeljárás feladata.”

(liner.hu nyomán Magyar Jelen)

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Legfrissebb

Polgárháború törhet ki, ha betiltják az AfD-t?

Újra napirendre került a németországi belpolitikában az AfD betiltása,...

Törökország őrizetbe vette az Iszlám Állam 153 tagját

Ali Yerlikaya belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Iszlám Állam...

Megzsarolhatták a Sebestyén Józsefet boncoló igazságügyi szakértőt

Az ukrán titkosszolgálat sakkban tarthatja a Sebestyén József boncolását...

Brigitte Macron férfi vagy nő? Dagad a botrány a francia first lady körül

Még 2012-ben terjedt el egy videó, amiben két nő...

A “C” a helyes válasz? Baltával ölte meg szállásadóját a fiatal férfi

A Nyíregyházi Törvényszék nem jogerős ítéletében tizennyolc év fegyházbüntetést...

Kategóriák

Három, a kényszersorozásét felelős ukrán tisztségviselőt tiltottak ki Magyarországról

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten bejelentette, hogy...

160 ezer fős offenzívát indít Oroszország

A CNN szerint a következő hetekben, vagy akár napokban...

Szlovénia kiáll a palesztinokért: nemkívánatos személlyé nyilvánítottak két izraeli minisztert

Szlovénia az első olyan EU-tagállam, amely nyilvánosan elítélte az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55