szerda, február 4, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Eurovíziós Dalfesztivál – betiltották az ISIS mellett a palesztin zászlót is, a palesztinok bocsánatot követelnek

Az idei Eurovíziós Dalfesztiválon tilos lesz számos zászló lengetése, a szervezők nem engedélyezik többek között az Iszlám Állam, Koszovó, Észak-Ciprus, a Dnyeszter-mellék, Baszkföld és a Krím félsziget zászlaját, valamint a palesztinok nemzeti lobogóját sem.

A Palesztin Hatóság vezetői tiltakoztak és bocsánatkérést követeltek az Eurovíziós Dalfesztivál szervezőitől, mert tiltólistára helyezték a palesztin zászlót – értesült szombaton a Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.

Az idei eurovíziós dalfesztiválon tilos lesz számos zászló lengetése, a szervezők nem engedélyezik többek között az Iszlám Állam, Koszovó, Észak-Ciprus, a Dnyeszter-mellék, Baszkföld és a Krím félsziget zászlaját, valamint a palesztinok nemzeti lobogóját sem.

Ez utóbbi zászló kitiltása miatt szombaton a palesztin vezetők levélben fordultak a dalverseny vezetőihez, amelyben “szégyenletes, elfogult és elfogadhatatlan” döntésnek nevezték zászlajuk tiltását, és bocsánatkérést követeltek.

Csütörtökön a versenynek otthont adó Global Aréna nevű koncertterem honlapja tette közzé azoknak a zászlóknak listáját, amelyeket nem lehet mutatni és lengetni: megtiltották a kereskedelmi üzenetek, reklámok bemutatását és olyan üzenetek felmutatását, amelyek rossz színben tüntetnének fel a lakosság egy-egy csoportját, valamint betiltották bizonyos nemzetek vagy népcsoportok zászlaját is. Ebben a csoportban szerepel a palesztinok fekete-fehér-zöld-piros színű nemzeti jelképe is.

A Száeb Erekát, a Palesztin Hatóság főtárgyalója által megfogalmazott tiltakozó levélben a palesztinok a rájuk vonatkozó döntés azonnali eltörlését követelték, és hangsúlyozták, hogy az idei versenyt rendező Svédország ismerte el elsőként hivatalosan Palesztinát.

A dalfesztivál vezetősége a Spanyolországból érkező felháborodás miatt már kénytelen volt bocsánatot kérni Baszkföld zászlajának tiltása miatt, és ekkor bejelentették, hogy a korábban közzétett lista “még csak egy tervezet volt”.

(nol.hu-SZKR)

Legfrissebb

Narkó-terrorizmus, iszlám démonizálás, Grönland-mánia – Kiadták az új amerikai katonai stratégiát

Leonid Savin, orosz geopolitikus elemzi az új amerikai katonai...

Íme a jelen fiatalsága: Traumát okozott a honvédelmi órán levetített, kézigránátról szóló film a résztvevőkben

Amíg 60-70 évvel ezelőtt, dédapáink hasonló korukban fegyverrel védték...

Dugin: A pedofil elnökök és az Epstein-akták

Belebukhat az egész nyugati elit az Epstein-akták nyilvánosságra kerülésébe?...

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek közelebb állnak a cigarettához, mint a gyümölcshöz

A kutatók arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy az...

Kategóriák

Dugin: A pedofil elnökök és az Epstein-akták

Belebukhat az egész nyugati elit az Epstein-akták nyilvánosságra kerülésébe?...

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek közelebb állnak a cigarettához, mint a gyümölcshöz

A kutatók arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy az...

Mindössze 8 év fegyházra ítélték elsőfokon a budapesti Antifa-terrortámadások transznemű elkövetőjét

2026. február 4-én ítéletet hirdetett elsőfokon a Fővárosi Törvényszék...

Beférkőzött a cionizmus a magyar református egyházba

Előző cikkünkben pozitívan értékeltük a magyar református egyházak azon...

Gyerekei előtt kristályozott a drogos cigány nő, a nyolcéves fia pedig árulta

Egy somogy vármegyei drogos cigány nő rendszeresen a gyermekei...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55